Horváth László (szerk.): Halbiológia és haltenyésztés (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2000)
2. Tenyésztési alapok - 2.4 A hazánkban tenyésztett halfajok
A fajok jellemzése A pontyfélék családjába tartoznak. A máma és a paduc tipikus folyóvízi fajok. Dombvidéki vagy az alföldekre érkező, de még viszonylag gyors folyású, oxigénben gazdag vizek képezik a két faj élőhelyét. A jászkeszeg és a balin főként síkvidéki folyókban él, de az utóbbi állóvizekben is jellemző. A máma és a jászkeszeg mindenevő, táplálékuk igen változatos. A balin ragadozó, táplálékát pontyfélék (küsz, garda, keszegek) képezik. A paduc táplálkozásában a növényi anyagok játsszák a főszerepet, főként a meder köveinek algabevonatán él. A fajok a hazai vizekben 3-5 éves korban válnak ivaréretté. Magyarországon a balin ívási időszaka általában március közepére, a jászkeszegé március végére, a pa- ducé április elejére, a mámáé április végére-május elejére esik. Természetesen az ívási időszakot az időjárás egy-két héttel korábbra hozhatja vagy késleltetheti. Az ívóhely földrajzi helyzete, vízhőmérsékletének szezonális változása is befolyásolja az ívás kezdetének időpontját. A fajok általában homokos vagy sóderos folyószakaszon ívnak, a máma és a paduc mindig sodrásban. A fajok keltetőházi szaporítása A fajok szaporításának alapja lehet a természetes ívóhelyen begyűjtött, ívásban lévő anyahalakból származó ikra és tej. Az ilyenkor lefejt ivartermék mennyisége és minősége nem feltétlenül kedvezőbb, mint az indukált szaporítást követően. Ezért a szaporítási folyamat biztonságosabbá és rugalmasabbá tétele érdekében e fajok esetében is a hormonindukció alkalmazása javasolt. A hormonindukció megfelelő időzítése kulcskérdés a tárgyalt fajok szaporításában. A kezelés időpontjának megválasztását segítik a befogott szaporítóhalakon megfigyelhető és csak az ívási időszakban jellemző morfológiai jegyek. Az ivari dimorfizmus ekkor a balin, a jászkeszeg és a paduc fajokban kifejezett. Az ikrások viszonylag nagyméretű petefészkük miatt jóval teltebbek, mint az azonos méretű tejesek. A nőivarú halak testfelszíne sima, a hímivarú halakon nászkiütések jelennek meg. A pontszerű, apró, fehéres képződmények előfordulása a fejen, a kopoltyúfedőn és a mellúszón jellemző, de az egyedek egy részén az egész testfelszínt beboríthatják. A nászkiütések jellegzetesen érdes tapintásúvá teszik a hímivarú halak testét. A tejesek ivamyílásában már enyhe nyomásra megjelenik a porcelánfehér színű tej. Az ivari kétalakúság a máma esetében nem olyan nyilvánvaló, mint a másik három fajnál. A nagyméretű (2-3 kg-os), telt hasú egyedek minden valószínűség szerint nőivarúak. A kisebb testű (0,5-1 kg-os), karcsú egyedek feltételezhetően tejesek. Az ivar nem lehet kétséges, ha az ivamyílásban enyhe nyomásra megjelenik a sperma. Ellenkező esetben az egyed lehet éretlen vagy gyenge kondíciójú ikrás. Ha a megfogott szaporítóhalak a felsorolt másodlagos nemi jellegeket mutatják és az ikrások egy-két százalékában esetleg már az ovuláció is bekövetkezett (az ikra szabadon folyik az ivarnyíláson keresztül), a megfelelő módon végrehajtott hormonkezelés és beérlelés nagy valószínűséggel sikerre vezet. Az eredményességet a szaporítóhalak magas beérési százaléka, valamint a lefejhető ikra viszonylag nagy meny- nyisége jelenti. Természetesen ennek az is feltétele, hogy a befogás és a szaporítást megelőző esetleges rövid tárolás során a halak ne sérüljenek. 335
