Juhász Endre: A szennyvíztisztítás története (MAVÍZ, Budapest, 2011)
A magyarországi szennyvíztisztítás a két világháború között
A MAGYARORSZÁGI SZENNYVÍZTISZTÍTÁS A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT Sokáig jelentős problémát okozott a szennyvíziszap lerakódása a csatornákban, amit kézi erővel távolítottak el onnan. A kotrók kialakítása szerint leginkább a Fidler rendszer (logaritmikus spirál alakú kotrólapát) és az ún. Dorr rendszer terjedt el. Kisebb telepeken az iszap kirothasztását is magában megoldó s csak előülepítésre használható Emscher kutakat fejlesztették ki, melyek ma kétszintes ülepítő néven ismertek a szakirodalomban. Egyszerűségük és könnyű felépíthetőségük következtében igen népszerű megoldásként szolgáltak az „oldó medence” típusú több rekeszes műtárgyak, melyeket előszeretettel alkalmaztak csepegtetőtestes biológiai tisztítási folyamatban. Ilyent alkalmaztak már az I. világháború előtt épült miskolci szennyvíztisztítónál is, amelyet sajnos az 1944. június 2-i szőnyegbombázás letarolt. A két háború között épült tisztító berendezéseknél szinte mindenütt hasonló megoldásokkal lehetett találkozni. A biológiai tisztítási fokozat műtárgytípusainak fejlődéséről, ill. hidraulikai kialakítási módszereiről Andor György készített részletesebb beszámolót a „Biológiai szennyvíztisztítás” című írásában. Elsőként a kor által ismert és alkalmazott, nyitott és zárt kialakítású csepegtetőtestes megoldások jöttek számításba. A szűrőtest egyenletes vízelosztásához a tölteten kezdetben fix elosztókat építettek, melyeket félbevágott, 15-20 cm átmérőjű csövekből vá- lyúszerűen helyeztek el, stabilan a test fölé. A csövek tengelyére merőlegesen 20-25 cm-es osztásban a cső mindkét oldalán túlnyújtott vízcsurgató kivezető pálcákat helyeztek, melyek a színültig töltött vályúkból a vizet egyenletesen a testre juttatták. Az elosztó hátrányos tulajdonsága volt, hogy a tökéletlen előülepítés és a mikroorganizmusok elszaporodása miatt a vályúkban lerakódások képződtek, így a vályúk idővel, az eltömődés következtében nem tudtak rendeltetésszerűen működni. A későbbiekben bevezették a Segner kerék elvén működő - műtárgy nagyságtól is függő - egy, vagy két karos forgó permetezőket, melyek hatékonyságuk mellett a karbantartás szempontjából is kedvezőbbnek bizonyultak. A kontinensen ekkor már sok helyen alkalmazták sikerrel az ún. elevenített iszapos eljárást, amely a folyók öntisztulási folyamatát alapul véve, annak műtárgy méretűre adaptáló eljárásait foglalta össze a hazai szakirodalomban. A mai nevén eleveniszapos 17 Dorr típusú gépi tisztítású rács
