Juhász Endre: A csatornázás története (MAVÍZ, Budapest, 2008)

A csatornázás az ókortól az újkorig

A CSATORNÁZÁS AZ OKORTOL AZ ÚJKORIG 53 Rudolf Virchow profesz- szor (1821-1902), aki a betegségek okainak egyik legkiválóbb kutatója volt (nem mellesleg a MTA tagja is) - jóllehet a szennyvízcsa­tornázás aktív szorgalmazói közé tartozott — felesleges­nek tartotta a higiénia mint szaktárgy egyetemi oktatá­sát, azzal az érveléssel, hogy e tudománynak saját mód­szerei nincsenek, a higiénia kutatásban alkalmazott módszerek a kémia, fizika, bakteriológia keretében is elsajátíthatók. (Hahn-Melly, 1965.) 54 Magyar, 2007. Tekintettel arra, hogy a nyitott városi csatornákban le nem vezetett emberi ürü­lék bomlásnak induló melléktermékei a környék talaját végzetesen megfertőzik, a talaj rothadási folyamatoktóli mentesítésére az öblítővízzel való szennyvízcsa­tornázást javasolta, lehetőleg valami felszíni folyóvízbe történő bevezetéssel. (Ez utóbbit a vizek öntisztulásának felfedezése alapján tartotta megengedhető­nek!) A szükséges öblítővizet csak a vezetékes vízellátás biztosíthatta, így Pettenkofer a vízmüvek mielőbbi kiépítését is erősen szorgalmazta. Persze arra is rámutatott, hogy a járványoknak elsősorban az egészségtelen körülmények között élő, legyengült szervezetű emberek eshetnek áldozatul. Pettenkofer tanai nem csupán Münchenben, hanem szerte Európában felhívták a figyelmet a csa­tornázás közegészségügyi fontosságára. Münchenben az 1870-80-as években fogtak hozzá a vezetékes ivóvízellátás és a hozzá kapcsolt csatornázás kiépíté­séhez, aminek köszönhetően a század végére München a kontinens egyik leg­tisztább városává emelkedett. Németországban, elsők között Hamburgban, az 1842. évi tűzvész után kezd­ték el mind a vízellátás, mind pedig a csatornázás egységes elvek szerinti és pár­huzamosan történő megvalósítását. Ezt követte Frankfurt (1867), München (1881), Bonn (1890), Hannover (1892)... A világot bejárt, igen sikeres német kutatónak, Robert Kochnak (1843-1910) 1884-ben sikerült felfedeznie a kolera kórokozóját, s ezután nem sokkal bein­dulhatott a hatékonyabb megelőző jellegű védekezés is. Egy helyi nyo­mornegyedben történt látogatás után feljegyezték Koch kifakadását: „Uraim, elfelejtettem, hogy Európában vagyok!” Az angliai eredmények tanulsága, a város csatornázottsága és Koch felfedezése ellenére 1892 nyarán Hamburgban 10 ezer ember, a lakosság 14,3%-ának életébe került a pusztító kolera járvány. Azonban hiába történt meg a kolera kórokozójának azonosítása, a szakem­berek között még sokáig tartott a vita a közegészségügy természettudományos és műszaki alapjainak megítélése terén.53 Pettenkofer például makacsul tagadta a fertőzött ivóvíz kolerát és hastífuszt terjesztő szerepét, annak ellenére hogy 1880-ban a hastífusz, négy évvel később pedig a kolera kórokozója vált ismert­té. Valószínűleg a személyes ellenszenv is késztette Pettenkofer professzort arra, hogy 1892-ben koleravibrió-oldatot igyék. így próbálta bizonyítani, hogy Kochnak nincs igaza, és a vibrió önmagában nem elegendő a kór kiváltásához. Mivel nem betegedett meg - erős gyomorsava ugyanis elpusztította a kóroko­zókat -, sikeresnek ítélte kísérletét.54 A hazai csatornázás megvalósítását a fenti nagyvárosokhoz hasonlóan szin­tén a járványok kényszeríthették ki. A reformkor erre is ráirányította a figyel­met, de a megvalósítás kezdete - sok megelőző szakmai vita után - csak a XIX. század végén kezdett testet ölteni. Egyértelműen a közegészségügy hazai állapotának tudható be az a szomorú adat, amelyet Fodor József közölt, miszerint a magyar lakosság születéskor vár­ható átlagos élettartama 1872-ben 11 évvel volt rövidebb, mint Franciaország­ban, és 19 évvel rövidebb, mint Angliában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom