Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)

I. rész: A magyar vízi munkálatok rövid története különös tekintettel a vizek szabályozására - 2. A vízi munkálatok és az ország gazdasági újjászervezése a XVIII. században (1711–1825)

gazdasági kérdések iránt, s fogékonnyá tették a gazdasági-műszaki újításokkal szemben. A mezőgazdaságfejlesztés egyéb területeihez hasonlóan a legfontosabb, de legköltségesebb vízi munkálatok előkészítése, tervezése terén is a századforduló táján tapasztalható a legélénkebb tevékenység, és a vonatkozó szakirodalom, mégpedig most már magyar nyelvű szakirodalom, kialakulása is erre az időre esik.

A tényleges eredmények, kivitelezett tervek persze nem álltak arányban a javaslatokkal, kísérletekkel. Ez azonban annak tulajdonítható, hogy a társulatok megalakulásának jogi alapjai 1805-ig hiányoztak és hogy a vonatkozó törvény megszületését a konjunktúra utáni depressziós periódus követte, ami lehetetlenné tette a költségesebb munkálatok megindítását.

A konjunktúra a gazdasági felemelkedés perspektíváinak felvillantásával, majd az azt követő dekonjunktúra az illúziók szét- rombolásával egyaránt jó iskola volt a birtokos nemesség számára: világossá tette az ország felismert elmaradottságának, gazdasági kiszolgáltatottságának tarthatatlanságát, s egyre többeket döbbentett rá a Habsburg uralom elviselhetetlenségére. így válhatott az a nemesség, mely korábban még Mária Terézia mérsékelt reformtörekvéseit is bizalmatlanul fogadta, s mely szembefordult II. József haladó, de a rendi önkormányzatot veszélyeztető intézkedéseivel, most az új, egyaránt nemzetellenes és reakciós rendszerrel szemben, a nemzeti függetlenségi törekvések és a társadalmi-gazdasági reformok képviselőjévé, követelőjévé. Ebben az átalakulásban, a teendők tudatosításában a szépirodalomhoz hasonló szerepe volt a tudományos, elsősorban a gazdasági-műszaki irodalomnak is. Mint ahogy nem szabad elfeledkeznünk a század második felében kialakult alsóbb és felsőfokú gazdasági, gazdasági-műszaki és műszaki oktatási intézmények működéséről

sem. (Georgicon, Collegium Oeconomicum, Selmeci Bányászati Akadémia, Institutum Geometrico-Hydrotechnicum stb.).

Szempontunkból különösen arra kell rámutatnunk, hogy a XVIII. század második felében fellendülő gazdasági, természettudományi és matematikai-mérnöki irodalmon belül már a századfordulóra jelentős szerephez jutott — részben a tankönyviro- dalom révén — a vízügyi-műszaki irodalom is. (Rausch Ferencz, Hadaly Károly*, Balla Antal, Gaszner Lőrinc, Benyovszky Imre, Vedres István stb.). Külön említést érdemel a szakirodalom nyelvének magyarrá válása is, mely egy tőről fakad a szépirodalom nyelvújítási mozgalmának törekvéseivel, a „nyelv polgáriasításával": a nyugati társadalmi-gazdasági fejlődés eredményeinek, tudományos műszaki fogalmainak befogadására akarja alkalmassá tenni nyelvünket. A felvilágosodásnak ez a nemzeti áramlata a tudományos, gazdasági és műszaki irodalomban még a rendi nacionalizmus idejének nevezett reakciós megtorpanás időszakában sem törik meg, sőt mintegy előkészíti a reformkor haladó mozgalmait. (Ber- zeviczy Gergely, Pethe Ferenc, Tessedik Sámuel, Vedres István, Beszédes József stb.).

A kor haladó törekvéseinek szintézisét, a következő negyedszázad jellegét meghatározó reformmozgalom programjának, célkitűzéseinek, eszméinek megfogalmazását, a legnagyobb magyar gazdaságpolitikusnak, Széchenyi Istvánnak köszönhetjük, aki a felszínen küzdő ellentétes erők mögött felismerte a történelem mélyebb fejlődési tendenciáit: a dolgozó, termelő, alkotó ember történelemformáló szerepét. Munkájában összefoglalta mindazt, ami a korábban elszórtan felbukkanó felismerésekből, gondolatokból helyesen tükrözte a társadalom fejlődésének követelményeit, s ezeket a gondolatokat átfogó, s a gyakorlati gazdasági-politikai tevékenység vezérfonalául alkalmas gondolatrendszerré építette ki.

* Az első hazai vízépítéstani tankönyv Hadaly Károly akadémiai tanár munkája 1783—1821 között hét kiadást ért cl: Elementa hydrotechnicae, quae in usum auditorum suorum elucubratus est. Viennae et Jaurini 1783. XVI, 128. p. 2. t. ,• Ed. 7. locupl. Pestini, 1821. VIII, 192. p. 3. t.

84