Kaján Imre (szerk.): Dokumentumok az 1838-as pest-budai árvíz történetéből (Források a vízügy múltjából 5. Budapest, 1988)

tarn gondolni-mondani, vagy az emlékezetük számára az általános megítélés tekintetében hozni. Ami ezek után mostmár az első kérdést illeti: milyen célkitűzéseket és előnyöket tudunk elérni a Duna-szabályozás segítségével? — Erre a válaszom a következő: 1. Csak egy célszerű Duna-szabályozás tud megóvni bennünket a nagy és veszélyes árvizektől, miközben ezáltal az áradások okai is — amelyeket már fentebb érintettem — megszüntethetőek. Köztudott dolog, hogy a Duna majdnem minden évben itt-ott, többé, vagy kevésbé, gyakran folyásának teljes szakaszán a legnagyobb árvizeket szokta előidézni, amelyek gyakran hallatlan méreteket öltenek és a legszomorúbb következményekkel járnak. Ha tehát ezek szerint a Duna szabályozásával az árvizek veszélyét teljes egészében el tudjuk és el fogjuk hárítani a fejünk felöl, úgy már egyedül az ezek által okozott legszomorúbb következmények kivédése is kiszámíthatatlan nyereséget, végtelen előnyt és célkitűzést jelent számunkra. Mert a Duna biztos partjain örökre gondatlanul változtatni és kereskedni, vetni és aratni, faragni és építeni, élni és tevékenykedni tudni, valóban oly nagy nyereség és célkitűzés, hogy semmiféle elképzelhető áldozat és költség nem lehet olyan nagy, mint amilyen nagy a nyereség és a célkitűzés maga. Még frissen él emlékezetünkben az 1838-as dunai árvíz, amely vetésterületeket és réteket, építményeket és házakat, falvakat és városokat tett tönkre, amely az embereknek az asszonyát, gyermekeit s minden vagyonát elvitte, sokakat koldussá tett és a legnagyobb nyomorba döntött. És a dunaparti lakókat mindez a szerencsétlenség évenként elérheti, mert ki áll jót azért, hogy a következő jégzajlásban nem éppen ők esnek-e áldozatául a dühöngő áradatnak? — De ők mégis maradnak. Oh! Egész életük fáradságos és nehéz munkájával megszerzett javaik odavannak, a víz martalékaivá lettek! Mihez kezdjen tehát a dunaparti lakos, kinek legyen a terhére? És végül, milyen végtelenül sokat veszít ezáltal maga az állam, amely közvetetten, gazdagságát és virágzását, férfiait és támaszait, következésképpen erejét és hatalmát meginogni és elveszni hagyja; amely — mivel a szegénység minden bűn forrása, — ezer kockázatnak és veszélynek teszi ki magát. Mégis, a szegény, jóravaló ember még egyszer felpillant az égre és kikönyörgi az isteni áldást. - Ismét elnyerte, amit már elveszített; ismét hasznossá kezd válni az állam számára, tehát ismét az lesz ami volt; de hiszen még mindig ugyanott van, ahol korábban volt, tudniillik édes hazájában, a Duna partvidékén, ahol minden korábbi veszélynek megint csak ki van téve. — Ha mostmár mindezt érdemben fontolóra vesszük, ki fog még a legcsekélyebb mértékben is kételkedni abban, hogy szép hazánkban semmi sincs olyan kívánatos és előnyös, mint a hőn óhajtott Duna-szabályozás, ami által nemcsak vagyont, falvakat és városokat, hanem magát a legmagasztosabbat is — az embert és az államot — megmenthetjük és megőrizhetjük. 2. A második haszon és előny, amelyet egy Duna-szabályozás szerezne nekünk: az a hajózás megkönnyítése és biztosítása volna. Köztudott dolog, hogy a dunai kereskedők, hogy hajóikon folyóiránynak felfelé terhet tudjanak szállítani, különböző hoszszú kerülőutakon kell hajózható vizet keressenek maguknak; szinte naponta át kell szállítsák embereiket és lovaikat az egyik partról a másikra; és szintén igen gyakran kell még mindig ióval és emberrel nyakig a vízben gázolniuk, és ezáltal egészségüket, s gyakran életüket is kockára tenniük. Ez a megnehezítő körülmény az oka egyúttal annak is, hogy gyakran egy alig pár mérföldnyi szakasz megtétele, — amelyet egy jól szabályozott Duna megléte esetén egy nap alatt könnyedén maguk mögött lehetne hagyni, — több napos utazásban telik, következésképpen kétszer, vagy háromszor nagyobbak a kiadásaink és a veszteségeink, mint amekkorák akkor lennének, ha a Duna szabályozva lenne. De a folyón lefelé utazó ember sincs ám kisebb veszélyeknek kitéve! Mert ha a víz nagy, úgy a part szabálytalan szélessége miatt gyakran nem tud tájékozódni, elvéti a víz megfelelő mélységét, és gyakran olyan helyekre kormányoz, ahonnan azután sem előre, sem pedig hátra nem tud elmozdulni. Ha azonban a víz kicsi, akkor gyakran megfeneklik a homokpadokon, ahonnan csak nagy vesződség árán tud elszabadulni. Sőt, ha egy észre nem vehető