Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
I. rész: A magyar vízi munkálatok rövid története különös tekintettel a vizek szabályozására - 2. A vízi munkálatok és az ország gazdasági újjászervezése a XVIII. században (1711–1825)
méltányos viselésében sem tudtak megegyezni. Nem ismerték fel egy közpénztár felállításának szükségességét, s így a munkálatok, fedezet hiányában, gyakran hosz- szabb időre abbamaradtak. Az egyes szakaszokra korlátozódó munkának pedig azok sem látták hasznát, akik vállalt kötelezettségeiket teljesítették. Könnyű volt tehát a jövedelemforrásukat féltő malomérdekeltsé- geknek bebizonyítaniok az egész szabályozás céltalanságát. Tolna megye, melyen az egész vállalkozás sikere múlott, a helytartótanács és a kir. biztos ismételt erélyes közbelépésére is csak vontatottan vett részt a munkában. A királyi biztos, Sigray Károly végül is belefáradva a meddő küzdelembe, 1793-ban benyújtotta lemondását. Nem tudtak eredményt elérni a később kinevezett biztosok s Böhm után a munkálatok vezetését átvevő mérnökök sem. Sőt a karbantartás hiánya, az állatitatás s az ismétlődő árvizek miatt az addig elkészült csatorna- szakaszok is tönkrementek, eliszapolódtak. A sárvízi tapasztalatok alapján a kormányszervek és az országgyűlés is ismételten foglalkoztak a vízi munkálatok jogi és szervezési kérdéseinek, nehézségeinek megoldásával. Az 1790/91. évi országgyűlés LXVII. te. 4. §-a értelmében kiküldött kereskedelmi bizottság (Forgách Ferenc vezetésével) a haladás előfeltételeit az Építési Igazgatóság újjászervezésében és az érdekeltek társulásának szabályozásában látta. E javaslatok alapján került sor 1815-ben az Építési Igazgatóság működésének anyagi eszközeit biztosító só-alap létrehozására, és ilyen előzmények után született meg az 1807. évi XVII. te., mely szerint, ha az érdekeltek nagyobb része a szabályozás mellett foglalt állást, határozata a kisebbségre is kötelező érvényű. Ha pedig a hozzájárulást megtagadják, akkor a munkálatokból eredő többletjövedelem a tartozás kiegyenlítéséig zár alá vehető. (Ezeket a rendelkezéseket megerősítette az 1836. évi XXXIV. te. is, mely szerint a hozzájárulás aránya a haszon arányában állapítható meg, s az érdekeltek nemcsak a közbirtokosság, hanem az egyesek által végrehajtott munkálatok költségeihez is tartoznak hozzájárulni. A vonakodóktól pedig a költség per útján is behajtható.)40 Nyilvánvalóan ezek az intézkedések tették lehetővé a később kiküldött királyi biztos, Podmaniczky József, majd Zichy Ferenc számára a nádor személyes közreműködésével és jelenlétében megalakult Sárvízi Csatorna Társulat munkájának megszervezését (1810) és eredményes vezetését, előbb Saá- tor Dániel, majd Beszédes József igazgató mérnök műszaki irányításával. 1816—1825 között vált végre lehetővé az elődök korszerűsített és továbbfejlesztett tervének megvalósítása olyan gazdasági eredménnyel, mely most már valóban az egész ország számára mintául szolgálhatott, s az egész korszak — a reformkor — vízügyi tevékenységének előbbrelendítője lett. (Ld. később: 3.1.) Az „érdekeltségek" — vagyis a birtokos nemesség — azonban nehezen barátkoztak meg az új gondolattal, nehezen ébredtek tudatára a társulásban rejlő lehetőségeknek: nem annyira az erők megsokszorozásának lehetőségeit, mint inkább az egyéni szabadság korlátozását látták benne. Döntő fordulatot e téren is csak Széchenyi fellépése hozott. Különös helyet foglal el a társulati forma kialakulásának folyamatában a tervező kezdeményezésére, de Apponyi Antal kir. biztos vezetésével létrejött Ferenc-Csatorna Társulat. Ez ugyanis nem a birtokosok társulása, hanem az első nagyobb hazai tőkés vállalkozás volt, mely kiterjedt a hajózás monopóliumának hasznosítására és a lecsapolt területek bérletére. Példája számos hajózási társulat tervét vetette fel, azonban közülük egy sem valósult meg.70 E két sikeres társulattól eltekintve egészen az 1840-es évekig nem sikerült nagyobb vízitársulatot létrehozni. Sem a Körös—Berettyó völgyére kiküldött királyi biztosnak, Vay Miklósnak (1802—1824), sem a később ugyanitt (1828), valamint a Hanság és a Rába mellékén is tevékenykedő Zichy Ferencnek nem sikerült társulatba tömörí- tenie az érdekelteket, s így a vízszabályozás terén sem sikerült lényeges eredményt elérniük. A Sárvízi Társulat példáját jó ideig csak a néhány nagybirtokosra korlátozódó aradi Nádor-Malomcsatorna Társulat követte. A néhány jól művelt uradalom területén áthaladó s főleg „vízierőtermelő" csatorna megvalósulását ugyanazoknak az embereknek köszönhette, mint a Sárvíz-szabályozás: a szervező József nádornak és a kivitelező Beszédes Józsefnek (1833—1842). A társulati forma fejlődéstörténete szempontjából érdekes alakulat a későbbi „Feketevíz Társulat" (Baranyában). A társulat szintén Beszédes József szabályozási tervének kivitelezésére alakult (1839), azonban néhány más későbbi társulathoz hasonlóan csupán ideiglenes jelleggel. A munkálatok elvégzése után feloszlott, s a csatorna fenntartását a megyére bízta. A társulati forma kialakulásának bemutatása és a századforduló nagyobb területeket érintő vízi munkálatainak krónikája hiányos lenne a Hanság és a környező folyók szabályozására irányuló első kísérletek ismertetése és a Jászságban végzett kezdeti szabályozási tevékenység említése nélkül.71-72 5* 67
