Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
Befejezés: A vízszabályozás fejlődésének iránya 1945 után
károkat okoztak. A dunántúli mocsaras területekről elterjedő járványos májmételykór az egész ország szarvasmarha-állományát és tejellátását veszélyeztette. Ennek hatására indultak meg 1955-ben, előbb a Zala és a Mura vízgyűjtőjében, majd más területeken is a rét- és legelő-víztelenítési munkálatok. A lecsapoló csatornahálózat helyreállítása és fejlesztése során 2 880 km csatornát építettek és 4392 millió m:! földmunkát végeztek, mely összesen 130 000 ha vízmentesítését biztosította. Az 1958—61. évek között, a második hároméves tervben beruházásokra már 27,3, felújításokra 86,3, fenntartásra pedig 169,9 millió forintot fordítottak, melyből 11,1 millió m3 földmunka és 65 700 m3 kő- és betonmunka valósult meg a kultúrmérnöki szakágazat terén. 1957-ben a kormány rendeletileg szabályozta az állam és az érdekeltek szükséges együttműködésének módozatait a kultúrmérnöki munkák terén, a szabályozandó vízfolyások jelentősége alapján. Az I. kategóriába tartozó vízfolyások, a főbefogadók, szabályozását, melyek vízvezető képessége az 50 m3/s-ot meghaladja, az állam teljes egészében magára vállalja. A II. kategóriába tartozó vízfolyások (3—50 m3/s vízvezetőképességű befogadók) rendezése az állam és az érdekeltek közös feladata, s a rendezés pénzügyi fedezetéről az e célra létesített vízügyi alap gondoskodik. A III. kategóriába tartozó, a fentieknél kisebb vízfolyások rendezése az érdekeltek kötelessége, de állami támogatást ehhez is kaphatnak. 1963 márciusában főleg a Marcal, Ipoly, Zagyva, Tárná, Kapós, Nádor-csatorna és az Atal-ér árvizei, 1965 áprilisában pedig a Kába, Ikoa és a Lajta árvizei bizonyították e vízügyi szakágazat feladatainak sürgető voltát. A síkvidéki vízrendezéshez hasonlóan a hegy- és dombvidéki vízrendezéseket is a korszerű komplex vízrendezés keretében oldják meg. Ezt a változást tükrözi már a feladatkör új fogalmi meghatározása is, mely szerint a vízfolyások — korábbi — rendezése helyébe a (hegy- és dombvidéki) vízgyűjtő területek rendezése lép. 2. A VÍZGAZDÁLKODÁS FEJLŐDÉSÉINEK ÚTJA ÉS FELADATAI A vízügyek fejlődésének 1945 után kezdődő új — a több célú, komplex vízgazdálkodásra való átmenet, majd a komplex víz- gazdálkodás — korszakában a „vízsza- lyozási" feladatok megoldását mindinkább — az átfogó ,.vízrendezési" tevékenység eredményeivel való összekapcsolás, és — a víz- és vízkészlet-gazdálkodási szemlélet érvényesítése jellemzi. A vízgazdálkodás mai fejlődését ez a két elv irányítja. Ez. adja meg az egyes tevékenységek céltudatos összhangját, és ez határozza meg a vízszabályozás szerepét is a vízgazdálkodás fejlesztésének keretében. Az egyes tevékenységek összhangjának tervszerű megvalósítása végett az összes népgazdasági ágazatok közül 1953—54-ben a vízügyi szolgálat dolgozta ki elsőként a vízgazdálkodás kerettervét, illetőleg annak első megfogalmazását: az Országos Vízgazdálkodási Keretterv vázlatát.301 Ez az úttörő munka sok elvi és módszertani tapasztalatot hozott, de éppen úttörő mivoltából és kezdeményező jellegéből fakadtak hiányosságai is. Mint a népgazdasági távlati tervek sorában első, nem támaszkodhatott az egész népgazdaság általános távlati fejlesztési tervére. Részben ez, részben pedig a vízgazdálkodás fejlődése által támasztott igények tették szükségessé újabb részletes és tudományosan megalapozott keretterv kidolgozását. E munka eredményeként készült az 1961—64. években az Országos Vízgazdálkodási Keretterv, és készültek a Területi Vízgazdálkodási Kerettervek, melyekben foglalt fejlesztési irányelveket, és azok megfogalmazását az ország kormánya 1965. október 28-án jóváhagyta.303 A természeti adottságoknak és a vízgazdálkodás 1960. évi helyzetének részletes felmérése, valamint a más népgazdasági ágazatokkal való kapcsolatainak felmérése alapján előkészített kerettervet már az 1964 :IV. te. — az új vízügyi törvény — is a vízgazdálkodási tervezés alapjává tette. E keretterv alapján a vízgazdálkodási tevékenység súlyponti feladataivá — az egyes területek átfogó vízrendezése keretében — egyre inkább a vízhasznosítások: az ivóvíz ellátás, a mezőgazdasági és ipari vízellátás válnak. Ez a keretterv a vízgazdálkodás céljait — mint leginkább áttekinthető oldalról — a vízgazdálkodási szakágazatok oldaláról világítja meg, úgy azonban, hogy az egyes szakágazatok kapcsolatára külön-külön is figyelemmel van. Azok a keretterv által tárgyalt szakágazatok, melyekhez a múlt klasszikus vízszabályozási munkái kapcsolódnak: a III. fejezet: Az ármentesítés, árvízvédelem; Folyók és tavak szabályozása, a IV. fejezet: Síkvidéki területek vízrendezése és az V. fejezet: Hegy- és dombvidéki területek vízrendezése. De a jelenben és a jövőben kapcsolódnak a további VI—XII. fejezetek külön377
