Juhász Endre: A csatornázás története (MAVÍZ, Budapest, 2008)

A csatornázás fejlődése a II. világháború után

4. A CSATORNÁZÁS FEJLŐDÉSE A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN

sorban álltak a tervezőknél, hogy tervvel rendelkezhessenek. Ekkoriban szóba sem került a tervezői vagy kivitelezői pályáztatás. A nyolcvanas évek második felétől jelentősen leapadtak a fejlesztési lehetőségek, s megindult a munkák megszerzéséért folyó küzdelem. Ez oda vezetett, hogy napjainkra a szellemi erő elsősorban az ajánlat készítésére koncentrálódik, s ha végre sikerül egy munkát elnyerni, a színvonalas kidolgozásra szinte már nem marad lehetőség. A hatvanas évek közepéig az Országos Tervhivatal (OT) jelölte ki a tervezőket, s csak nagy utánajárással tudták a beruházók az egyszer már leírt döntést megváltoztatni. Ez a megoldás volt a pályázati rendszer előtti másik véglet. Például Mosonmagyaróvár csatornázását eredetileg a Mélyéptervnek szánták, ám később a döntést megváltoztatták, és a Vízitervre bízták a tervezést.

A tervezéssel párhuzamosan kialakultak a kutatóintézmények. A csatornázási feladatokhoz kapcsolódóan elsősorban a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet (Vituki) írta be a nevét az ipartörténetbe, bár kisebb fejlesztéseket más kutatóhelyeken is végeztek. Noha a kezdeti időben csak a hidraulikai