Juhász Endre: A csatornázás története (MAVÍZ, Budapest, 2008)

A csatornázás fejlődése a II. világháború után

A CSATORNÁZÁS TÖRTÉNETE Németh Endre Salamin Pál 25 Vízellátás, csatornázás, Bp., 1952. Oktatási programjában mindkét jeles professzor csak mellékesen szerepeltette tanszékén a csatornázás oktatását, és tulajdonképpen csak kiegészítő tárgykör­ként kezelte. ÚTTÖRŐK AZ '50-ES ÉVEKBŐL Az ’50-es években a csatornázás, de különösen szennyvíztisztítás oktatása a je­lenlegi ismeretekhez viszonyítva talán még „gyerekcipőben járásnak” sem volt nevezhető. Gyakorlatilag hiányzott a tudományos megalapozottság, hiányzott a hozzáértő oktatói személyzet. Hidraulikai és műtárgytervezési szemlélet ural­kodott, miközben a csatornázás, szennyvíztisztítás fontosságát nem ismerték fel, emiatt e terület teljesen háttérbe szorult. Mindettől függetlenül Németh Endre professzor egy 1952-ben megjelent jegyzetében25 már így ír: „[...] a ház­tartások és ipari üzemek által felhasznált, s már szennyezett vizeket pedig a keletkezés helyétől haladéktalanul el kell távolítanunk, hogy egészségügyi ártal­makat ne okozzanak. Ezt a feladatot csatornázás segítségével oldjuk meg” A továbbiakban pedig Fodor József orvos korábbi megállapítását követve kijelen­ti, hogy ezt a vízellátással egyidejűleg, azzal párhuzamosan kell megoldani, sőt a településekre lehulló csapadékvizet is el kell vezetni oly módon, hogy az a be­fogadó élővilágát ne károsítsa, vagyis feltétlen gondoskodni szükséges az ártal­matlanításról is. A gazdasági helyzet alakulása miatt e gondolatok gyakorlatba való átültetésére még hosszú ideig várni kellett. Az ’50-es évek elején Finály Lajos - korábban a szennyvíztisztítással foglal­kozó német cég, az OMS hazai képviselője - a Mérnök-továbbképző Intézet keretében 1952-ben kiadott „Háziszennyvizek tisztítása” c. jegyzetében a köz­vetlen technikai kérdéseken túlmenően már limnológiával és egészségügyi is­meretekkel is foglalkozik. Finály agilitására jellemzően az ez idő tájt alakult Mélyépterv keretében szaktechnikusi képzést szervezett a közműves - elsősor­ban csatornázási és szennyvíztisztítási - ismeretek elsajátítására. A kezdeti időszakhoz tartozik Borsos József (1901-1981) professzor tevé­kenysége, aki a városgazdálkodás első hazai mentora volt, s így behatóan foglal­kozott a csatornázással is. Segítője az ipari vízgazdálkodással foglalkozó Illés István és kezdőként mellé került, majd később a csatornázási szakterület kima­gasló tekintélyévé emelkedett Dombi Mária (a későbbi Dulovicsné). Az 1962-től kialakított vízügyi középfokú oktatási hálózat keretében Baján, Győrött, Nyíregyházán, Szegeden, Barcson, Szolnokon, Miskolcon, Békéscsa­bán, Dunaharasztiban létesült szakközépiskola. Győrött speciális víz- és szenny­víztechnológia tagozatos osztályt szerveztek, melyet szakavatott módon Lévai Tibor mérnök tanár irányított. Ugyanitt bevezették a levelező (kiegészítő techni­kusi) oktatást is, ahová az egész országból már valamilyen képesítéssel rendelke­zők nagy számban jelentkeztek. Az intézmények létrehozásában és irányításá­ban - beleértve a Bajai Vízgazdálkodási Felsőfokú Technikumot is - az OVH képzési-oktatási ügyeit irányító Wisnovszky Iván érdemei elévülhetetlenek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom