Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
I. rész: A magyar vízi munkálatok rövid története különös tekintettel a vizek szabályozására - 2. A vízi munkálatok és az ország gazdasági újjászervezése a XVIII. században (1711–1825)
E munkálatokban is számos kiváló szakember működött közre: Fremaut Maximilian 1770-ből való tervei után Sopron és Moson megye mérnökei Hegedűs Antal és Laáb Gáspár készítettek ésszerű, egymást továbbfejlesztő terveket, melyeket elvileg az érdekelt uradalmak (az Eszterházy-ura- dalom és a főhercegi uradalom) és a megyék egyaránt támogattak. Később Zichy Ferenc kir. biztos működése idején a sóalapból is kaphattak volna támogatást, sőt Beszédes József, majd Keczkés Károly újabb s gyökeresebb javítást ígérő terveket is készítettek. Az érdekeltek kellő összefogásának és áldozatvállalásának hiánya miatt azonban a munka csak a XIX. század második felében indult meg. Ami a századforduló terveiből korábban megvalósult, az nagyobbrészt az egyes uradalmak határain belül maradt. A csatornarendszer első szakasza az 1790-es években megépült mintegy 9 km hosszú Hegedűs-csatorna (Királytó és Bő- sárkány között) a Hanság Sopron megyei peremének víztelenítését célozta a Hanságban elvesző Répce és Kis-Rába vizének levezetésével a Rábcán keresztül a Rábába. A helyi hatású csatorna építése idején lépett fel Laáb Gáspár, Moson megye mérnöke, átfogó javaslatával, mely szerint a Hanság lecsapolása Moson—Sopron és Győr megyék közös érdeke és feladata. Javaslatai alapján aztán 1811-től, a Répce és Rábca torkolati szakaszának kiásása mellett, a Hegedűs-csatorna folytatásaként megépítették a Hanság-Főcsatornát, mely az Eszterháza körüli vizeket és az Ikva vizét is levezette a Rábába. A munkálatok terheit az Eszterházy uradalom és a megyék közösen viselték, a jobbágyok robotkötelezettségének felhasználásával. Az 1813-ban befejezett csatornahálózat, több mellékcsatornájával sokat enyhített a vidék helyzetén. A csatorna vonalvezetése helyes volt, rosszul méretezett szelvénye azonban, különösen a megfelelő karbantartás hiányában előállott feliszapolódás miatt, csapadékosabb időszakokban nem volt elegendő a terület vizeinek levezetésére. Az 1830-as évek újabb próbálkozásai után csak a század végén került sor a Hanság egységes, s a fejlettebb mezőgazdaság igényeinek többé-kevésbé megfelelő vízrendezésére. 2.2.4 A Bánság és Bácska vízrendezése''3—7Í Magyarország területén a római koloni- záció vízi építkezései óta az 1718-ban megszervezett Temesi Bánság vizeinek XVIII. sz.-i rendezéséig, hasonló méretű műszaki munkát valószínűleg nem végeztek. A munkálatok célja a legfontosabb délvidéki végvár, Temesvár környékének rendezése és lakhatóvá tétele, a termékeny bánsági földek lecsapolása, valamint vízi útjának biztosítása volt. A munka sikerétől függött az egész vidék jövője, s a birodalom déli határainak védelme, mert az egészségtelen, maláriás mocsárklíma megtelepedése alkalmatlannak bizonyult. A feladat végrehajtása a terület katonai parancsnokára, Mercy C. J. tábornagyra hárult, aki azt az adott körülmények között viszonylag elég gyorsan és eredményesen meg is oldotta. Első teendője a Bega Temesvár feletti szakaszának szabályozása volt, számos átmetszéssel, ami biztosította a Ruszka havasok erdeiből kitermelt faanyag leúsztatásához szükséges vízi utat, s lehetővé tette a Temesvárnál létesített duzzasztóművek révén a malmok és egyéb ipari üzemek meghajtását. A Temesvár alatti — temesvár—klekki-szakasz rendezése érdekében pedig egy lecsapoló csatornaként is funkcionáló mesterséges és egyenes medret létesített kereken 70 km hosz- szúságban. A régi Bega-meder ezentúl a Beregszó-patak vizeinek levezetésére szolgált s a két meder pedig együttesen biztosítani tudta az árvizek gyorsabb levonulását, amivel csökkentette a mocsarak táplálását, s lehetővé tette kiszárításuk megindítását. Az egész vízszabályozás során ösz- szesen 130,5 km új meder készült. A munka eredményei tették lehetővé a bánsági területek betelepítésének megkezdését. Mercy tábornagy korai halála után azonban a megkezdett munkának sokáig nemcsak méltó folytatója nem akadt, hanem a karbantartás hiánya miatt az addigi eredmények is veszélybe kerültek. Az új meder annyira feliszapolódott, hogy a Bega vize kisvíz idején nem bizonyult elegendőnek a hajózáshoz, a meder keresztszelvénye pedig megfelelőnek az árvizek levezetésére. A feladatot Fremaut Maximilian belga (vallon) (had)mérnök oldotta meg: a terület régi vízrajzi viszonyainak felismerése alapján egy rövid 9 km hosszú tápcsatornát épített a Temesből a Begába (melynek medrében egykor a Temes folyt) s ezzel lehetővé tette, hogy a Temes vizét vízhiány esetén a Begába vezessék. Lejjebb pedig — Nagytopolynál —, hogy a várost az árvizektől megkímélje, egy ellenkező irányú 7 km-es árapasztó csatornát ásatott a Begá- ból a Temesbe, mellyel az árhullámok vizének négyötöd részét el tudta vezetni (1758 —1760). A tápcsatorna működését fenékgát és egy 7 m nyílású zsilipes vízkivételi mű biztosította, az árapasztó csatorna működését pedig szintén zsilippel lehetett sza68
