Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
II. rész: Az egyes vízvidékek szabályozási munkáinak története - 2. A Duna a nyugati országhatártól Budapestig
kapát ragadva vonultak ki a zsiliphez és azt szétrombolták. Az évekig húzódó per végül az udvarig jutott és maga Mária Terézia döntötte el, Mikovinyék javára. A Tata és Füzitő közötti csatornát ma is Mi- kovinyi ároknak hívják. Ez volt hazánkban az első szakszerű lecsapolási munka, mely 940 ha-t mentesített a víztől. Gönyű felett, a Kis-Duna torkolatánál, az 1900-as évek elején épült meg a 3,4 km hosszú nyárigát. Komárom erődítményei körül a jobb parton mesterségesen elárasztották a területet, így az mocsarassá vált. 1850 után építették ki a komáromi árvédelmi vonalat, melynek nagy része út, később vasút lett. Ez a vonal leért Szőnyig. Onnan kezdve Dunaalmásig a völgy kiszélesedik és árterületté válik. Itt épült meg a XIX. században az a töltés, mely később mint a perjés—almásfüzitői nyárigát vált ismeretessé. A nyárigát alsó végénél az út töltése zárja le a mély területet. Ebbe a nyárigátba 1894-re zsilip épült, mely megakadályozta a Duna árvizeinek a területre jutását. A töltés és zsilip megépülte után megalakult 1894-ben az Öszőny—füzitő—almási belvízlevezető társulat 320 ha érdekeltségi területtel. Ez 1897 után a kultúrmérnöki hivatal tervei és irányítása alapján építette ki lecsapoló csatornáit. 1916-ban a társulat feloszlott, de 1928-ban az érdekeltség felelevenítésével újból jó karba helyezték a csatornákat. A nyárigát mögött később gyárak és lakótelepek épültek, ezért azt töltéssé építették ki. Mint korábban említettük, az 1838. évi nagy jeges árvíz Esztergom mélyebben fekvő részeiben nagy pusztítást vitt véghez. 1913—14-ben Esztergom városa 3 év leforgása alatt kiépítette árvédelmi műveit, melyek legnagyobb része a Kis-Duna menti sétány szélén épített mellvédfalból állt 3,3 km hosszban, majd a Szentlélek patak mellékágát képező Kincses árok jobb partján köt be a magas partba. Pilismaró ton is árvédelmi töltések védték meg a Basaharc nevű dűlőrészt. 1908- ban 2,7 km töltés épült itt. Fenntartására kis társulat alakult, mely 1948-ig működött. A Duna jobb parti területein még néhány történelmi lecsapolásról emlékezhetünk meg. Tatán az Eszterházy uradalom végzett úttörő munkát a lecsapolások terén. 1834-ben lecsapolták a 48 ha-os bánhidai tavat. 1860-ban a 11 ha-os városi tó lecsapolása került sorra és a 28 ha-os Tükör-tó laposa nevű dűlőrész, végül 1866-ban a szentgyör- gyi pusztán végeztek 49 ha lecsapolást. Az állami birtokok is élen jártak a lecsa- polás terén. A kultúrmérnöki hivatal tervei szerint 1880-ban Bábolnánál lecsapoltak 25 ha területet, 1881-ben nagyobb, 63 ha területet szabadítottak meg a víztől 8431 m:l földmunkával. Kisbéren 750 ha-t csapoltak le 48 320 m:! földkiemeléssel. A Duna jobb parti mellékvizíolyások szabályozása172 Gönyű alatt torkollik a Dunába a 40,7 km hosszú Cuhai-Bakony-ér, melynek 19 mellékága van, ezek a hegyekből származó sok hordalékkal feltöltötték a vízfolyás medrét és elmocsarasították a völgyet. Az érdekeltek már 1894-ben szorgalmazták a szabályozást. 1901-ben majd 1913-ban újabb terv készült; 1914—15-ben meg is indultak a munkák, de a háború miatt csak az alsó 6 km készült el. 1930-ban újból felmérték a területet és korszerűsítették a tervet, 1937-ben vízitársulat is alakult a szabályozás végrehajtására, de csak az alsó, Bana határáig terjedő szakaszt helyezték jó karba. Végre 1948-ban megindult kotró géppel a mederbővítés és 1952-ig Mezőőrs határáig jutottak, 1957-ben befejezték a munkát. Néhány mellékágat is rendeztek. A mellékágak közül a Hódos-patak medrét ásták ki 1933-ban Porva község határáig. A Concó-patak és Fekete-víz nevű felső szakasza együtt 48,8 km hosszú és 20 mellékága van. Völgyének elmocsarasodott részein már az 1900-as években végeztek helyi mederrendezéseket, de az egységes rendezést sokáig akadályozták a malom vízhasználatok. A második világháború után egységes tervek szerint szabályozták és az alsó 25 km hosszú szakaszát 1958-ig rendbehozták. A Dunaalmásnál betorkolló Kühtreiber patak a Tatai-tóból kapja vizét, a tó felett Által-ér a neve. Összesen 47 km hosszú, és 17 malom működött rajta. Az Altal-ér és mellékvizei táplálták a Tatai Nagy tavat, a Cseke-tavat és a régi Környei-tavat. Bókodtól Bánhida környékéig az Által-ér völgye széles mocsár volt, melyből ma már csak a Bokodi és Bánhidai tó maradt meg. Bán- hidától már szűk mederben folyt az Által-ér a tatai tavakig. Ezek alatt a víz ismét szétterül az almási hegyvonulat és Naszály— Füzitő között nagy mocsarat alkotva jutott Dunaalmásnál a Dunába. Ezt az utóbbi nagy mocsarat csapolta le Mikoviny Sámuel.) A mocsaras völgy és a mellékágak lecsa- polására már az 1800-as évek elején tettek lépéseket, de a szabályozás végrehajtását a sok malom akadályozta. 1901—05 között az Által-éren több kisebb tisztogatás készült. 206
