Juhász Endre: A csatornázás története (MAVÍZ, Budapest, 2008)
A csatornázás fejlődése a II. világháború után
A CSATORNÁZÁS TÖRTÉNETE Az Észak-Dunántúli Vízmű egykori emblémája tudjuk: akkoriban a lakosság 45,8%-a részesült közműves vízellátásban, ezzel szemben a csatornaellátottság mintegy 10%-os volt. Komárom megye. A csatornázás és szennyvíztisztítás terén általában az volt a jellemző, hogy elsősorban a rohamosan fejlődő városokban főleg pénzügyi és kapacitási nehézségek, valamint beruházási aránytalanságok miatt nem tudnak megfelelő lépést tartani az igényekkel és a szükségletekkel. Tata, Tatabánya, Oroszlány esetében a központi szennyvíztisztító telep több és viszonylag lassú ütemben történő építése és többszöri módosítása miatt az odavezetett szennyvizek mennyisége meghaladta a tisztítótelep egy-egy ütem elkészültével rendelkezésre álló kapacitását, így a szennyvizek egy része tisztítatlanul jutott a befogadókba. Fordított volt a helyzet Dorogon, ahol a megépült szennyvíztisztító rendszer a község nem megfelelő csatornahálózata miatt nem kapott elég fekáliás szennyvizet, emiatt az odavezetett fenolos szennyvizeket nem tudja megfelelő hatásfokkal lebontani. Tatabánya: a város csatornázási és szennyvíztisztítási helyzetét kedvezőtlennek ítélték. Az addig kiépült csatornahálózat összes hossza kb. 42 km, a csatornával ellátottak száma pedig 27 000 fő volt. Még 1951-ben a Mélyépterv által készített tanulmányterv képezte az alapját a város csatornázásának és központi szennyvíztisztító telepe építésének. A tanulmányterv 6 ütemre bontotta a központi szennyvíztisztító telep kiépítését. A tanulmány megírásának idején a III. ütemnél tartottak, amelynek üzemelése esetén 8100 m3/nap mennyiségű szennyvíz teljes tisztítását kellett megoldania. Addig is mintegy 5000 m3/nap tisztítatlan szennyvíz távozott a telepről, és a befogadó Által-éren keresztül a tatai Nagy-tó szennyezéséhez is nagymértékben hozzájárult. Tata: a város csatornázásának és szennyvíztisztításának megoldása folyamatban volt a Víziterv által 1965-ben készített, módosított beruházási program alapján. Addig elkészült kb. 10 km hosszú gyűjtővezeték, a központi átemelőtelep és 1 db kétszintes ülepítő, ez azonban nem elégítette ki az akkori igényeket sem, és az érintettek feltétlenül gyorsabb ütemű építkezést sürgettek. Oroszlány: a város elválasztó rendszerű csatornahálózattal rendelkezett. A szennyvízcsatorna-hálózat kiépült hossza 16,4 km volt, amely mintegy 16 000 fő házi szennyvizét is kisebb mennyiségű ipari szennyvizet vezetett a központi szennyvíztisztító telepen keresztül az oroszlány-kecskédi vízfolyásba. A szennyvíztisztító telep kapacitása nem volt képes a telepre érkező szennyvizet megtisztítani, és mintegy 1500 m3/nap a tisztítórendszert megkerülve tisztítatlanul folyt a befogadóba. 1966-ban a Mélyépterv új beruházási programot készített, amely hivatott volt kiküszöbölni a fennálló aránytalanságokat. Esztergom-Dorog: Esztergom kb. 15 km hosszú, egyesített rendszerű csatornahálózattal rendelkezett, s ezzel mintegy 10 000 főt látott el. A szennyvízcsatorna-hálózaton kívül volt még négy önálló csapadékelvezető csatornája is a városnak, amelyek szennyvizeket is vezettek. Összes hosszuk 3,5 km volt. A szennyvíz- és csapadékvíz-levezető csatornák gravitációsan juttatták az odaérkező vizeket a Dunába. Magas vízállás esetén átemelő gépházat üzemeltettek. Központi szennyvíztisztító telepe Esztergomnak akkortájt nem volt.
