Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)

I. rész: A magyar vízi munkálatok rövid története különös tekintettel a vizek szabályozására - 3. A vízi munkálatok és gazdasági jelentőségük felismerése a reformkorban (1825–1850)

megóvja. A töltések vonalvezetésénél és méretezésénél tekintetbe veendő szempontok ismertetése után foglalkozik a töltések anyagával (az agyag és a homok megfelelő keverésével), tömörítésével, gyepesítésével, a gyep védelmével és karbantartásával, valamint a zsilipek építésével is.

Széchenyi közlekedésfejlesztési elgondolásainak és a kormánytámogatás megszerzését célzó taktikájának megfelelően tervében a hajózás érdekeit szolgáló intézkedésekre is kitért. A hajózás szempontjainak ismételt hangsúlyozása mellett az „Általános szabályozási terv"-ben az „Előleges javaslat" két fő fejezetéhez — az átvágásokról és a töltésekről szóló részhez — két új szakaszt csatolt: az egyik a szükséges folyószabályozási építményekkel, a másik pedig a hajózás érdekében szükséges intézkedésekkel (medertisztítás, vontatóút-építés stb.) foglalkozott.

A Paleocapa-féle bírálat és ellenjavaslat nagyobb terjedelme (ti. a szöveges rész nagyobb terjedelme) ellenére is összehasonlíthatatlanul felületesebb, megalapozatlanabb munka. Ennek oka, hogy Paleocapa egyszeri utazás alkalmával nem ismerhette meg a helyi viszonyokat. Nem vette számításba, hogy a Tisza esése kisebb, mint a Póé, hogy vízgyűjtő területének csapadékviszonyai egységesebbek, aminek következtében az egyes mellékfolyók árhullámai a síkságon gyakran találkoznak, s az árvizek így hetekig, sőt hónapokig elhúzódhatnak. Ezért nem értette meg a lefolyási viszonyok megjavítását célzó átvágások jelentőségét, s ezért vallott a töltések célját illetően is Vásárhelyiétől eltérő elveket. Ez a magyarázata annak a tragikussá vált tévedésének, mely szerint a töltések egyetlen szerepe, hogy a „kiöntéseket korlátozzák" s nem pedig az, hogy — mint Vásárhelyi mondta — „a folyó eleven folyását kormányozzák . . . hatását kiállják".10/*

Nem volt sokkal szerencsésebb a Paleocapa által javasolt ún. „valódi átmetszések" terve sem. Igaz ugyan, hogy ezek is elég jelentős esésnövekedést eredményeztek volna, azonban költségességük miatt eleve megvalósíthatatlanok voltak. Ezért maradtak meg az érdekeltek e tekintetben a Vásárhelyi-féle átmetszéseknél, bár számukat — kezdetben — Paleocapa javaslatára csökkentették.

A különben értékes, gondolatokban gazdag, jószándékú, de szükségszerűen felületes vélemény több kárt okozott, mint hasznot. A töltések vonalazásának kérdésében Vásárhelyinek ellentmondó véleménye (távolabbi töltésezést javasolt, hogy „a folyó kanyargásaival együtt bele férhessen") a töltésvonalazás kérdésének lebecsülésére vezetett s a legteljesebb anarchiának nyitott utat: nem foglaltak állást egyik felfogás mellett sem, hanem hol az egyik, hol a másik elvnek engedve, a helyi birtokosok érdekeinek, kívánságainak megfelelő töltésvonalak kitűzésére kényszerítették a munkálatokat vezető mérnököket. . .

Így a változó távolságban épített gátak valóban nem tudták „a folyó eleven folyását kormányozni", s nem tudták annak „hatását sem kiállni": a változó szélességű hullámtéren előálló keresztirányú áramlások ismételten tönkretették a kezdetleges védőgátakat — és a Tisza árvizei ismételten végigpusztították az Alföldet.

Keserves tapasztalatok és helyenként kétszeres munka árán kellett az átvágások elkészülte után, a Vásárhelyi által tervezett szabályos árvízi medret kialakítani.

3.3.4 A rendszeres szabályozási munkálatok megkezdése9/*

Vásárhelyi a szabályozás költségeit — minimális munkaprogram alapján — kereken 4 000 000 forintra becsülte. E hatalmas ösz- szeg előteremtésének feladata úgyszólván kizárólag Széchenyi vállaira hárult. Az államkincstártól, az ismételt ígéretek ellenére is csak évi 100 000 forintot sikerült kieszközölnie — a „só-alap" terhére, majd a munkálatok megindításához évi 50 000 forintos részletben még 100 000 forintot. Sok utánajárással sikerült 400 000 forintnyi kölcsönt is szereznie a Rotschild, Arnstein, Es- keles és Sina bankházaktól. A munkálatokhoz szükséges további tőkét az érdekeltek meggyőzésével — garanciális szerződések formájában — kellett előteremtenie.

Ennek érdekében, valamint a Társulat helyi szerveinek kiépítése és a Tisza hajózhatóságának kipróbálása érdekében indult el Széchenyi 1846 nyarán — már Vásárhelyi halála után — a Pannónia gőzhajón második tiszai kőrútjára, a szakértőként meghívott P. Paleocapa társaságában.

A hajó jól. 18-án indult el Szegedről felfelé a Tiszán, egy új korszak beköszöntő- jeként, a haladás hírnökeként az évszázados mozdulatlanságba dermedt tájon. A Ti- sza-völgy népe kitörő lelkesedéssel fogadta, s szinte szabadítójaként ünnepelte Széchenyit. Az emberi értelem győzelmét példázó gőzhajóban egyben a folyó megfékezésének jelképét látták. A hajót lovasbandériumok kísérték útja során, s a lakosság a partokon tömegekbe verődve, feldiszített őrhajókkal, üdvözlő feliratokkal, éljenezve fogadta az érkezőket és a küldöttségek lelkesen szemlélték meg a technika korának első hírnökét.

Tiszabercelről Széchenyi munkatársaival Debrecenbe ment a Tiszavölgyi Társulat II. Nagygyűlésére, mely jóváhagyta a Társulat

111