Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
II. rész: Az egyes vízvidékek szabályozási munkáinak története - 3. A Duna Budapesttől a déli országhatárig
1824—26-ban épült ki megyei erővel az árvédelmi gát — a „Podolay-töltés” — a nagy árvizek színéig. Ez azonban a területet még nem mentesítette teljesen az elöntéstől, mert a Duna vize visszaduzzasztotta a Siót. Már ekkor terveztek zsilipet a töltés mögötti vizek levezetésére is. A töltés méretei egyébként még a mai fogalmak szerint is elfogadhatónak mondhatók. A Sió töltéseihez csatlakozó Duna-tölté- sek fenntartása 1855-ig a Nádor-csatorna társulatra hárult. 1852-ben Halász Gábor részletes terve- kerkűszített a terület vízrendezésére. 1854— 55-ben épült még az új 4 km hosszú Siómeder, mely egyenes vonalban az új bogyiszlói átmetszés holt ágába torkollott. így a Bátáig lenyúló régi Sió-meder belvízcsatornává lett, és torkolatát zsilippel zárták le. Ezzel lehetővé vált a terület árvédelmének végleges megoldása. Ismét 1885-ben tárgyalni kezdtek a Sárköz kiszárításáról és megalakult a „Duna védtöltési egylet" 23 400 ha ártérrel, de ez nem sok munkát végzett. 1869-ben alakult meg véglegesen a „Szekszárd—Bátai Dunavédgát Társulat", mely 1870-72 között 37,6 km hosszban átépítette védvonalát, és abba zsilipeket is épített. A Kalocsai érsekség Duna jobb parti területeit nem sikerült az ártérbe bévonni, s ez bevédetlen maradt. Így keletkezett a gemencei nyílt ártér híressé vált vadrezervátumával. A töltésépítés a társulat anyagi erejét teljesen kimerítette. A bajokat tetézte, hogy 1873-ban a bátai téglaboltozatos zsilip bedőlt és nyári időben 1700 ha került víz alá. A zsilip újjáépítésére nem jutott pénz, ezért a nyílást körtöltéssel zárták el, melyet évenként többször ki kellett nyitni. Az ekkor megjelent gőzszivattyúk kedvező tapasztalatai kutatására Bátánál is felállítottak egy kisebb szivattyút. A töltés felső vége téves adatok miatt a kelleténél alacsonyabbra épült, ezért az 1875. évi árvíz átfolyt és majdnem töltés- szakadást okozott. Az 1876., évi tavaszi jeges ár Szilágy foknál ]/2 km hosszban hágta meg a hevenyészett nyúlgátakat, betört az ártérbe és az alsó végén a volt bátai zsilip ártöltését elszakítva tért vissza a Dunába. A víz az egész mentett területet elöntötte, s Szekszárd, Pilis és Báta alacsonyabb fekvésű részein összesen 67 ház dőlt össze és 537 ember vált hajléktalanná. Az elzárt bátai szakadást 1877 márciusában ki kellett vágni, de egy hirtelen jött újabb áradás miatt nem sikerült újból elzárni, ezért egész szeptemberig az ártéren tanyázott a víz. Üj zsilip építése tehát elkerülhetetlenné vált. 1879-ben szikla talajra alapozva megépült a 3, egyenként 2,2 m nyílású bátai zsilip, majd 1881-ben az 1,25 m nyílású zsilip. Lankócnál már 1872-ben épült zsilip, 1878-ban a Szekszárd—Duna közötti új Sió-meder mentén Ts kiépült az árvédelmi töltés, régi depó- niák felhasználásával. A'tarsulat kijavított védművei az 1883. évi jeges árvizet már kiállták. A következő évben megkapott adóvisszatérítés anyagilag talpra állította a társulatot. Az 1890— 93. évek nagy árvizei szintén nem okoztak bajt. Ennek ellenére 1893-ban 50 cm-rel megmagasították a töltéseket. 1896-ban a társulat megkezdte a belvízmentesítés korszerűsítését. A Sió régi medre, mely belvíz- gyűjtő főcsatorna lett, felvette és tározta a külvizeket, ezenkívül 145 km csatornát építettek és ;1897-ben üzembe helyezték az 5 mVs teljesítőképességű 3 egységből álló bátai szivattyútelepet. A régi sárközi holtmedrek a belvizek természetes tározói maradtak. Az adóvisszatérítés annyira rendbehozta a társulat anyagi ügyeit, hogy 1889-től kezdve ezeknek a munkáknak ellenére sem vetettek ki ártéri járulékot. Hogy az ármentesítés mennyire megváltoztathatja az egyes vidékek gazdasági helyzetét, azt a Tolna megyei Sárközre vonatkozó következő táblázat igen szemléletesen mutatja, ahol 1869 az árvízmentesítés és belvízlevezetés munkájának megkezdése előtti, 1895 a befejezése előtti és 1930 a befejezése utáni százalékos arányt mutatja ,204/a Művelési ágak százalékos aránya művelési ág 1869-ben 1896-ban 1930-ban % % % szántó 1,5 50 80 rét 27,0 25 11 legelő 25,0 16 5 erdő 11,5 2 0,5 nádas 11,0 3 1,5 műveletlen* 24,0 4 2 összesen: 100,0 100 100,0 * (Ebbe a csatornák, utak és vasutak területe is beleértendő !) A kisebb vízfolyások rendezése205 206 A régi Sárvíz jobb oldalán elterülő hegyekből néhány torrens jellegű vízfolyás jön, melyek közül említésre méltó a Szekszárd városon keresztülfolyó Séd patak, a talaj eróziós jellege és a hegyoldal nagy esése miatt az idők folyamán jelentékeny, pusztító vízmosássá nőtt. Medre már az 1783—84. évi térképeken is látható. Az első világháború előtt helyenként partjait már támfalak védték. 1926-ig a vízmosás olyan nagy mértékben elfajult, hogy házak csúsztak be a mederbe és két partja között csak nagy kerülővel lehetett közlekedni. Ekkor építette meg a város az ún. Bálint-hidat, 244
