Kalapis Zoltán: Régi vízivilág a Bácskában és Bánátban (Forum, Újvidék, 1993)
A Tisza „lentség”-i szabályozója: Képessy József
után Képessy József, a tekintélyes vízimérnök, a 34 éves, háromgyermekes özvegyember oltár elé vezette Kanizsán a 18 éves Raffay Ottíliát. Nincs információnk a házasság körülményeiről, mezővárosi visszhangjáról, csak azt tudjuk, hogy Képessy első házasságából származó három gyermeke (a 8 éves Ida, az 5 éves Géza, a 3 éves Vilma) csakhamar leköltözött a kanizsai „inzsellér-lakosztályba”, ahol a fiatalasszony vette őket szárnyai alá, de a család igen rövid idő alatt még három új taggal gyarapodott: 1853-ban Irmával, 1854-ben Ottíliával, 1856-ban Annával. A népes família jó néhány évi szünet után, 1863-ban, egy ikerpárral is szaporodott: Józseffel és Istvánnal. Ez azonban már Törökbecséhez fűződő esemény. Raffay Ottilia ekkor 29 éves, nyolc gyermek neveléséről gondoskodik: a legidősebb már eladósorba jutott, a két iker pedig rózsás arcú csecsemő. Az emlékezet gondos anyaként őrizte meg, a féltestvérek és édestestvérek között nem tett különbséget, amennyire ez emberileg lehetséges, s szándéka szerint mindenkinek édes volt, senkinek mostoha. Az ötvenes évek előrehaladást hoztak szakmai téren is Képessynek. 1853-ban már újra főmérnök, 1854-től pedig a Szegedi (csongrádi) Tisza-szabályozási Osztályt vezette. 1851-től kezdve, saját költségén, hosszabb tanulmányutakat tett a művelt és gazdag Nyugaton, ahogy már akkor is mondták, ahol a folyószabályozás és általában a vízgazdálkodás terén gazdag tapasztalatokra tettek szert. Megfigyeléseit gyakran hasznosította írásaiban, szakjelentéseiben. 1855-ben, a minden eddigit meghaladó árvíz után, a közfigyelem újra a nehézkesen alakuló Tisza-szabályozás kérdéseire összpontosult. A hatalmas károk arra kényszerítették az illetékeseket, hogy hatékonyabb intézkedéseket tegyenek a szabályozás meggyorsítására. így, többek között, növelték az állami hitelkeretet, s a Tisza-szabályozás ügyét sze- vezetileg a Budán székelő Központi Felügyelőség hatáskörébe utalták. A folyó árterületét 1856-ban hat folyamosztályra osztották fel, a VI. folyamosztály építészeti hivatalának főnökévé, törökbecsei székhellyel, Képessy Józsefet nevezték ki. Hősünk még abban az évben átvette új munkakörét, családja pedig nem sokkal később követte őt a Tisza egyik partjáról a másikra. Képessy vállára ezzel nagyobb és bonyolultabb szakmai feladatok nehezedtek. Bács- Bodrog megyében, beleértve a csajkás kerületet is, a Tisza mintegy 25 000 hektár területet veszélyeztetett, Bánátban viszont - tekintettel a mellékfolyók nagy számára — 140 000 hektárt. Országos viszonylatban is, Szatmár és Szabolcs után, Torontál megyét nyomorgatták leginkább a Tisza vízgyűjtő területébe tartozó „lentségi” folyók. Itt a vármegye már a XIX. század első negyedében — negyed századdal a Széchenyi-féle kezdeményezés előtt — arra kényszerült, hogy nagyszabású védelmi munkákhoz fogjon. A vállalkozás sikeres végrehajtása Fischer József, de főleg Szathmáry Sámuel megyei mérnök nevéhez kapcsolódik. Képessy ismerte tiszteletreméltó elődeinek munkásságát, eredményeikre nemegyszer hivatkozott is. Egyik 1858-ban keltezett, majd 1859-ben megismételt jelentésében így írt erről: „...a bánsági töltéseket több évtizeddel ezelőtt, az egyetemes Tisza-szabályozási társulatok keletkezése előtt építették fel, s nem kétlem, hogy az akkori kor igényeinek talán egészében meg is feleltek... ez indoknál fogva a bánsági érdekeltség a nagy Széchenyi által létesített egyetemes Tisza-szabályozási törekvéseivel mit sem gondolt, s ugyanazon egyetemes Tiszavölgyi Társulatba magát bé nem jegyeztette...” Ugyanebben a jelentésben a meglevő töltéseket három csoportba sorolta. „Az elsőrendű töltéseknek azokat nevezem — írja —, melyek a Tiszától kellő távolságra, a víz emésztés hátrányára nem szolgálva, szilárd testalkattal bírnak.” Ezek, szerinte „a szabályozási rendszernek csak díszére válhatnak”, majd nyomatékkai még hozzáfűzte: „...Európa bármelyik műveltebb tartományában fölállított töltésekkel mindenkor kiállhatják a versenyt.” 65
