Juva, Karel: Vízrendezés (Tankönyvkiadó, Budapest, 1966)

A vízrendezés fő létesítményei - IX. A vízelvezető hálózat befogadója

A nyelők befogadókként való alkalmazásának lényege egyszerűbb esetekben nyelőképességük megnövelése tisztítással és — ha hozáférhető — beömlési szelvényük bővítésével. A megtisztított, bővített beömlési szelvényt gerebbel zárják el, hogy a víz által odaszállított anyagok (fa, kő stb.) el ne torlaszolják. Ha ez a beavatkozás nem elegendő, vagy ha megfelelő nyelő nem található, vízelvezető alagutat kell építeni, és ezzel a vizet a magasabb völgyből a szomszédos, alacsonyabb völgy vízfolyásába kell vezetni. Ennek az alagútnak elrendezése és szerkezeti megoldása hasonló a lefolyástalan tavak vízszínsüllyesztése- kor alkalmazott alagútéhoz (IX. 2/d fejezet). Nyelőkön át vezetik a felszín alatti befogadókba a vízelvezető rendszerek vizét Jugoszlávia (Bosznia, Dalmácia) karsztos területein.

4. Mesterséges, valamint részben mesterséges, részben természetes bejogadó

Ha az említett módszerek egyikének alkalmazásával sem lehet a gravitációs vízbevezetést megvalósítani, a vízelvezető rendszer vizét a befogadóba — leggyakrabban folyóba — ál kell szivattyúzni■ (147. ábra). Ennek az úgynevezett mesterséges befogadónak számos példája található részben a töltésezett nagy folyók (a Duna, a Tisza, a Visztula, a Volga, a Rajna, a Loire stb.) síkságain, továbbá olyan területek vízelvezető hálózatainál, amelyeknek vízrendezése a befogadó nagymértékű mélyítését tette volna szükségessé. Ugyancsak

262

147. ábra. Szivattyútelep képe

(Csehszlovákia, a Hraii belvíz-szivattyútelep az Ondava folyó völgyében) Fényképezte: Prof. ing. dr. J. Cablík