Juhász Endre: A szennyvíztisztítás története (MAVÍZ, Budapest, 2011)
A magyarországi szennyvíztisztítás a két világháború között
Csatornatisztítás Budapesten, az Asztalos Sándor utcában és a Duna-parton (jobb oldali kép) II. (biológiai) tisztítási fokozat, néven ismert eljárás alapját az oxidáló medencék képezték. A legfontosabb tényezőként a légadagolás és a beoltás szerepelt. A levegőbevitel módja gyakorlatilag meghatározta a medence hidraulikai kialakítását. Az akkor legkorszerűbb eleveniszapos rendszerű tisztítómű alkalmazásra Magyarországon a II. világháború előtt ismereteink szerint csak Hévíz- szentandráson került sor. Ennek teljesítménye is csak 150-200 fürdővendégnyi szennyvíz fogadására volt elegendő, és csak a Hévízi tó idegenforgalmára és megfelelő befogadó hiányára való tekintettel valósulhatott meg. Az Andor által feltárt szakirodalom szerint az 1930- as években a nagyvilágban alkalmazott „szellőztető műtárgyak” közül a legjobban beváltak között említhető a Harworth típusú, hosszú labirintusos rendszer, valamint az egyszerű „oxidáló medence”, amelynél a levegőbevitel a medencefenéken végigvezető, porózus lapokkal lefedett vályúk segítségével történt. (Ilyen levegő-beviteli megoldású volt a moszkvai tervezők tervei alapján megépített és 1982-ben üzembe állított Észak-Pesti szennyvíztisztító telep ún. biológiai kapacitív medencéje is.) A Hurd típusú levegőztető medencéknél a levegőbevitel a keresztmetszet egyik oldalán történt, aminek hatására a reaktorban a szennyvíz spirálmozgással haladt előre. (Ez a módszer képezte az alapját a későbbi ún. levegő befuvásos homokfogóknak.) Az ismertebb, és a háború után hazánkban is előszeretettel alkalmazott megoldások között szerepelt az ún. Kessener típusú levegőztető medencés eljárás. Itt a víz mozgását, egyben a szükséges oxigénellátást kefés hengerek biztosították. Ugyancsak kedvelt eljárásként volt nyilvántartva a tölcséres medenceformát követő Simplex eljárás, melynél a levegőbevitel egy, a medence tengelyében elhelyezett szívócső fölé illesztett függőleges tengelyű aerátorral történt. A szennyvíznek a medencében való átfolyási idejére 15 órát javasoltak. Az összes szennyvíztisztítási megoldás közül ezt ítélték a legjobbnak, mivel - mint a korabeli szakirodalomban sokan megállapították, „általa igen nagyfokú tisztítás” érhető el, mondván rendben tartott üzem esetén a szennyvíz nem jön többé erjedésbe. Megjegyezték még, hogy a levegőbevitel, de maga a műtárgy is költségesebb a csepegtetőtestes eljárásnál, ezért megvalósítása csak nagyvárosok esetében ajánlott. 18 ■ A SZENNYVÍZTISZTÍTÁS TÖRTÉNETE Harworth típusú oxidáló medence Hurd medence
