Kalapis Zoltán: Régi vízivilág a Bácskában és Bánátban (Forum, Újvidék, 1993)
Az utolsó tiszai komp
feküdt, éppen ennek homokos medréről nevezte el a nép ajka az itt közlekedő révet” — írja dr. Borovszky Samu idézett könyvében. Ezek a helységnevek már átalakultak, elenyésztek, de Péterréve ma is őrzi ősi alakját. 1522-ben történt említés róla egy Csongrád megyei tizedjegyzékben. Egykori révhelyeknek tekinthetjük azokat a településeket is, amelyek nevében a híd szó ötvöződött, mivel a kompot hajdanában hidasnak, révhídnak nevezték. Ilyen lehetett Bo- sorhida, Basalhida, a mai Basahíd, továbbá Kishida, a Temes partján meg Ecsehida a Bega mentén, a mai Écska alatt. De az ikertelepülések esetében még az olyan helynevek alapján is átkelőhelyekre gyanakodhatunk, mint amilyen a mai Taras és Csurog. Az előbbi Árpád fejedelem legidősebb fiának, Tarhosnak emlékét őrzi, az utóbbi pedig, tudjuk, azonos egy régi szaracén faluval. Szinte lehetetlen, hogy egy előkelő úr szállásterülete s egy kereskedelmi telep között ne lett volna közvetlen kapcsolat. Ma is van, megfelelő utak nélkül is. A révekről tehát sok forrásból tájékozódhatunk, de a pádéiról, úgy látszik, sem névemlék, sem okirat nem maradt fenn, sőt utalás sem történik rá. Magáról a településről tudnak az okiratok, a Csanád nemzetség birtokaként tartják számon. 1256-ban Kelemenős bán fiainak jutott, majd 1285. április 26-án, IV. László a bán unokáját erősítette meg itteni birtokában. 1337-ben az egész falut egy Makófalvi nevezetű család kapta, 1479-ben viszont két testvéré, Frank Lászlóé és Jánosé. Pádé településtörténete tehát mélyen a középkorba nyúlik, átkelőhely jellege azonban nem kerül szóba. Arra kell gondolnunk, hogy a két, alighanem alkalmasabb és elhíresedett révhely — északon a zentai, délen a becsei — között a pádéi nem fejlődhetett ki, csak alkalmi lehetett, helyi jellegű. Esetleg ki is maradhatott az okmányokból, ami persze nehezen hihető, bár hasonlóra századunk első évtizedéből is van példa. Az 1910-ben megjelent Toron tál megyei monográfiában részletes helytörténeti leírás van minden helységről, Pádéról is, de a kompról nincs egy szó sem, pedig ekkor már hetven éve fennállt. Az újabb korban először 1840. július 9-én történik említés róla. Ebben az évben Díván György pádéi birtokos kiváltságlevelet kapott I. Ferdinánd császártól a rév felállítására, és a vámszedési jogra. „...Megengedjük és hozzájárulásunkat adjuk — olvasható a kikindai levéltárban őrzött kiváltságlevél másolatában -, hogy Pádéi Díván György saját költségén kompjáratot állítson fel a Tiszán, mégpedig a Torontál vármegye területén fekvő pádéi birtoka és a Bács-Bodrog vármegye területén fekvő Ada között, és hogy mindenkitől a megyei törvényhatóság által megszabott tarifa alapján átkelési vámot követeljen és szedhessen, kivéve azokat, akik nemesi, királyi vagy egyéb különleges privilégium alapján ennek fizetésétől mentesülnek... A kiváltságlevél kötelezte Díván Györgyöt, hogy a kompot saját költségén felállítsa és fenntartsa; hogy az Arankán levő három hidat meg a barnaháti hidacskát is jó karban tartsa; hogy az Aranka tiszai torkolatánál saját költségén zsilipet csináltasson; hogy a megye által jóváhagyott átkelési díj jegyzékét kifüggessze a kompra meg az átkelőhely pádéi és adai oldalára. „...Biztatunk benneteket, kereskedők, tőzsérek, piacokra menők és mindennemű utasok, egyenként és közösen — áll a kiváltságlevélben —, hogy a nevezett kompon bármikor keljetek át dolgaitokkal, javaitokkal és jószágaitokkal, megfizetve a megyei törvényhatóság által megszabott átkelési díjat, és menjetek innen, ahová csak akartok, abban a tudatban, hogy mind ti, mind pedig javaitok, királyi felségünk oltalma alatt áll. Óhajunk, hogy ezen engedélyünket minden piacon és nyilvános helyen közhírré tegyék. Megerősítjük pedig ezt a mi apostoli királyságunk titkos pecsétjével, miután felolvasták és hitelesítették előttünk, és akarjuk, hogy ez örök időkre így maradjon.” 88
