Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
I. rész: A magyar vízi munkálatok rövid története különös tekintettel a vizek szabályozására - 4. A vizek szabályozása a XIX. század második felében és a XX. század elején (1850–1919)
a társulat anyagi erejét, s nem volt képes a munkálatok folytatására. így a félbemaradt munka nemhogy javított volna a helyzeten, hanem súlyosbította azt, hiszen a felsőbb szakasz gyorsan lefutó árvizei (a Sárvár—Győr közti szakasz 15 m-es esése miatt) az alsóbb szakaszon sorozatos árvíz- katasztrófák okozóivá váltak. E katasztrófák közül a legsúlyosabb Győr pusztulása volt 1883-ban. A szegedi árvízhez hasonló katasztrófa aztán itt is közbelépésre késztette a kormányt és a törvényhozást. Mivel a társulat az Ujházy—Meiszner-féle tervek fokozatos redukciója után (11 millióról 6,6 millió koronára) sem volt képes hozzáfogni a munkához, a törvényhozás az ún. Rába-szabályozási törvényben 1885. XVI. te.) egy hosszú lejáratú kölcsönt biztosított a számára. A kormány ennek alapján — történelmünkben elég ritkán előforduló módon — hivatásának, szerepének megfelelően, aktív kezdeményezéssel avatkozott be a magatehetetlen társulat munkájába, az érintettek érdekében: felfüggesztette a társulat önkormányzatát, a terhek viselésétől vonakodó érdekelteket kényszerítette a kölcsön felvételére („kényszerkölcsön"), s a munkálatok végrehajtására kormánybiztost küldött ki. Az 1885—1893 között teljes sikerrel végrehajtott Rába-szabályozási és ármentesítési munkálatok során átvágásokkal szabályozták a Rábát, amivel biztosították az árvizek egyenletes és gyors levonulását, s a megrövidített szakasz mentén árvédelmi töltéseket építettek. Hasonló módszereket alkalmaztak a Rábca Bősárkány és Győr közti szakaszának rendezésénél is. Ugyanakkor töltéseket építettek a Mosoni-Duna mentén Mecsérig, a dunai nagyvizek visszaduzzasz- tásának határáig, továbbá rendezték a Marcal, az Ikva és a Kardos-ér alsó, torkolati szakaszát is. A szabályozás és ármentesítés egységes megoldása a Rába-szabályozás munkáját a legsikeresebb hazai vízi munkálatok közé emelte: az egymástól állandó 400—500 m-es távolságban vezetett töltések vonalazása olyan szerencsés, hogy nemcsak az árvizek szétterülését akadályozza meg, hanem a nagyvizek levezetésével terelő hatást is fejt ki, tehát folyószabályozó szerepe is van. A korábbi maximumok tekintetbevételével készült töltések pedig napjainkig, az alpesi erdőirtások okozta újabb árvízszint emelkedésig, kielégítő védelmet nyújtottak a Rá- ba-völgynek. A Vág alsó szakaszán 1850—1875 között létesített átvágásokkal jelentősen megjavították a hajózási viszonyokat a torkolattól Vágsellyéig. A Zsolnáig terjedő felsőbb szakaszon az érdekeltek végeztek államsegélylyel szabályozási munkálatokat, melyekbe utóbb a Kultúrmérnöki Intézmény is bekapcsolódott. Az 1908. évi víziberuházási törvény kimondta a Vág állami kezelésbe vételét, és szabályozására Komáromtól Zsolnáig 8,2 millió koronát irányozott elő. A szabályozás célja kettős volt: egyrészt a tutajozás lehetőségeinek, másrészt az árvédelmi töltések kedvezőbb vonalozásának biztosítása. Ennek érdekében terelőművekkel, partvédő művekkel, valamint lejjebb az elágazások elzárásával igyekeztek kialakítani a fent hegyvidéki, lejjebb alsószakasz-jel- legű folyó egységes medrét. Az I. világháború alatt is folytatott munkálatokat Tren- csén székhellyel (1913-tól) külön kirendeltség vezette.120 A Garam, mint nagyesésű hegyvidéki jellegű folyó vízierő-hasznosítására számos terv készült. Alsó torkolati szakaszának szabályozása viszont az erős feltöltődés miatt mindmáig megoldatlan feladat, s állandó karbantartást kíván. Az Ipoly csekélyebb esésű folyó, melynek szabályozását folyócsatornázással kívánták megoldani. Ez Balassagyarmatig tette volna hajózhatóvá a folyót. A terv kivitelezésére az I. világháború miatt nem került sor. A Duna mellékfolyóinak rendezése közül még mindig nem nyert befejezést a Sió szabályozása. — A folyó korszerű rendezését a múlt század eleji munkálatok után 1863- ban kezdték meg, amikor a Balaton nagy vízszintingadozása miatt — a Déli Vasút vonalainak védelme és a balatoni fürdőtelepek fejlődési lehetőségeinek biztosítása érdekében — szükségessé vált a siófoki vízleeresztő zsilip megépítése és a Sió medrének kibővítése. A Sió hajózhatóvá tételére vonatkozó évszázados terv realizálása érdekében utóbb az 1908. évi vízi beruházási törvény alapján megkezdték a Sió mederszelvényének bővítését is. A költséges munka hasznosítása, a folyó hajózhatóvá tétele, ill. csatornázásának befejezése, a szükséges közbenső vízlépcsők megépítésével a közeljövő feladata. Különösen nehéz feladatot jelentett a magyar mérnökök számára a Dráva és a Mura szabályozása. A XVIII. század végén megkezdett és a XIX. század elején folytatott, valamint az 1867—1893 között 3,5 millió korona költséggel végrehajtott helyi jellegű szabályozási munkák hatása nem bizonyult kielégítőnek. Ezért az 1895. évi XLVIII. te., mely a magyar folyók egységes szabályozásáról intézkedett, a Dráva Barcsig történő hajózhatóvá tételére és felsőbb szakaszainak szabályozására 29,5 millió koronát bocsátott rendelkezésére, majd az 1908. évi XLIX. te. újabb összegeket engedélyezett. A két tör9* 131
