Kalapis Zoltán: Régi vízivilág a Bácskában és Bánátban (Forum, Újvidék, 1993)
Az utolsó tiszai komp
vagy szolgáló népektől lakott településekről, részben pedig más népcsoportokból kivált, a segédcsapatok szerepkörét betöltő törzstöredékek jelenlétéről árulkodnak. Csak azok közül említek meg néhányat, amelyek ma is élő helységnevek Észak- és Közép-Bánátban: Száján, Rábé, Hctény (Hetin), Tarrós (Taras). Némelyik elenyészett településnél magának a letelepedett néptöredéknek törzsi nevét őrizte meg. A Varsány (1256) az alánok, az Örs (1360) a kabarok ittlétére mutat. Az Aranka partján fekvő Óbesenyő (Románia) az azonos nevű nép ősi telepe volt, 1331-ben itt már hetivásárt tartottak. A kunok, a besenyőkkel együtt, tömegesen, szinte egy tagban éltek ezen a tájon. Ezt a Kikinda melletti egykori Hollósszállás, a Nakovo táján levő Kunszőlős, Romániában, köz- vedenül a határ mentén található Valkány meg az ebből képzett Végvalkány, Külvalkány, Hegyesvalkány, Tompavalkány nevű kun szállások igazolják. Valamivel délebbre a Kölpény és a Kupinovo helynevek még egy erre a tájra sodródott népelemről tudósítanak: a skandináv eredetű kölpényekről. Nekik határvédő szerepük volt. A Bega torkolatánál találjuk a Kölpény, illetve Kupinovo tavat, Csenta táján pedig a Kulpin pusztát, de Dél-Bácskában is van egy Kulpin (Kölpény) falu, Szerémségben, a Száva közelében egy Kupinovo, nem beszélve a Szlavóniában található hasonló helynevekről. Az eddigi részletezésből alighanem kitűnik, hogy a Tisza mentén, a Maros és a Bega közötti térségben rendkívül tarka az etnikum, s mindez némi fényt vethet arra is, hogy mennyire színes és változatos kép alakulhatott ki olykor a révek táján. Persze egy pillanatig sem kell azt hinni, hogy a fegyveresek alkotják az átkelők zömét - ez csak a hadfelvonulások, a háborúk idején következett be -, egyébként, mint már volt róla szó, a többséget a „civilek” alkotják. A már említetteken kívül újabb s újabb rétegek jelenléte valószínűsíthető, úgyhogy ez a látvány még változatosabb, még mozgalmasabb lehetett. Kik éltek a várkerület, a várszervezet, a későbbi vármegye falvaiban, a terjedelmes királyi, majd fokozatosan elszaporodó főúri birtokokon, vadász- és halászterületeken? Ennek érzékeltetésére szintén a helységnevek lehetnek segítségünkre, mégpedig azok, amelyeket foglalkozásnevekből képeztek. Ezek fontos források, a történészek is gyakran hivatkoznak rájuk, természetesen az okiratok tanulmányozása, a régészet és az egyéb tudományok eredményének felhasználása mellett. Nagy általánosságban szólva, különféle terményeket adó, szolgáltatásokat végző várnépek, szolgálónépek, kézművesek lakják a vidéket. Ez idő tájt, etnikai hovatartozástól függetlenül, már mindenkit szolgaságba, jobbágyi sorba taszítottak: a honfoglalókat, a segédnépeket, az őslakosságot egyaránt. Legnépesebb az udvarnokok földművelő-termelő rétege, ők azok, akik a főúri udvarokat ellátják mezőgazdasági terményekkel és készítményekkel: búzával, liszttel, kenyérrel. A tárnokoknak az a dolguk, hogy a várba, udvarházakba beszállított javakat raktározzák, megőrizzék. A szőlészet esetében is szembetűnő a munkamegosztás, vannak bortermelő szőlészek, és vannak bortároló bocsárdok. Ezek az utóbbiak nemcsak „a bütykösök őrei”, hanem kádárok is. Vidékünkön mind a négy foglalkozásnévből képzett helységnévre van példánk: Udvar- nok (1332) a mai Banatski Dvor; Tárnok (1332) a mai Tórák; Bocsárnak (1211) ma is ez a neve magyarul is, szerbül is; Szőlős (1222) a mai Nakovo táján volt, de elenyészett. Az oklevelek tudnak még Kis Szőlősről, Nagy Szőlősről, Egyházszőlősről, Kunszőlősről is. A vadászattal, halászattal kapcsolatos foglalkozásnevekből szintén képeztek helységneveket. Pádé mellett, a szintén elenyészett Morotva település tőszomszédságában volt egy Halászfalu (1247). A sólymokat idomító, a vadászaton segédkező solymászok jelenlétéről vall az egykori Sólymos falu (1344), Óbesenyő táján. Az egybeesés sem lehet véletlen, a besenyők 85
