Kalapis Zoltán: Régi vízivilág a Bácskában és Bánátban (Forum, Újvidék, 1993)
A Bánság híres vízépítő mérnöke: Katona Antal
miatt egy időben kényszerigazgatás alá is került. De a munka, ha döcögve is, csak haladt, eredménye lassan-lassan szembetűnővé vált. A társulati jegyzőkönyveket és az évi elnöki számadásokat meg a különféle jelentéseket, kimutatásokat olvasva, az évi vagy az időszakos szabályozási teendők lajstromait böngészve kirajzolódnak ennek a nagy munkának a körvonalai. Száztíz évvel ezelőtt, 1871-ben a munkások sokasága a Tisza és a Maros mentén a következő munkákon dolgozott: a töltések magasításán; sarkantyúk készítésén ; Tisza-töltések átmetszésén; a töltések megnyitásán és elzárásán; az átvágások elzárásán; a karikatöltések átvágásán; a kereszttöltések kijavításán; a csúcstöltés padkázásán; a megrongált töltések helyreállításán; az anyagszállítással megrongált töltések kiigazításán; a belvizek lecsapolásán; a zsilip csatom a kitisztításán; a töltések bélelésén; a habverés (hullámverés) elleni beborításon; a lerakott fasinák (töltéseket védő rőzsekévék) fölszedésén; a karók és egyéb védanyagok összehordásán. Korábban, a jobbágyfelszabadítás előtt a töltéseket közmunkával építették, de az ötvenes-hatvanas években, a tőkés viszonyok fejlődésével, szinte kizárólag bérmunkával. Igaz, a közmunka látszata még sokáig fennmaradt, mert a kivetett illetéket az uradalmak és a községek le is dolgozhatták, így aztán az ingyenmunka fogalma és gyakorlata még sokáig élt. Az uradalmak rendszerint kifizették az illetéket, mert a töltésépítés a legnagyobb mező- gazdasági munkák idejére esett, vagy ledolgoztatták cselédeikkel, ha jött a télutó. A községek számára is egy 1875 májusában keltezett jegyzőkönyv szerint a kérdés úgy merült fel, hogy „járandóságaikat vagy készpénzben azonnal befizetik, vagy pedig töltésmunkával ledolgozzák, mire a jelenlevők oda nyilatkoztak, hogy munkát fognak vállalni”. A kikindai kerület falvainak elöljáróságai ebben az évben általában úgy nyilatkoztak, hogy „a tisztelt egyletnek tartozásban levő... összeget részint folyó évi május, részint szeptember hónapban az egylet által kiadandó minta szerint köbölként 1 forint 20 fillérjével számítva munkával ledolgozni fogják”. Ez általános kötelezettség volt, de a gazdag parasztok, így a mokrini gazdák közül is jó néhány „felfogadott szakmányosok által dolgoztatnak”. Tekintettel a töltésépítés és a mezőgazdasági munkák egybeesésére, örökös kérdés volt, mi a fontosabb: az egyleti munka vagy a jövő évi kenyér. Kikinda, Mokrin, Keresztúr, Jozefova, Karlova (Törökkanizsa, illetve Novo Milosevo része), Basahíd és Melence késését, és hogy a munkához csak november 4-én fognak hozzá, a kerületi főbíró 1867-ben így indokolta meg: „az elkésett idei földbevetést szintúgy életkérdésnek tekintvén, mint a jövő tavasszal ne talán bekövetkező vízáradás meggátlását, mindkettőt teljesítendőnek véltem, azt tartván, hogy a nép sokkal nagyobb aggodalommal járult volna a töltési munka csinálásához, ha azt teljesítendi vala azon öntudattal, hogy a földje bevetetlen maradt”. Ugyanebben az évben a helyi hatóság közli a társulattal, hogy „a szajániak és padéiak Ígérkeztek a dohány leszállítás után megjelenni”. A bánáti falvak népe nemcsak ingyenmunkának tartotta kötelezettségét, úgy is kezelte. „...A községek munkája a Tiszánál alig nevezhető munkának” — áll egy 1867 decemberében keltezett jelentésben. Katona Antal írja 1868 februárjában, hogy a kikindaiak „a farsangi napok ürügye alatt eltávoztak, ígérve visszajövetelüket, amiből alig lesz valami”. 1862-ben egy szakértőkből álló bizottság - tagjai között találjuk Katonát, Képessyt, Tóth Istvánt —, miután bejárta a bánáti Tisza mentét Keresztúrtól Törökbecséig, megállapította, hogy „mindenütt, ahol a községek illetőségükben valami munkát végeztek, ottan a legnagyobb hanyagság, a legnagyobb felületesség tapasztalhatott...” Azt is leszögezik jellemző tényként, hogy „a felügyelő csőszöket sokszor megveretik”. A bizottság ennek folytán javasolta a választmánynak, hogy „a községeknek ne adasson munka, hanem ha egyesek dolgozni kívánnak, azoknak munka adatván, mint fogadott munkások fizettessenek.” 52