Kalapis Zoltán: Régi vízivilág a Bácskában és Bánátban (Forum, Újvidék, 1993)
Az utolsó tiszai komp
az Alföldre. Domanovszky Sándor Mázsaszekér című tanulmányában ki is mutatta, hogy ennek a szállítóeszköznek a sáros, homokos Alföldön semmi nyoma nem volt. Az ismert okmányok, a történelmi és művelődéstörténeti könyvek, monográfiák, főleg Györffy idézett munkájának adatai alapján meg a párhuzamok felállításával némi betekintést próbáltunk adni a három legfontosabb középkori tiszai átkelőhely mindennapi életébe. Bármennyire óvakodtunk is, minden ellenőrizetlen megállapítástól, de még célzástól is, mégsem mondhatjuk határozottan, hogy ilyen volt a révek hétköznapja, hanem csak azt, hogy talán ilyen volt, ilyen is lehetett. A Bácskát és a Bánátot összekötő közlekedési ütőerek ma is Kanizsán, Zentán és Becsén át vezetnek, akárcsak századokkal ezelőtt. Itt még a hidaknak is százesztendős múltjuk van. A korábban felsorolt hat főútvonalon fekszik még Titel és Zsablya. Az aszfaltút és a vasúti pálya áthaladását a vízi akadályon itt is a vas- és betonépítmények biztosítják. Az átkelőhely ősisége a folyótól egyébként is távolabb eső Zsablyánál mutatható ki legkevésbé. Pesty Frigyes idézett könyvében csak a túlsó parti Aradi falu, a mai Aradac esetében említi egy helyütt a vámszedési jogot. Titelről már sokkal több szó esik az okmányokban, főleg az ottani vár, a prépostság, a hiteles hely és a kikötő kapcsán, meg hát valamivel lejjebb, a Tisza torkolatánál fekvő, a szerémségi oldalon levő Szalánkemén-révről is, a mai Stari Slankamenről, amely a középkori sókereskedelem fontos telepe volt. „...Árpád vezér meg nemesei... egészen Titelig mentek... majd továbbindulva a Szál án k cm én - rév hez jutottak...” — jegyezte fel a mondák alapján a Névtelen Jegyző is. A hat főútvonalon tehát öt híd van, csak a hatodikon, Ada és Pádé között — mint tudjuk — tartja fenn ma is komp a forgalmat. Egy múltból ittfelejtett vízi jármű. ,A révek és a kompok abból az időből valók - írja a század legelején Tömörkény István —, amidőn nem volt még olyan túlságosan nagy a sietség. A kompokon... évszázadok alatt alig is változott... valami. Talán: hogy drótkötélen jár, és a drótkötélen rézcsiga szalad ama facsiga helyett, amit régen görgőkutyának neveztek. Amúgy megmaradt mindenben a régi és széles lapos víziedény, amely kilenc-tíz terhes kocsival átmegy a vízen...” És a Tiszának pont egy olyan részén maradt fenn, amelyről egyébként sem hagytak nyomot a múló évszázadok, amelyről hallgatnak az oklevelek. Alig hihető, hogy a népes és forgalmas Csanád megyének ezen a részén ne lett volna, de kimutatni nem lehet. Egyedül dr. Borovszky Samu tesz róla említést a Csanád megye története 1715-ig című munkájának második kötetében, de ő is csak ilyen formában teszi: „Minthogy itt a Tiszán rév közlekedett, korán a török birtokába jutott Pádé.” Más átkelőhelyek esetében a források közlékenyebbek, a szanádi révről például közvetve szerzünk tudomást egy 1284-ben fennmaradt oklevélből. Megtudjuk belőle, hogy Tamás István egyházaskéri kúriájából a kunok elől menekülve átúszta a Tiszát, annyi ideje sem volt, hogy „a néhány kilométerre fekvő révhez, Szanádra eljusson, és így keljen át a folyón”. Egy másik okmány arról tudósít, hogy Albert király 1439 szeptemberében kétszer is a Ti tel melletti Tidő-révnél tartózkodott. A martonosi révről nem egy híradás van, az adorjániról is: ott Magyar Pálnak volt révjoga 1331-ben. Fontos adat, ha a helynév magába foglalja a rév szót. Erre már volt példa Révkanizsa és Szintarév esetében. Az okiratok egy Révgaládot említenek Kikinda környékén. Az Ada— Pádé közti átjáróval szomszédos Mohol is hajdanában Moharéve volt. 1323-ból és 1332-ből vannak adataink róla. Ezekben az években Becsei Imre, a birtokokat gyűjtögető főúr előbb elcserélte, majd 40 márka ezüstért visszavásárolta Moharévét és környékét. 1412-ben már egy másik nagyhatalmú család, a Telegdiek tulajdonában van. Homokrév volt a mai Mokrin egykori neve. „A régi falu a Harangod folyó partján 87
