Ihrig Dénes (szerk.): Kiskörei-vízlépcső - Vízügyi Közlemények 1973. évi külön kötete (OVH – VITUKI, Budapest, 1973)
2. rész. A Kiskörei-vízlépcső építése - 2.9 Szászhelyi Pál: A Kiskörei-vízlépcső és öntözőrendszereinek beruházási tapasztalatai
teljes kivitelezési konstrukcióját tartalmazta, továbbá a megvalósításban részt vevő kivitelező szervek megjelölésével részletes műszaki és pénzügyi ütemezést tartalmazott 1967—75. évekre. Tartalmazta továbbá főművenként a munkák megoszlását, a kivitelezési körzeteket, organizációs központokat, hatásterületekre elhatárolva. A lebonyolítási javaslat főhatósági jóváhagyása után az építési munkák tervszerű végrehajtásához a DUNABER a generálkivitelezőkkel a szerződést megkötötte. A megvalósítás szervezeti felépítését az időközbeni változások figyelembevételével az 1. ábra tartal- talmazza. Az akkor kijelölt generálkivitelezők lényegében nem változtak, tehát a vállalt munkák elvégzésére, illetve a felkészülésre megfelelő idő állt rendelkezésre, mivel az elvégzendő munkamennyiségek éves üteme már a munkák megkezdése előtt ismert volt. A lebonyolítás további előkészítése és folyamatos ügyvitele érdekében a DUNABER elkészítette a vízlépcsőnek, mint egyedi nagyberuházásnak lebonyolítási rendjét, különleges előírásait, valamint a területi egységár-gyűjteményt. A lebonyolítást végző DUNABER, majd a jogutódja az OVIBER vállalaton belül külön beruházási főmérnökséget, annak keretében egy, majd két létesítményi főmérnökséget és Kiskörén külön kirendeltséget szervezett. A kirendeltség keretében megfelelő szakmai összetételű műszaki ellenőri és szolgáltató szervezetet létesített. A műszaki ellenőrök szükség szerint művezetői tevékenységet is elláttak a kivitelezés közben jelenlevő problémák gyors megoldása, a felmerült hiányosságok mielőbbi elhárítása érdekében. A beruházás tervszerű megvalósítása érdekében a lebonyolító DUNABER, illetve OVIBER a tervező, beruházás-lebonyolító és kivitelező szervezetek és vállalatok bevonásával kéthetenkénti kooperációs értekezletet rendszeresített. Ezen a kivitelezésben részt vevő vízügyi szervek, vállalatok és külső vállalatok — általában 12—17 szerv — képviselői vettek részt. Esetenként azonban a kooperációs értekezlet más közreműködő szervek, így különösen a Ganz-MÁVAG és külföldi alvállalkozói (pl. ORSTA HYDRAULIC — NDK), valamint a VIZITERV közötti kooperációt is ellátta. A főművek építési és szerelési munkáiban részt vevő vállalatok és szervezetek a munka folyamán bővültek. Erre jellemzésül utalok az 1970. évi közreműködőkre, amikor a generáltervező, továbbá azok szállítói és alvállalkozói, összesen 67 szerv vett részt a kivitelezésben. A kivitelezéssel kapcsolatban megemlítem, hogy az eddigiek során a munkaerő-biztosítás általában a tervezettnek megfelelően alakult; a szak- vállalatok törzsgárdáinak átmeneti odatelepítésével, valamint Kisköre és a környező községek nagyszámú — eddig máshova eljáró — munkavállalóinak helybeli alkalmazásával történt annak biztosítása. Menet közbeni munkacsúcsok munkaerő biztosítására — a vasbetonszerelő és ácsszakmunkásokat kivéve — a megtett intézkedések kielégítőek voltak. A munkacsúcsban a munkáslétszám az előirányzatnak megfelelően a vízlépcső körzetében 1300 fő körül alakult. A főművek eddigi kivitelezése során az alábbi nem várt nehézségek, akadályok jelentkeztek: 198