Juhász Endre: A csatornázás története (MAVÍZ, Budapest, 2008)
A csatornázás fejlődése a II. világháború után
4. A CSATORNÁZÁS FEJLŐDÉSE A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN BALRA A szennyvízemelő csiga vázlatos képe JOBBRA Csigaátemelő az észak-pesti szennyvíztelepen 23 A Sebők edényes berendezés atyja Sebők Antal (1906-1974) feltaláló. „Sebők bácsi” a berendezés tervezőit szorgalmasan látogatta, és igen kimerítő magyarázatokkal szolgált számukra. A centrifugál-szivattyúkat főleg úsztató rendszerű hálózatok végpontjánál alkalmazták elsősorban záporvizek befogadóba való bevezetésénél. Ezek vagy hosszú, függőleges tengelyen hajtották meg, míg magát a szivattyút rács védelme mellett vízszint alá süllyesztették (lásd a siófoki megoldást), vagy a szivaty- tyúkat száraz térbe helyezték. A hosszú tengelyek a „kiverődés” veszélyét is magukban rejtették, de általában nagy helyigényük volt, ami közbenső szennyvízátemelő esetén soha sem állt rendelkezésre. A kifejezetten elválasztott rendszerű szennyvízátemelők területén az ’50-es évek elején előrelépésnek számított a különösen lakó- vagy ipari üzemek területén alkalmazott ún. Sebők21 edényes önfelszívós átemelő berendezés. A szivattyúk indításához az „edényt” minden indítás előtt vízzel fel kellett tölteni, így állandó felügyeletet és kézi beavatkozást is igényelt. A szennyvizek átemelése folyamatosan új megoldások keresésére késztette a tervezőket. A Mélyéptervben az ’50-es évek vége felé megszületett az ún. szűrőtartályos rendszer, amely már automatikus működtetést is lehetővé tett. E módszer finomításaként kialakították (Inotai Ferenc újítása révén) a megszívott szűrőtartályos átemelőt. A berendezés lényege az volt, hogy tiszta vizes szivaty- tyúkat alkalmaztak oly módon, hogy a szennyvíz egy szűrőtartályon folyt keresztül. A rácson fennakadt darabos anyagot az átfolyt „tiszta” vízzel visszamosták a csatlakozó csatornába. Néhány évvel később a Vízgépészeti Vállalatnál folyó gyártmányfejlesztés során előtérbe kerültek az ókorból megismert átemelőcsigák (sokan helytelenül „csigaszivattyúnak” nevezték). A szennyvíz felemelését egy 30-35°-os dőlésű vályúba fektetett kétbekezdéses csiga végezte (mint a húsdaráló), melyre az alacsony energiafelhasználás, a változó terhelésre való érzéketlenség volt a jellemző. Hátrányai az emelő magasságtól függő nagyobb helyigény, az alsó támasztó csapágy kenési problémái voltak. Az első ilyen átemelő záporvízre egyedi gyártmányként Szolnokon készült. Később a Vízgép 25-200 1/s tartományra gyárt- mánysorozattervet dolgoztatott ki, melyből Siófokon épült és rövid ideig működött két 25 1/s teljesítményű berendezés.
