Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)

I. rész: A magyar vízi munkálatok rövid története különös tekintettel a vizek szabályozására - 3. A vízi munkálatok és gazdasági jelentőségük felismerése a reformkorban (1825–1850)

kát s a töltések helyét, méreteit stb. a folyó egész hosszára megállapítja.

A második terv elvi szempontból is több lényeges, sőt döntő új mozzanatot tartalmaz. Széchenyi, közben kifejtett elgondolásainak megfelelően. Vásárhelyi itt hangsúlyozza először, hogy a Tisza szabályozását nem lehet részletekben, egyes szakaszokra szorítkozva megoldani: a Tisza-völgy egységes, „általános" rendezésére van szükség. Itt olvashatunk először, ugyancsak Széchenyi elgondolásaival összhangban, arról is, hogy az ármentesítés és a folyószabályozás (az árvízi meder ill. hullámtér szabályozása) egységes, egymástól elválaszthatatlan feladat. De felbukkan itt számos más, később előtérbe került kérdés is, mint az árvízszint várható emelkedésének, a különálló öblözetek kialakításának, belvízelvezető zsilipek, partvédezetek stb. építésének kérdése.

Csak e második terv elkallódása miatt alakulhatott ki az a többször idézett téves felfogás, mely szerint bár a szabályozás elvei Vásárhelyitől erednek, „az egész Tiszát felölelő első javaslat Paleocapa Péter velencei műszaki igazgatótól származik . . ."*

A valóság az, hogy Vásárhelyi a Tisza szabályozás tervét a folyó egész hosszára, részletesen s a gyakorlati kivitelezés számára alkalmas formában kidolgozta. Tervét, halála után Paleocapa csupán csak felülvizsgálta, miközben annak módosítására — sajnálatos módon: a helyi viszonyok megfelelő ismerete nélkül — bizonyos ja- javaslatokat tett.

Vásárhelyi javaslatának kiinduló pontja (mindkét tervben) a Tisza-völgy vízrajzi leírása: a folyó sajátosságai alapján állapítja meg a szabályozásnál követendő eljárásokat. Leírása lényegében magában foglalja mindazt, ami a Tisza hidrológiai jellemzői közül a szabályozás szempontjából lényeges, s ami a kor ismeretei, a tudomány akkori színvonala alapján egyáltalán megállapítható volt.

A csekélyesésű, ún. középszakasz-jellegű folyóknak a XVIII/XIX. sz. fordulóján kialakult és azóta klasszikussá vált szabályozási elve értelmében legelőször a folyó le- folyási viszonyait kívánta megjavítani — mint az köztudomású a folyó túlfejlett, „érett" kanyarainak átvágásával. (Paleocapa viszont e kisebb átvágások helyett, kevesebb de nagyobb átmetszéseket javasolt, némileg a Beszédes-féle kerecsen—komorói átmetszéshez hasonlóan. Ezeket ő „valódi átvágásoknak" nevezte.)

A folyó esésviszonyainak ilymódon való megjavítása, az árvizek levonulásának meggyorsítása előfeltétele az ármentesítés ered* Maiina Gyula-. A Tisza szabályozásáról. Bp. 1890. 37. p.

ményességének. A javasolt 101 átvágással a Tisza medrét kereken egyharmadával kívánta megrövidíteni. Figyelmeztet azonban arra, hogy az alsó szakasz nagyobb és kö- töttebb talajon létesítendő átvágásai nehezebben fognak kialakulni, tehát kotrógépek munkábaállítására is szükség lesz. Előre látja, hogy az átvágások hatására az árhullámok hevesebbé válnak: a kisvízszint süllyed és a nagyvízszint emelkedik, amit tekintetbe kell majd venni a töltések fejlesztésénél is. Ezt a vízhozam és nem az eddigi árvízszint alapján kell majd meghatározni.

A terv legrészletesebb fejezete azonban a töltésekről szóló rész. Vásárhelyi, akit a későbbi sematizáló felfogás az „átvágások pártja" képviselőjének tekintett, legkörültekintőbben éppen a töltések kérdéseivel foglalkozott! Álláspontja ebben a kérdésben átgondoltabb és megingathatatlanabb, mint az átvágások kérdésében, ahol — taktikai okokból: főleg Zemplén és Borsod támogatásának megnyerése érdekében — olyan átvágásokat is kénytelen volt javasolni, melyek műszakilag talán nem voltak feltétlenül szükségesek.

Vásárhelyi az átvágásokkal való folyószabályozás és a töltésezéssel való ármen- tesítés munkáját egységes és egymástól elválaszthatatlan feladatnak tekintette, s a hazai szakirodalomban elsőként mutatott rá itt arra, hogy a töltésvonalozásnak a megfelelő árvízi meder (hullámtér) kialakítását, a nagyvízszabályozást kell szolgálnia.

Javaslata szerint: „a töltéseknek nemcsak az áradásokat kellene megóvni, hanem helyeztetésük által arra kell törekedni, hogy általok maga a folyó is jobb karba tétessék, úgy hogy ágya emelése meggátoltatván éppen annak mélyítése eszközöltessék." „. . . E tekintetben — írja a továbbiakban — a töltés parttóli távolságának meghatározása nagy fontossággal bír." A folyó (pontosabban: az árvízi meder) lefolyási viszonyainak javítása, a sebesség növelése érdekében, ami a mederfeltöltődés megakadályozásának is eszköze, a parthoz viszonylag közelfekvő és párhuzamos töltéseket javasolt: „a vízárt lehetőleg összetartani kell a lehető legsebesb lefolyás végett" . . . „a fő feladat. . . amennyiben a helybeli viszonyok megengedik, hogy a szabályos töltés építése megközelíttessék ..(Ezzel kapcsolatban utal arra a hidrológiai adottságra is, hogy az ártereknek a mederhez közelebb fekvő részei általában magasabbak, mint a távoliak, tehát a közelebbfekvő töltések építése nemcsak célszerűbb, hanem olcsóbb is lesz.)

A töltéseknek megfelelő szélességű előteret kíván biztosítani, s ezen erdősávot telepíteni, ami a gátakat a hullámveréstől

110