Kalapis Zoltán: Régi vízivilág a Bácskában és Bánátban (Forum, Újvidék, 1993)

A Bánság híres vízépítő mérnöke: Katona Antal

Gyula mérnök tervei alapján, Katona Antal szakmai felügyelete alatt. A csókáinál technikus­ként dolgozott Gonda Béla, a későbbi műegyetemi tanár, vízügyi szakíró, aki 1877-ben megindította a Gazdasági Mérnök című szaklapot. Az említett zsilipek némelyike még ma is áll, sőt működik is, mint például a kerektói, amelyet gazdaságtörténeti emlékműnek is tekinthetünk. A zsilipek építését annak idején szintén a kor nagy válllalkozásai közé sorolták, jóllehet nem is tartoztak szigorúan „az országos nevű Katona Antal” által készített tervbe, inkább ennek pótlása volt, „hogy addig, míg ez megvalósíttatik, a belvizek a meglevő erekben a Tiszába bevezethetők legyenek”, ahogy ezt Jankó Ágoston, a kikindai társulat egykori igaz­gatója írta a Borovszky-féle torontáli monográfiában. Akkor, Katona Antal korában, mint már volt róla szó, hiányzott a gazdasági és egyéb adottság egy ilyen nagyszabású terv megvalósításához. Igaz, a dokumentumok még 1875 végén is azt bizonygatták, hogy „a csatornázás kivitele többé kérdés alá nem jöhet”, de Katona Antal már 1873-ban világosan látta javaslatának sorsát. Egyik jelentésében írta, hogy „gróf Szapáry István kormánybiztos úr tévesen fogta fel a csatornázási rendszert” és hogy a csatornázást „tán évtizedek múltán, tán egy más, komolyabban gondolkodó és anyagi hely­zetét jobban felfogó nemzedék által fog végrehajtatni”. Két évvel később már azt mondta, hogy „az általános csatornázás kivitele még beláthatatlanul távol van...” Katona Antal életműve tehát nem a kiépült csatornahálózat révén, hanem két könyvbe foglalva maradt az utókorra, meg a bclcsatornázásra vonatkozó mérnöki javallatában, tanul­mányoknak beillő jelentéseiben, emlékirataiban. Előfutár volt ő, műve korunk egyik élő kérdésének, az öntözéses gazdálkodás meghonosításának előzménye. Szakembereink, ha ismernék munkásságát, talán ma is értékes őrieteket meríthetnének belőle. De nemcsak szak- irodalmi munkássága helyezi őt a múlt század nagy vízépítési mérnökei közé, ő a gyakorlat embere is volt: főmérnöki minőségében közvetlenül irányította a Tisza-szabályozását Sze­gedtől Törökbecséig, közvetve a Marosét is, mivelhogy Tóth István, az ottani főmérnök műszakilag alá volt rendelve, s emellett természetesen az árvédelmi munkálatokat is vezette. Huszonnégy évig állt főmérnöki minőségben az ország egyik legnagyobb társulatának az élén. Ebben az időszakban Torontálban nem volt katasztrofális árvíz, a viszonylag jó állapotban levő töltések kiállták a meg-megújuló nagy vizeket, a bajok csak akkor következtek be, ha a T iszán netalán jégtorlaszok keletkeztek, vagy ha a Maros porondjai, azaz zátonyai között fenékig fagyott a víz. Egy évvel a főmérnök halála után, Hajdú Gyula, aki Katona Antal utóda lett, ezt írta egyik jelentésében a tiszai védtöltésckről: „Örömmel jelezhetem, hogy a földmunka kitűnő minősége és gondos műszaki kivitele tekintetében társulatunk tiszai vonalához hasonlót az egész Tiszavölgyben alig találtam”, majd valamivel lejjebb közli azt is, hogy ennek „feltün­tetését annyira is erkölcsi kötelességemnek ösmerem, mert ezen kedvező eredmény létreho­zásában nekem semmi részem nem volt”. Ilyen örökséget hagyott maga után ezen a téren is Katona Antal. Mostoha föltételek között működött. A Tisza-szabályozás az önkényuralom idején, de a kiegyezés után sem volt közügy, hanem az örökösen pénzszűkében szenvedő társulatok, építészeti osztályok dolga, amit jól-rosszul elvégeztek, avagy anyagiak híján halasztgatták az egyik évről a másikra. Majd csak az 1879. évi szegedi árvíz katasztrofális következményei után vált általános érdekké és halaszthatatlan feladattá. Ez volt nagyjából a helyzet a viszonylag rendezett Felső-Torontáli Árvédelmi Társulatnál is. Az érdekeltek késve fizették be a járulékot, némelyik nagybirtok évekig pereskedett, hogy ettől a kötelezettségtől mentesüljön. A társulat eleinte idegenkedett a hiteltől, később pedig, a tőkés viszonyok térhódításával, egyre nehezebben jutott bankkölcsönhöz. Zilált pénzügyei 51

Next

/
Oldalképek
Tartalom