Kaján Imre (szerk.): Dokumentumok az 1838-as pest-budai árvíz történetéből (Források a vízügy múltjából 5. Budapest, 1988)
BEVEZETŐ A társadalmak fejlődésük bizonyos szintjén mind eljutottak arra a pontra, hogy létrehozott alkotásaikat meg kellett védeniük a természet erőivel szemben. Az élethez nélkülözhetetlen víz közelsége nemcsak áldás az ember számára, hanem sokszor bajok forrása is. A vizek partján megtelepülök sokáig szükséges rosszként fogták fel az árvizeket és beletörődtek pusztításaiba, a gazdasági növekedés azonban e magatartás megváltozását eredményezte. A XVIII. század utolsó harmadától kezdve Magyarországon is egyre sürgetőbbé vált a folyók szabályozása. Ez is hozzájárult az Európa egyik első mérnökképző intézményeként ismert budai Institutum Geometrico et Hydrotechnicum létrehozásához (1782.), amely a reformkorban meginduló nagy vízszabályozási munkák kiharcolóit, tervezőit és végrehajtóit kinevelte. A századfordulótól kezdve történtek már helyi próbálkozások a nagyobb folyók ,,megregulázására", de ezek — amint ma már tudjuk — pontosan nem átfogó, nagy egység részeként történt megvalósulásuk miatt nem vezethettek igazi eredményre. Az egyre intenzívebben fejlődő hajózás, vízi kereskedelem és szállítás szinte kikövetelte már a vizek felmérését és a szabályozási tervek kidolgozását. A Duna feltérképezésével az Országos Építési Főigazgatóság (Landes Bau Ober Direction) már az 1830-as évek közepére végzett, de a szabályozási tervek készítése — az akkor is szükséges politikai döntés és pénzhiány miatt — nem haladt. E „patthelyzetben" következett be a Duna völgyének minden korábbinál pusztítóbb 1838. évi télutói árvize. Az események a szabályozások minél sürgősebb végrehajtását követelő vízügyi mérnökök jóslatait igazolták, akik — ismerve a Duna állapotát — jó előre jelezték egy lehetséges nagy tragédia bekövetkezését. Az árvíz akkora károkat okozott, hogy a szabályozások elől többé nem lehetett kitérni. Mégis, bár az árvizet követő 1839/40-es országgyűlés IV. törvénye előírta a Duna szabályozását, a tervek megvalósításával még hosszú évtizedeket kellett várni. Az árvíz pusztításairól hamar megfeledkeztek, és csak a szakma tudta, hogy az újabb katasztrófa Damoklesz kardjaként függ a Duna-völgy, elsősorban a világvárosi rangra törő Pest-Buda felett. Az árvíz napjainak történéseivel itt kevés írás foglalkozik: ezt az 1938-ban kiadott árvízkönyv 1 is részletesen ismerteti, de korabeli forrásai, a naponta — kétnaponta — hetente megjelenő hírlapok 2 , valamint részletes magyar és német nyelvű leírása is elérhető a közgyűjteményekben 3 . A korábbi megemlékezésekkel ellentétben most nagyobb hangsúlyt igyekeztünk adni a téma kevésbé feldolgozott részének, az okokat boncolgató és az árvíz újbóli bekövetkeztét meggátolni szándékozó tervek ismertetésének. Különös, de abban a rövid időszakban, amíg az árvíz a magyar közvéleményt foglalkoztatta, inkább teret kaptak a laikus észrevételek, mint a kellő tudományos megalapozottsággal készült tanulmányok. A laikus, de legalábbis nem lényeglátó elképzelésekkel szemben elsőként Vásárhelyi Pál emelte fel a szavát 4 , az Andrássy György kezdeményezte akadémiai pályázatra beadott művek pedig csak 1845-ben jelentek meg, teljes közönytől kísérve... A korabeli mérnöki tanulmányok vissza-visszatérő eleme: panasz a tervezési alapadatok hiányára. A kötetünkben közölt három árvízvédelmi tervezet hűen tükrözi ezt. A Duna szintezését és térképezését az Országos Építési Főigazgatóság már 1823—36 között elvégezte; keresztmetszéseit és a vízsebességeket meglehetős pontossággal és különböző vízhozamoknál is megmérték a Duna-mappáció keretében, az adatok azonban titkosak voltak 5 ... (És bár ezt a kutatást még nem derítette fel, a titkosságnak nagyon is jó oka lehetett: ezzel látták biztosítottnak a szabályozás egységes koncepciójú tervezését és megépítését.
