Juhász Endre: A csatornázás története (MAVÍZ, Budapest, 2008)

A csatornázás kezdeti lépései Magyarországon

2. A CSATORNÁZÁS KEZDETI LÉPÉSÉI MAGYARORSZÁGON

Szennyvízszivattyú gépházának szerelési munkái

37 Pirovits, 1910.

A KÖZMŰOLLÓ NYÍLNI KEZD

A fejlesztést igénylő városok általában elsőbbséget adtak a vezetékes vízellátásnak. Ez érthetően a gravitációs lehetőséggel rendelkezők körében volt természetes. Megjegyezhető, hogy a hazai fogalomtárban használt „közműolló” illetve annak „nyílása” már ez időben érződött.

A Statisztikai évkönyv 1908-ból származó adatsorából leszűrhető, hogy az ún. törvényhatósági joggal felruházott 28 város (Fiume nem szerepel benne) közül mindössze háromban nem volt semmilyen vezeték (Pécs, Miskolc és Temesvár).

A 113 rendezett tanácsú város között 32 mai városunk szerepel, de ezek közül 11-ben szintén nem volt nyoma csatornázásnak.

Ivóvíz-szolgáltatás tekintetében a nagyobb városok közül Budapesten már 719 km vízellátó hálózatot tartottak nyilván, míg a csatornák hossza csupán 349 km volt (az arány 2:1). Debrecen ugyanekkor még csupán artézi kutas ellátást tudott lakosságának nyújtani.

Pirovits Aladár, a főváros műszaki hivatalának mérnöke 1910-ben Budapest csatornázásáról megjelentetett eszmefuttatásában37 élő szervezethez hasonlítja a várost, amelyben a vízvezetékek az ütőerek, a csatornák pedig az elhasznált életnedvek vivőerei. Pirovits hangsúlyozza: a két rendszer fejlesztésének csak összehangoltan szabad történnie. Ha bármelyik közmű fejlődésében elmaradás következik be, az úgy a közrendre, mint a köztisztaságra, végeredményben pedig a közegészségre nézve is káros következményekkel jár. Nem lehet a vízellátás kérdését kiemelten kezelni és a másik rovására fejleszteni, jóllehet a vízve-