Ihrig Dénes (szerk.): Kiskörei-vízlépcső - Vízügyi Közlemények 1973. évi külön kötete (OVH – VITUKI, Budapest, 1973)

2. rész. A Kiskörei-vízlépcső építése - 2.9 Szászhelyi Pál: A Kiskörei-vízlépcső és öntözőrendszereinek beruházási tapasztalatai

éves majd fél- és negyedéves bontását, valamint az éves pénzügyi előirányzatokat.

A reális megvalósítási ütem tette lehetővé, hogy a főművek építésénél sikerült az eredeti befejezési és üzembehelyezési határidőket tartani. A generálorganizációs tervben előrelátással olyan időtartalékokat képeztünk, amelyeket a nem várt nehézségek, akadályok, határidőcsúszások elhárításánál fokozatosan felhasználtunk és ezzel a végső határidőket tarthattuk.

A főműtárgyak építése gyakorlatilag 1968-ban kezdődött. Az építés 1969. végéig az eredeti ütemterv szerint haladt. 1970-ben azonban, részben a rendkívüli tiszai árvíz következtében, jelentős építési lemaradás mutatkozott. A Ganz-MÁVAG Vagon- és Gépgyár 1969—1970. és 1971. I. félévi gyártási-szerelési lemaradásai is menet közben sok nehézséget és zavart okoztak az ütemszerű megvalósításban. Az ütemtervtől eltérő előrehaladás, illetve lemaradások időbeni észlelésével és ellenőrzésével a lebonyolító OVIBER az organizációs ütemtervet ezért menetközben felülvizsgálta és azt — a rendelkezésre álló időtartalékok figyelembevételével, a kivitelező vállalatokkal egyeztetve — rugalmasan átdolgozta, az 1973. évi üzembehelyezési és duzzasztási célkitűzés változatlan megtartásával.

Visszatekintve az I. építési ütem megvalósítási időtartamára, az 1967. évi felvonulási és előkészítő jellegű munkák után a főműtárgy és a főművek 1968—1973. évek között öt és fél éves építési ideje ma már túl hosz- szúnak minősül. Hasonló nagyságrendű művek általában négy év alatt épülnek meg. Az akkori hazai viszonyaink között mégis a jóváhagyott és megvalósult ütemtervet kell reálisnak tekinteni. Ezt az alábbi néhány szempont is alátámasztja:

— hasonló nagyságrendű vízlépcsőt hazánkban közel 20 évvel ezelőtt építettünk (Tiszalök — 1950—1954), amelynek tervezési, építési, gyártási és szerelési kapacitásait és tapasztalatait már csak kis részben tudtuk itt hasznosítani, illetve felhasználni;

— a beruházási program 1965. évi jóváhagyása után új tervező, kivitelező szervezetek felfejlesztését és együttműködését kellett biztosítani az egyedi sajátos vízügyi nagylétesítmények megvalósításához;

— a vízlépcső egyedi tervezést és építést, újszerű gyártást és szerelést, valamint új technológiák alkalmazását tette szükségessé, melyet sok esetben menet közben kellett elhatározni és megvalósítani, illetve csak hazai és külföldi vállalatok, gyárak kooperációjával valósulhatott meg; tipizálás és rutinmegoldások csak kis részben voltak alkalmazhatók;

— a mezőgazdasági üzemek felkészítése a nagyüzemi öntözéses gazdálkodásra nem igényelte a főművek gyorsabb megvalósítását.

Fentiekből az a következtetés vonható le, hogy az áldozatok árán létrehozott tervezési, lebonyolítói, építési, gyártási és szerelési szervezetek megtartásával és a most szerzett tapasztalatok felhasználásával lesz célszerű a soron következő hasonló rendű hazai feladatokat megoldani, mert így lecsökkenthető az előkészítési-építési idő és az eddiginél gazdaságosabb lesz a kivitel. Ez elsősorban a Kiskörei-vízlépcső és öntözőrendszerei főműveinek második és harmadik építési ütemére, továbbá a csongrádi vízlépcső megépítésére vonatkozhat.

13*

195