Ihrig Dénes (szerk.): Kiskörei-vízlépcső - Vízügyi Közlemények 1973. évi külön kötete (OVH – VITUKI, Budapest, 1973)

2. rész. A Kiskörei-vízlépcső építése - 2.9 Szászhelyi Pál: A Kiskörei-vízlépcső és öntözőrendszereinek beruházási tapasztalatai

— az aranyosi öblözet kísérleti töltésszakasza tapasztalatai alapján a tározótöltés végleges kivitelezése, — a duzzasztómű pillérvégeinek kedvező áramlástani kialakítása. A fokozatos kiviteli tervszolgáltatás általában az organizációs tervben előírt ütemezés szerint történt és az építés ütemszerű végrehajtását nem akadályozta. A menet közbeni kisebb tervváltoztatások legnagyobb részét a helyszínen a tervezői művezetés, a lebonyolító műszaki irányítói és a ki­vitelezők közösen rendezték. A fokozatos kiviteli tervszolgáltatás lehetővé tette a menet közbeni új igényekkel járó jelentős tervmódosítások és tech­nológiák időbeni javaslatba hozatalát és megvalósítását. 4. A beruházást lebonyolító tervező-kivitelező szervezet, annak együttműködése A beruházás megvalósításához szükséges intézkedéseket az irányító főhatóság, az Országos Vízügyi Hivatal akkori elődje az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) a beruházási program jóváhagyását követően még 1965-ben időben megtette. A főművek beruházásának lebonyolításával (a beruházói jogok és kötelezettségek részbeni átruházásával) az akkori Dunai és Tiszai Nagylétesítményeket Beruházó Vállalatot (DUNABER) bízta meg. Ennek megfelelően az engedélyokmány beruházóként az OVF—DUNA- BER-t, illetve a vízerőmű energetikai és technológiai berendezéseire a NIM az ERBE-t jelölte ki. A beruházás megosztására és a beruházói tevé­kenység összehangolására, valamint az együttműködés alapelveinek meg­határozására a DUNABER és az ERBE 1966 áprilisában együttműködési megállapodást kötött. Az ERBE-t illető jogokat és kötelezettségeket 1966. VIII. hótól kezdve a Tiszai Erőmű Vállalat vette át. A Ganz-MÁVAG és a Tiszai Erőmű Vállalat között fővállalkozói szerződés létesült. A főművek kijelölt generáltervezője a VIZITERV. A VIZITERV a tervezői tevékenység irányítására és koordinálására vállalaton belül létre­hozta a Tisza II. Létesítményi Főmérnökséget. A tervezést a vállalat rész­ben saját kapacitásával, részben altervezőkkel és alvállalkozókkal látta el. Az I. kiépítési ütemre a tervezési szerződést a DUNABER a VIZITERV-vel még 1965-ben megkötötte és további kiegészítő megállapodásokban folya­matosan biztosította a kiviteli tervek időbeni elkészítését. A VIZITERV a tervező művezetői feladatok folyamatos ellátására Kiskörén állandó hely­színi kirendeltséget létesített. A kivitelezés vonatkozásában ugyancsak az engedélyokmány intézke­dett. Ennek alapján a DUNABER a tárcáktól megkérte a generálkivitelező vállalatok kijelölését. A kijelölést a KPM Közlekedési Építő Tröszt, az ÉM Építőipari Főigazgatóság és az OVF, akkor Vízépítőipari Főosztálya 1966 elején megtették. A Ganz-MÁVAG ugyancsak 1966 elején a feladatkörébe tartozó munkákra vonatkozó generálfővállalkozói kötelezettségét vissza­igazolta. Ezek alapján a DUNABER 1966 januárjában elkészítette javas­latát a főművek I. kiépítési ütemére vonatkozóan az alap- és járulékos be­ruházási munkák kivitelezésének lebonyolítására. A javaslat a megvalósítás 197

Next

/
Oldalképek
Tartalom