Ihrig Dénes (szerk.): Kiskörei-vízlépcső - Vízügyi Közlemények 1973. évi külön kötete (OVH – VITUKI, Budapest, 1973)

2. rész. A Kiskörei-vízlépcső építése - 2.9 Szászhelyi Pál: A Kiskörei-vízlépcső és öntözőrendszereinek beruházási tapasztalatai

1. Az előkészítés A beruházás megfelelő előkészítése a sikeres megvalósítás döntő elő­feltétele. Ez a szempont ennél a beruházásnál következetesen érvényesült. A beruházási program kidolgozását — a beruházás termelő-szolgáltató, infrastrukturális jellége és nagyságrendje folytán — széles körű tervezői előmunkálat, laboratóriumi kísérlet, kutatás, tudományosan megalapozott tanulmányok, koncepció-tervek készítése és véleményezése előzte meg, melyek mind a vízügyi-műszaki kivitelezésre, mind az agrárhasznosításra egyaránt kiterjedtek. A gondos előkészítésre utal a beruházási program kellő mélységű kidolgozása, közgazdasági megalapozottsága. Ez megfele­lően tükrözte a beruházás népgazdasági jelentőségét, a javasolt időbeni megvalósítás indokolását, illetve az érdekelt főhatóságok és tanácsok pozi­tív állásfoglalását. Ennek volt következménye, hogy a beruházás megvaló­sítására a III. és IV. ötéves tervekről szóló törvények külön is rendelkeztek és a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) VII. Kongresszusa véd­nökséget vállalt az eddigi legnagyobb, komplex vízgazdálkodási beruházá­sunk felett. A jó előkészítésnek további része volt a beruházási programot és a beruházás engedélyokmányát megalapozó terjedelmes műszaki-gazdasági tervtanulmány. Ennek a tervtanulmánynak alapján készült a beruházás engedélyokmánya és a gondos előkészítés, valamint a tervszerű bonyolítás eredménye volt, hogy az engedélyokmányban rögzített tervezési, kiviteli és próbaüzemi időadatok lényegében nem módosultak. A műszaki megvalósulás szempontjából helyes előkészítő intézkedés volt, hogy az OVF kellő időben kialakította a vízügyi generáltervezői szer­vezet mellett a beruházás lebonyolítói-szervezetét (DUNABER majd OVI- BER) és kijelölte azokat a vízügyi kivitelező szervezeteket — a Vízépítő­ipari Központ (majd a Vízgazdálkodási Tröszt) irányítása alatt —, amelyek az építési munkákban részt vesznek és amelyeknek az ütemterv szerint ezekre a feladatokra fel kell készülni. A műszaki megvalósítás megfelelő előkészítésére irányult a vízlépcső építésére vonatkozóan 1966-ban elkészült és kiadott, 1966—1968. évekre szóló, részletes kivitelezési javaslat, mely a beruházást lebonyolító szerv irányításával és koordinálásával a tervezők és a kivitelezők számára adott fontos eligazítást és a munkák elvégzéséhez időbeni felkészülésre lehető­séget. Lényegében ezek tették lehetővé, hogy még az előkészítő munkák keretében az 1966. év IV. negyedévében, a vízlépcső munkahelyét körül­záró és védő körtöltés építése megkezdődhetett. 2. A megvalósítás üteme A beruházási programban — népgazdaságunk teherbírásához, anyagi­műszaki lehetőségeihez és az érintett mezőgazdasági üzemek fejleszthető­ségéhez igazodó — reális megvalósítási ütemterv nyert rögzítést. Ezt kö­vette a generálorganizációs terv, mely már részleteiben tartalmazta főmű­vekként és építményekként az építési-szerelési ütemet, időigényt, annak 194

Next

/
Oldalképek
Tartalom