Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
I. rész: A magyar vízi munkálatok rövid története különös tekintettel a vizek szabályozására - 3. A vízi munkálatok és gazdasági jelentőségük felismerése a reformkorban (1825–1850)
hogy ilyenirányú munkájában milyen nagy szerepet játszott a gazdasági élet számos területével kapcsolatban álló — s ilyen vonatkozásban valóban központi jelentőségű — vízügyi tevékenység.9"1 Minden szakmai elfogultság nélkül megállapíthatjuk, hogy Széchenyi egyik legnagyobb érdeme, legjelentősebb felismerése volt, hogy meglátta a vízépítés-vízgazdálkodás gazdasági, gazdaságföldrajzi tájalakító szerepét, kulcskérdés jellegét az ország fejlődésében.* Gazdaságpolitikai működésének legjelentősebb eredményei szinte kivétel nélkül kapcsolatba hozhatók vízügyi, gazdaságiműszaki fejlesztési elképzeléseivel: a dunai és a balatoni hajózás megindítása, az óbudai hajógyár alapítása, a hajózás zavartalanságát is szolgáló állandó híd létesítése, legfőképpen pedig, az ország történetében mindmáig legnagyobb jelentőségű műszaki munka, a Tisza-szabályozás megindítása és ezen túl, egy alapelveiben még napjainkban is érvényes, egységes vízügyi program kialakítása . . . A történelmi fejlődés mozgatóerőinek felismerése alapján mindez a társadalom gazdasági-műszaki alapjainak megváltoztatását, a termelés korszerűsítését, s ezen keresztül a magyar társadalom polgárosodását szolgálta: általános társadalmi reform- programjának alapja volt. Programjának egyes elemei — általában is és mint láttuk a vízügyek terén is — természetesen már korábban is felbukkantak. Egységes gondolatrendszerré, történelemalakító erővé: a társadalmat megmozgató programmá azonban mindez kétségtelenül Széchenyi hatására vált. Széchenyi előtt a „politika" fogalma kimerült a nemesi vármegyék szűklátókörű, lényegében csupán a rendi érdekeket szem előtt tartó helyi önkormányzatában — befelé; és a nemzeti érdekké előléptetett rendi kiváltságok védelmében — kifelé: szemben az idegen érdekeket képviselő udvarral. Objektíve — mint azt a XVIII. század vízügyeinek története is bizonyítja — mindkettő egyet jelentett: az ország feudális elmaradottságának állandósítását: a gazdasági élet alapját jelentő jobbágy- rendszer fenntartását, a jobbágyság felszabadításában rejlő lehetőségek kibontakozásának megakadályozását, a haladás fékezését. Széchenyi két irányban szélesítette ki a politikának ezt a szűkkörű hazai fogalmát: követelte a nem nemes tömegek, a jobbágy parasztság bevonását a politikai életbe: „az alkotmány paizsa alá helyezését", s először * 12. SZ. i. m. 126-147 p. állította (a marxizmus egyik összetevőjét képező angol politikai gazdaságtan hatására) a politikai élet előterébe a gazdasági építőmunka kérdéseit. E két felismerés tette lehetővé, hogy programja helyesen tükrözze társadalmunk fejlődésének szükségleteit, s ezért válhatott e fejlődés előmozdításának hatásos tényezőjévé. Először mutatott rá arra, hogy a nemzet nagysága gazdagságán, ez pedig munkaerejének, tehetségeinek szabad kifejtésén, érvényesülésén alapul. Sokat emlegetett, de keveset olvasott kritikai munkáiban, kulturális és anyagi elmaradottságunk okait egyaránt — az ország feudális szerkezetében, az ősiségben, a jobbágyi munkaviszonyban és a hitel, a közlekedés, valamint a belső piac hiányában és elavult közigazgatásunkban jelölte meg. A legsürgetőbb teendőnek pedig a hitel kérdésnek megoldása mellett a közlekedés megteremtését tekintette, mert ez teszi lehetővé a többi probléma megoldását is . . . Világosan látta, hogy nemcsak gazdasági bajaink, de kulturális elmaradottságunk (vagyis a nemesi szűklátókörűség), s a politikai analfabetizmus: a vármegyei parti- kularizmus legfőbb oka a közlekedés elmaradottsága — az áruk és az eszmék forgalmának hiánya. Ezért hangsúlyozta, hogy az ország felemelésének legfőbb eszköze a közlekedés és a kereskedelem fejlesztése: a vízi és szárazföldi utak megteremtése, vagyis a folyók szabályozása és az útépítés megkezdéséhez szükséges ármentesítés és lecsapolás, valamint a gazdasági és kulturális központok kialakítását biztosító egyéb műszaki létesítmények . . . A kor mérnökeinek addig többnyire visszhang nélkül maradt felvilágosító tevékenysége, vízügyi propagandája, meddő erőfeszítései a harmincas évektől kezdve egyre erőteljesebb támogatásra találnak Széchenyi — politikai és társadalmi súlyával, széles látókörével, külföldi tapasztalataival alátámasztott — írásaiban. Széchenyi vezető szerepet vállalt az első eredményes dunai gőzhajózási vállalat, az „Első cs. kir. Szabadalmazott Duna-Gőz- hajózási Társaság" (DGT) megszervezésében (1829. márc. 13.) és kifejlesztésében. A DGT 1830-ban épült első, „Franz I." nevű, hajójával indult meg a rendszeres hajóforgalom a Dunán 1831. febr. 11-én Bécs és Pest között.*95 A gőzhajózás megindulása és rohamos fejlődése ezután nagy lendületet adott a * Az első dunai gőzhajót, a „Carolina” nevű vontatóhajót Bernhard Antal pécsi feltaláló építette 1817-ben. Az általa szervezett társaság azonban nem tudta a hajó állandó üzemben tartását biztosítani; még Pest és Buda közti átkelőhajóként való üzemeltetése sem bizonyult kifizetődőnek. Utóbb a hajót jégzajlás tette tönkre és a korai vállalkozás megbukott. 7* 99
