Horváth László (szerk.): Halbiológia és haltenyésztés (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2000)

1. Biológiai alapismeretek - 1.2 Mézes Miklós: Halélettan

1.2.7.4. Extrarenális kiválasztás A vese kiemelt szerepe a kiválasztási folyamatokban egyértelműen bizonyított. Egy igen elegánsan megtervezett kísérlet során azonban az a feltevés is bizonyítást nyert, hogy a vesén kívül a kopoltyúnak is jelentősége van. A kísérletben a halak cranialis, ill. caudalis testfelének nitrogéntartalmúanyag-kiválasztását elkülönítet­ten mérte és azt találta, hogy a nitrogéntartalmú anyagok kiválasztása a cranialis testfélen - kopoltyún - keresztül 610x intenzívebb, mint a caudalis testfélen - ve­sén - keresztül. A későbbi vizsgálatok alapján megállapítást nyert, hogy a kopoltyú­lemezeken keresztül elsősorban NH3, míg a vesén keresztül húgysav, kreatin, krea- tinin és aminosavak távoznak. Az ammónia diffúzióval távozik a kopoltyúlemezek epithelsejtjein keresztül, nagyrészt NH3/Na+ kicserélődési (exchange) mechanizmus segítségével. 1.2.7.5. A szervezet belső egyensúlyát (homeostasisát) biztosító mechanizmusok A kiválasztási folyamatok élettanának tárgyalásakor utaltunk arra, hogy annak ki­emelt szerepe van a szervezet homeostasisának fenntartásában. A kiválasztás azonban csak egyik, igaz, a legfontosabb része ezeknek a folyamatoknak, amelyek összegzé­sét az alábbiakban tárgyaljuk. A homeostatikus mechanizmusok vagy szűkebb értelemben az ozmoreguláció két szinten tartja fenn a szervezet belső egyensúlyát. Egyrészt a testfolyadékok és a kör­nyezet, illetve az extra- és intracelluláris tér között. Az intracelluláris folyadék meny- nyiségét és összetételét a sejtmembrán szabályozza, míg az extracelluláris folyadék mennyiségét és összetételét elsősorban a vese, illetve halakban egyéb szervek, így a kopoltyú, a bőr, a „sómirigyek”, valamint a bélcsatorna szabályozza. A gerincesek testének víztartalma 65-85% között változik. Ez a mennyiség 1/3 rész­ben az extracelluláris térben és az intersticiális folyadékban, 2/3 részben az intracel­luláris térben taláható. Az ozmotikus viszonyok fenntartása lényegében két szerv szint­jén valósul meg. A bélcsatorna biztosítja a víz és a sók (takarmány és alkalmanként ivás révén) felvételét, és a vese választja ki ezen anyagokat. A halakban emellett a kopol­tyúnak is kitüntetett szerepe van a víz- és sóháztartásban. A felsorolt szervek összehan­golt működése a szervezet belső homeosztázisának fenntartásához nélkülözhetetlen. Az elektrolitháztartás mérőszáma az ún. ozmolalitás. Ez definíciószerűen azt je­lenti, hogy 1 liter víz akkor tartalmaz 1 osmol mennyiségű oldott anyagot, ha fagyás­pontja az általánosan ismert 0 °C értékről 1,86 °C-ra csökken. A halak vérének ozmo- lalitása: 200-250 mosmol/liter, ami a fagyáspontcsökkenés alapján határozható meg. Az ozmolalitás változása jelentős hatással van a szervezet elektrolit- és víztransz­portjára, illetve a kiválasztási folyamatokra is. így például az ozmolalitás növeke­dése tapasztalható akkor, ha aktív ionreszorpció következik be a kopoltyúlemeze­ken, a béltraktusban, illetve a vesetubulusokban. Ennek hatására a szervezetben sóakkumuláció következik be, ami az ozmolalitás változásával jól nyomon követhe­tő. A sóakkumuláció ugyanakkor folyamatos vízbeáramlást indukáló tényező, amely viszont csökkenti a vér és az extracelluláris tér ozmózisos koncentrációját. A home­85

Next

/
Oldalképek
Tartalom