Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
II. rész: Az egyes vízvidékek szabályozási munkáinak története - 2. A Duna a nyugati országhatártól Budapestig
ben 7,6 km hosszban szabályozták, 1928- ban 2,2 km hosszban rendezték és 1951-ben 6 km-es szakaszát bővítették. A Rába széles völgyének jobb oldalán, és legmélyebb vonalán kanyarog a Csörnöc- Herpenyő-patak, melynek partjai mocsarasak voltak. Szabályozását 1902 után alsó 6,6 km hosszú szakaszán végezték el és 1908-ban a Herpenyőbe vezették az ikervári erőmű alvízcsatornáját. Ezt a szakaszt 1941—43-ban 2,7 km hosszban bővítették. A Herpenyő medrét számos átmetszéssel is 1951—52-ben rendezték 20 km hosszban. 2.2.6 A Marcal vízrendszerének szabályozása184 A Marcal folyó szabályozása A Marcal 3183 km2-es vízgyűjtője részben a Bakony Ny-i lejtőjén, részben pedig Vas megye K-i és Veszprém megye Ny-i síkságain fekszik, így jellege és vízjárása alapvetően különbözik a Rábáétól és a Rábcáétól. A geológiai közelmúltban a mai felső Zala-völgy tartozott a Marcalhoz. Ez a Fel- ső-Zala régen a mai alluviális völgylapály fölött 30—50 m-rel magasabb szinten folyt Zalabérig. Itt ÉK-re fordult és a mai Marcal völgyén jutott a Rábába. A széles völgyét vastagon beteregette kaviccsal. Később azonban a Zala megyében keletkezett É—D-i irányú hatalmas szélbarázdák egyikében a mai Alsó-Zala völgyében Zalaszentlászló és Zalaszentgrót táján kis patak indult el, amely a laza talajban erőteljes hátráló erózióval egészen Zalabér és Tűrje térségéig bevágódott, itt elérte és „lefejezte” a felső Zalát, mely elhagyva a Marcalt, délnek for11.25. ábra. A Marcal vidéki tőzeges területek dúlt. így a Marcal elvesztette táplálóját, kevésvizű, de viszonylag szélesvölgyű fo- lyóvá változott és mivel elvesztette nagyobb esésű felső folyását, esése majdnem végig egyenletes. A mai Marcal, a Rába legnagyobb mellékfolyója, Sümeg környékén ered, átfolyik Gógánfa, Kamond, Szergény, Marcaltő, Mó- richida községek határán és Gyirmótnál ömlik a Rábába. A 2—3 km széles völgye Kemeneshőgyész táján 8 km-re szélesedik és felveszi a Bakony lejtőiről lefutó patakokat és ereket, amelyek némelyike a nyári aszálykor kiszárad. Ilyenkor csak a Bakony lábánál előtörő források táplálják a Marcalt. Legnagyobb mellékvize a Tárná. A Rába árvizei majdnem évente elborították a Marcal kiszélesedő völgyét, László Gábor tőzeg- és lápvizsgálatai támpontot nyújtanak arra, hol voltak láposodó, állandóan víz alatt álló területek (25. ábra). A legalsó öblözetben, Koroncó határában a Marcal bal partján volt 5,4 km2 nagyságú láp, melyből 0,5 km2 területen 70 cm vastag tőzeg képződött. Lápos volt a Marcal 60 km hosszú és 5 km legnagyobb szélességű völgye, melyből láp 81,0 km2, és tőzeges terület 31,2 km2. A lápos völgy három tőzegterületre oszlik: 1. Egyházaskesző határában a Marcal bal partján 1,4 km2; 2. Kemeneshőgyész, Mezőlak, Békés és Mihályháza között 6,4 km2 területtel és 3. Celldömölktől Gógánfáig 23,4 km2, igen vastag tőzeggel borított terület. Ez bizonyítja, hogy a Marcal völgye ősmocsár volt. Valamikor a Marcal Marcaltő mellett ömlött a Rábába, de a XIV. és XV. században a Rábának egy kiágazásába, a „Mezőrábába”, amely Marcaltőnél szakadt ki és Gyirmót alatt folyt vissza a Rábába, vezették be a Marcalt, a rábai betorkollást pedig egyidejűleg töltéssel elzárták. így jutott a Marcal torkolata Gyirmót alá, sőt közvetlen Győr felé. A Marcal medrét is sok helyen rőzse- gátak lépcsőzték malmok számára, így a Marcal felső völgye is elmocsarasodott. Rontott a helyzetén a 2.2.2 fejezetben említett Ásvány árok megnyitása, melyen keresztül a Rába árvizeinek jelentős része Marcaltő környékén a Marcal völgyébe ömlött át és azt még jobban elmocsarasította. 1792-ben Király György megyei mérnök felmérte a Marcalt és tervei alapján 1802- ben Gyirmótnál kezdték el a mederbővítést, de a munka hamarosan abbamaradt. A legrégibb lecsapolás a Marcal völgyében a XIX. század elején gróf Amadé Antal által végrehajtott munkálat volt. Ö ásatta 200
