Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)

II. rész: Az egyes vízvidékek szabályozási munkáinak története - 2. A Duna a nyugati országhatártól Budapestig

A Kühtreiber-patak medrének rendezésére 1932-ben került sor. Az Altal-ér és mellékágainak egységes rendezése pedig csak a második világháború után fejeződött be.

Dunaalmás és Esztergom között három patak ömlik a Dunába. Ezek közül a 41,5 km hosszú Ünyi-patak szabályozásáról már 1901-ben készült terv, de csak 1936— 38-ban szabályozták szakaszonként, egységes rendezésére az alsó 20 km hosszú szakaszán 1950—54-ben került sor. A 13,2 km hosszú Kenyérmező-patakot, mely Dorogon átfolyva Táttól keletre ömlik a Dunába, már korábban rendezték. Dorog belsőségeiben már az első világháború előtt szabályozták és mederburkolattal is ellátták. 1931—33-ban Piliscsaba és Leányvár belsőségén átfolyó szakaszokat is rendbehozták, az egységes, 12 km hosszban történő szabályozást csak 1954—58 között hajtották végre. A harmadikat, az Esztergom fölött beömlő, 13,5 km hosszú Szentlélek-patakot- csak 1944-ben szabályozták 3 km hosszban.

Szentendre város belsőségeinek védelmére az 1930-as években 1,5 km hosszú töltés épült, melyet az 1954-i árvíz után a Bükkös-patak partján 450 m-rel meghosz- szabbítottak és a magas partba kötöttek.

Szentendre alatt Pomázon folyik át a 19 km hosszú Dera-patak. Alsó 3 km-es szakasza a hegyekből lehozott sok hordaléktól függő mederré alakult át. A torkolata környékén levő mocsarakat 1883-ban csapolták le, 300 kát. holdat víztelenítettek és a vizet föld alatti csatornán vezették a Dunába. A patak alsó 4 km-es szakaszát 1904-ben helyezték jó karba; 1925-ben újból tisztogatták, de gyorsan feliszapolódott, s így 1954—56-ban megint tisztogatni kellett.

A Szentendrei-sziget ár mentesítése'72

A mindkét oldalán hajózható ágakkal közrefogott kb. 30 km hosszú Szentendreisziget helyén valamikor 6 sziget sorakozott, amelyeket elválasztó fattyúágak feliszapo- lódtak és így a 6 sziget eggyé forrott össze.

A Szentendrei-szigeten az 1876. évi árvíz vitt véghez nagy pusztítást. Ez után a sziget mélyebb részeit nem összefüggő nyári- gátakkal védték meg. Teljes árvédelmi töltéssé a nyárigátakat a sziget déli felén 1908 —09-ben építették ki. A sziget felső végén Kisoroszinál 1936—38-ban épültek töltések. Az 1941. évi jeges árvíz alkalmával a Surá- nyi telepnél átszakadt a töltés és elöntötte a sziget déli felét. Utána megerősítették a töltést. 1948 után a felső szigetfélen épültek kisebb töltésszakaszok nyárigát jelleggel.

A Szentendre szigettel szemben Felsőgö- dön is épült egy rövid töltés. 1921-ben nyárigát és zsilip készült itt, utóbbi a rohamosan fejlődő nyaralótelep belvizeinek a levezetésére. A nyári gátat 1942—43-ban fejlesztették árvédelmi töltéssé, melyet 1947- ben erősítettek. A töltést az államosításig kis társulat tartotta fenn.

2.3.4 Az Ipoly és környékének nízszabá- lyozása

Az Ipoly szabályozása172

Az Ipoly folyó a szlovákiai Érchegység- ben ered és 66 km út után Ipolytarnócnál éri el a magyar határt. Innen egészen a Dunába való bctorkolásig kis megszakítással 181 km hosszúságban határfolyó. Vízgyűjtője 5145 km2, ebből 1497 km2 esik magyar területre. Medre elég beágyazott és erősen kanyargós, de viszonylag kicsi, már a közepes árvizek is kilépnek a mederből és a széles völgyet több helyen teljesen elöntik (27. ábra).

Az Ipoly völgye nagyon régi település, amit a feltárt ősi temetők és bronzkori leletek bizonyítanak. A honfoglaló magyarok közül a Szóvárd—Kadocsa és Huba nemzetségek telepedtek le az Ipoly völgyében. A folyót „Ipul" néven először IV. Béla okirata említi egy adománylevélben. Okiratok egyébként több vízállásról és tóról is megemlékeznek az Ipoly völgyében.

Az ősállapotokat az jellemzi hogy a torkolat és Damásd között medre jól beágyazott, onnan szűk völgyben kanyargóit, majd efölött a völgye kiszélesedett és mocsaras volt. Szálkán külön csatornán malom volt és innen felfelé egymást érték a malmok rőzsegátjai, melyek teljesen elmocsarasí- tották a völgyet, különösen a jobb oldalon. Tölgyes fölött ártéri berek. Pásztó alatt ártéri erdők, Szakállnál széles mocsár kísérték a folyót. Felfelé tovább ismét erdők, berkek, mocsarak váltották egymást. A Balassagyarmat fölötti széles völgyben pedig nedves rétek terültek el egészen a Nógrád- szakáll fölött levő „városi szorulat"-ig, ahol a völgy elkeskenyedik. A XIX. század elején Ipolytarnóctól a torkolatig 117 km hosz- szon 17 malom működött. (Ebből 1950 körül már csak kettő maradt.)

Hasonlóképpen mocsarasodott a mellék- vízfolyások völgye is. Ha az Ipoly megáradt, a mederből kilépő víz néha évenként többször is a völgyet tengerré változtatta és így a szántóföldi művelés szóba sem jöhetett. Legeltetéssel, nádtermeléssel, helyenként kaszálóként hasznosították, de a rétek termésében sokszor tett kárt a nyári árvíz.

A szabályozásra való törekvések már a XVII—XVIII. században jelentkeztek. Régi térképek tanúsága szerint készült is né207