Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)

I. rész: A magyar vízi munkálatok rövid története különös tekintettel a vizek szabályozására - 3. A vízi munkálatok és gazdasági jelentőségük felismerése a reformkorban (1825–1850)

indulatával, ellenséges magatartásával is. (Jellemző, hogy az ellenséges hangulatot szítók, a kezdeményezést becsmérlők között olyan nevekkel találkozunk, mint a hírhedtté vált Latour gróf és Hentzi alezredes.)97 Olykor a malária szinte megtizedelte a dolgozók sorait, s maga Vásárhelyi is súlyos betegen, életét veszélyeztetve tartott ki munkahelyén. Válságossá vált azonban a helyzet, amikor Ferenc császár halála után (1835) az ellenséges irányzat kerekedett felül, s az udvar megvonta támogatását az al-dunai munkálatoktól: a vontatóét kiépítésének és a még hátralevő legfontosabb robbantási munkálatoknak a költségeit, az elvégzett munkák bérét nagyrészt Széchenyinek magának kellett fedeznie. Végül is a munkálatokat a nyári kisvíz idején végezhető robbantások kivételével teljesen abba kellett hagyni.

Mindennek ellenére mégis sikerült az akkori hajók számára járhatóvá tenni az Al- Dunát, s megteremteni a hajóösszeköttetést a tengerrel. A kényszerűen abbahagyott munka a későbbi idők követelményeinek ugyan nem felelt meg, de a maga idejében nagy haladást jelentett.

1841-ben még egyszer megpróbálta Széchenyi a nádor támogatásával biztosítani a munkálatok folytatásához szükséges anyagi eszközöket, azonban sikertelenül. Az Al- Duna-szabályozás kérdése hosszú időre lekerült a napirendről.

A harmincas évek elejének ragyogó eredményekkel kecsegtető lendületét az al-dunai munkálatok kényszerű félbehagyása után (1836) csaknem egy évtizedes féleredmé- nyeket hozó periódus követte a vízügyek fejlődésében.

1838-ban egy minden addigit meghaladó jeges árvíz — emberemlékezet óta a legsúlyosabb hazai természeti katasztrófa — pusztította el az ország két legnagyobb városát Pestet és Budát és a Duna-völgy számos más helységét Esztergomtól Bajáig.*

Ez a pesti Duna-szakasz szabályozásának már korábban sürgetett kérdését állította az érdeklődés előterébe. Ahogy az egész ország megmozdult az árvízkárosultak támogatására, ugyanúgy igyekeztek a tudományos élet képviselői és az Építési Igazgatóság a problémák, feladatok tisztázásával segíteni a csapás megismétlődésének elhárítását. Az 1840-es országgyűlés pedig külön választmányt küldött ki a Du- na-szabályozási és általában a vízépítési kérdések tanulmányozására. A felmért feladatok azonban túl nagynak bizonyultak s ezért anyagi eszközök hiányában az egész problémát el kellett napolni.

* (Részletes ismertetését Id. a II. részben.)

Valószínűleg a vízszabályozás iránt felébredt általános érdeklődés hatására fordult a figyelem Beszédes József új Duna— Tisza-Csatorna terve felé. A Pest—Csongrád vonalvezetésű mélybevágású csatornában talán egyúttal árapasztó csatornát is láttak, ami növelné a két veszélyeztetett város — Pest és Buda — árvédelmi biztonságát.

Széchenyi István is lelkesen üdvözölte a régóta sürgetett csatorna megvalósításának lehetőségét, mely Beszédes elgondolása szerint, mint komplex létesítmény egyaránt szolgálta volna a hajózást, a Pest megyei Duna-völgy lecsapolását, a Tisza-völgy öntözését és a vízerőhasznosítást. A kedvező külföldi szakértői vélemények hatására Széchenyi maga szorgalmazta a Duna— Tisza Csatorna Társaság megalapítását (1839) és a csatorna építéséről szóló törvény elfogadását (1840. XXXVIII. te.).

Az Építési Igazgatóság mint vízügyi főhatóság elé került terv-vázlatot azonban Vásárhelyi nem tartotta alkalmasnak a munkálatok megkezdésére. Bírálata és a költséges előmunkálatoktól való félelem hatására a vállalkozó tőke azután visszahúzódott: a csatorna ügye pedig hosszas huzavona után jó időre ismét lekerült a napirendről.*

Az 1840. évi országgyűlés IV. tc.-e értelmében a vízügyi kérdések tanulmányozására „a Duna és egyéb folyamatok szabályozására" kiküldött említett bizottság („országos választmány") jelentésében egy új

vízügyi politika alapelvét sikerült Széchenyinek lefektetnie. A Választmánynak a következő országgyűlés számára készített jelentése ugyanis a szabályozásra vonatkozó javaslatok mellett egy fontos alapelvet fogadott el, mely lehetőséget adott az állam és az érdekeltek erőinek összefogására a vízrendezési munkálatok végrehajtása érdekében.

A jelentés szövege szerint: „a hajózás

tekintetéből végrehajtott munkálatok mint túlnyomólag közérdekűek országos pénztárból, a földmentés tekintetéből eszközlendők pedig, mint a magánosok hasznait

közvetlen és legnagyobb részben előmozdítók, magánköltségen végeztessenek".

Az 1840. évi országgyűlés tette meg az első lépéseket a vízjogi rendelkezések és vízügyi szokásjog új összefoglalása terén is.

* (Vásárhelyit a szakmai igényesség és felelősség mellett valószínűleg az az elgondolás vezette — s úgy látszik álláspontját később Széchenyi is elfogadta — hogy a Tisza-szabá- iyozás sokkal nagyobb feladatot jelent, semhogy — a Tisza kés/őbbi hasznosítását szolgáló csatornaépítéssel — a rendelkezésre álló szűkös erőforrások megosztása, szétforgácsolása megengedhető lenne. Bármennyire sajnálatos is a csatornaépítés elmaradása, hiszen hiánya a további fejlődés fékjévé vált, a Tisza-szabályozás története talán mégis igazolja ezt az álláspontot: a tiszai hajózás s általában az egész Tisza- völgy felemelése érdekében abban az időben valóban előbb a Tisza szabályozását és árterületeinek mentesítését kellett megoldani.)

103