Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)

I. rész: A magyar vízi munkálatok rövid története különös tekintettel a vizek szabályozására - 4. A vizek szabályozása a XIX. század második felében és a XX. század elején (1850–1919)

a társulat anyagi erejét, s nem volt képes a munkálatok folytatására. így a félbema­radt munka nemhogy javított volna a hely­zeten, hanem súlyosbította azt, hiszen a fel­sőbb szakasz gyorsan lefutó árvizei (a Sár­vár—Győr közti szakasz 15 m-es esése miatt) az alsóbb szakaszon sorozatos árvíz- katasztrófák okozóivá váltak. E katasztró­fák közül a legsúlyosabb Győr pusztulása volt 1883-ban. A szegedi árvízhez hasonló katasztrófa aztán itt is közbelépésre késztette a kor­mányt és a törvényhozást. Mivel a társulat az Ujházy—Meiszner-féle tervek fokozatos redukciója után (11 millió­ról 6,6 millió koronára) sem volt képes hoz­záfogni a munkához, a törvényhozás az ún. Rába-szabályozási törvényben 1885. XVI. te.) egy hosszú lejáratú kölcsönt biztosított a számára. A kormány ennek alapján — történel­münkben elég ritkán előforduló módon — hivatásának, szerepének megfelelően, aktív kezdeményezéssel avatkozott be a magate­hetetlen társulat munkájába, az érintettek érdekében: felfüggesztette a társulat önkor­mányzatát, a terhek viselésétől vonakodó érdekelteket kényszerítette a kölcsön felvé­telére („kényszerkölcsön"), s a munkálatok végrehajtására kormánybiztost küldött ki. Az 1885—1893 között teljes sikerrel vég­rehajtott Rába-szabályozási és ármentesítési munkálatok során átvágásokkal szabályoz­ták a Rábát, amivel biztosították az árvizek egyenletes és gyors levonulását, s a megrö­vidített szakasz mentén árvédelmi töltése­ket építettek. Hasonló módszereket alkal­maztak a Rábca Bősárkány és Győr közti szakaszának rendezésénél is. Ugyanakkor töltéseket építettek a Mosoni-Duna mentén Mecsérig, a dunai nagyvizek visszaduzzasz- tásának határáig, továbbá rendezték a Mar­cal, az Ikva és a Kardos-ér alsó, torkolati szakaszát is. A szabályozás és ármentesítés egységes megoldása a Rába-szabályozás munkáját a legsikeresebb hazai vízi munkálatok közé emelte: az egymástól állandó 400—500 m-es távolságban vezetett töltések vonalazása olyan szerencsés, hogy nemcsak az árvizek szétterülését akadályozza meg, hanem a nagyvizek levezetésével terelő hatást is fejt ki, tehát folyószabályozó szerepe is van. A korábbi maximumok tekintetbevételével ké­szült töltések pedig napjainkig, az alpesi er­dőirtások okozta újabb árvízszint emelke­désig, kielégítő védelmet nyújtottak a Rá- ba-völgynek. A Vág alsó szakaszán 1850—1875 között létesített átvágásokkal jelentősen megjaví­tották a hajózási viszonyokat a torkolattól Vágsellyéig. A Zsolnáig terjedő felsőbb sza­kaszon az érdekeltek végeztek államsegély­lyel szabályozási munkálatokat, melyekbe utóbb a Kultúrmérnöki Intézmény is be­kapcsolódott. Az 1908. évi víziberuházási törvény kimondta a Vág állami kezelésbe vételét, és szabályozására Komáromtól Zsol­náig 8,2 millió koronát irányozott elő. A szabályozás célja kettős volt: egyrészt a tu­tajozás lehetőségeinek, másrészt az árvédel­mi töltések kedvezőbb vonalozásának biz­tosítása. Ennek érdekében terelőművekkel, partvédő művekkel, valamint lejjebb az el­ágazások elzárásával igyekeztek kialakítani a fent hegyvidéki, lejjebb alsószakasz-jel- legű folyó egységes medrét. Az I. világhá­ború alatt is folytatott munkálatokat Tren- csén székhellyel (1913-tól) külön kirendelt­ség vezette.120 A Garam, mint nagyesésű hegyvidéki jel­legű folyó vízierő-hasznosítására számos terv készült. Alsó torkolati szakaszának szabályozása viszont az erős feltöltődés miatt mindmáig megoldatlan feladat, s ál­landó karbantartást kíván. Az Ipoly csekélyebb esésű folyó, melynek szabályozását folyócsatornázással kívánták megoldani. Ez Balassagyarmatig tette volna hajózhatóvá a folyót. A terv kivitelezésére az I. világháború miatt nem került sor. A Duna mellékfolyóinak rendezése közül még mindig nem nyert befejezést a Sió sza­bályozása. — A folyó korszerű rendezését a múlt század eleji munkálatok után 1863- ban kezdték meg, amikor a Balaton nagy vízszintingadozása miatt — a Déli Vasút vonalainak védelme és a balatoni fürdőte­lepek fejlődési lehetőségeinek biztosítása érdekében — szükségessé vált a siófoki víz­leeresztő zsilip megépítése és a Sió medré­nek kibővítése. A Sió hajózhatóvá tételére vonatkozó év­százados terv realizálása érdekében utóbb az 1908. évi vízi beruházási törvény alap­ján megkezdték a Sió mederszelvényének bővítését is. A költséges munka hasznosítá­sa, a folyó hajózhatóvá tétele, ill. csatorná­zásának befejezése, a szükséges közbenső vízlépcsők megépítésével a közeljövő fel­adata. Különösen nehéz feladatot jelentett a ma­gyar mérnökök számára a Dráva és a Mu­ra szabályozása. A XVIII. század végén megkezdett és a XIX. század elején folytatott, valamint az 1867—1893 között 3,5 millió korona költség­gel végrehajtott helyi jellegű szabályozási munkák hatása nem bizonyult kielégítőnek. Ezért az 1895. évi XLVIII. te., mely a ma­gyar folyók egységes szabályozásáról intéz­kedett, a Dráva Barcsig történő hajózható­vá tételére és felsőbb szakaszainak szabá­lyozására 29,5 millió koronát bocsátott ren­delkezésére, majd az 1908. évi XLIX. te. újabb összegeket engedélyezett. A két tör­9* 131

Next

/
Oldalképek
Tartalom