Kalapis Zoltán: Régi vízivilág a Bácskában és Bánátban (Forum, Újvidék, 1993)
A Tisza „lentség”-i szabályozója: Képessy József
Időközben, 1842-ben, Budán házasságot kötött Bacsó Annával, aki még évekig a tágas, szülői házban élt, ott hozta világra két gyermekét is. 1848 elején költözött le férjéhez Ma- gyarkanizsára, de a frissen rakott családi fészket csakhamar szétdúlta a szabadságharc. Képessy a délvidéki zavargások elől orosházi szüleihez menekítette az újra várandós feleségét és két gyermekét. A harmadik utód 1849 legvégén született, a fiatalasszony azonban nem kelt fel a gyermekágyból, elvitte a láz. A három árva az orosházi nagyszülők gondjaira maradt, mert Képessyt a szabadságharcban való részvételéért megfosztották főmérnöki címétől, és segédmérnökként a Felvidékre osztották be kényszermunkára: 14 hónapig a Galícia felé vezető hadiúton dolgozott. Az önkényuralom politikai okokból feloszlatta a Tisza-völgyi Társulatot, de magát a folyószabályoz ás eszméjét, tekintettel nagy gazdasági jelentőségére, nem vetette el: a munka folytatása mellett döntött, irányítását egy háromtagú Középponti Bizottmányra ruházta, amelyet alárendelt a bécsi Középítészeti Főigazgatóságnak. A Tisza-szabályozás ügye tehát a bürokratikus birodalmi intézményrendszer hatáskörébe került, ám nem kapott kiemelt jelentőséget, egy ideig állami támogatásban sem részesült, a szabályozás terhe szinte kizárólag az érdekeltekre hárult, de később, a kiegyezés után is állandó jellegű volt a pénzínség, a munkálatok örökös késésben voltak, nem a legjobb, hanem a legolcsóbb megoldások kerültek előtérbe, az állami kassza csak egy-egy pusztító árvíz után nyílt meg. A Tisza-szabályozás beindítása a szabadságharc után szétugrasztott mérnöki kar újrato- borzásával kezdődött. A kitűnő helyi ismeretekkel rendelkező Képessy József is 1850 legvégén már visszakerült Kanizsára, csak nem a főmérnöki posztra, hanem másodosztályú mérnökként. Nem tartozott azonban az üldözött szakemberek közé, hiszen a következő évben már számba vették mint az Országos Építési Igazgatóság vezetői posztjának egyik várományosát. Ö ekkor valahol a Tiszánál térképezett, csak később szerzett tudomást arról, hogy szóba került. A jelöltek között volt még Liedemann Emil pozsonyi vízimérnök és Bodoky Károly, Békés megye mérnöke, a Körös-szabályozás vezetője, a választás pedig Fischer Károlyra esett, aki korábban a General Baudirection vezetője volt. Az idő tájt Képessy már első „birodalmi” feladatán is dolgozott: a Maros torkolatának szabályozásán. Az egyik kikötés az volt, hogy a folyó beágazását irányítsa a város alá. A terv 1852 derekán készült el, s azt kebelbarát kortársával, az Alsó-Tisza szabályozásának másik nagy alakjával, Katona Antallal együtt írta alá, aki akkoriban már szintén a Tisza mellett működött, csakhogy a torontáli részeken, a Szegedtől Törökbecséig terjedő szakaszon. Tervük sorsáról más helyütt már volt szó, most csak emlékeztetünk rá, hogy az állami támogatás hiánya meg Szeged ellenállása miatt nem valósult meg, mint ahogy Katona Antal későbbi figyelmeztetései is süket fülekre találtak: a nagy szegedi árvíz 1879-ben törvényszerűen bekövetkezett, jóllehet Katona Antal már a hatvanas években óva intette Szegedet, két évvel az árvíz előtt pedig a vészharangokat is megkongatta cikkeivel. Ök ketten, a csaknem egyidős Katona Antal és Képessy József voltak a hatvanas-hetvenes években a délvidéki Tisza-szabályozás, s általában az itteni nagyszabású vízimunkák azóta méltatlanul elfelejtett vezető műszaki tekintélyei. Velük egy sorban kell említeni a ma már szintén ismeretien Tóth István mérnököt is, aki a Maros szabályozásán dolgozott, s ennek folytán szorosan együttműködött velük. A tiszai munkálatok során Képessynek jobb keze Szeghő Attila mérnök volt, a bánáti vizek rendezése során pedig a nálánál tíz évvel fiatalabb Péch József, aki hírnévben majd valahányukat túlszárnyalja. De ne vágjunk eléje történetünknek. Az ötvenes években is feltűntek hősünkre nézve fontos személyek, meg életsort meghatározó események is lejátszódtak. Ezek közül kettőről teszünk említést: az egyik színhelye Magyarkanizsa, a másiké pedig Törökbecse. Egy hónappal a nagy munka, a Maros-torkolat szabályozásáról készített terv befejezése 64
