Horváth László (szerk.): Halbiológia és haltenyésztés (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2000)

2. Tenyésztési alapok - 2.4 A hazánkban tenyésztett halfajok

haszonhalakat, békákat, békalárvákat, nagy testű rovarlárvákat és rákféléket stb.). Ezzel a tulajdonságával a harcsa teljessé teszi a tavi fehérjetermelés kihasználtságát. Természetesen a harcsának ez a tevékenysége függ a mérettől: minél nagyobb a harcsa, annál inkább érvényes az említett szabály.

A tavi környezetben a harcsa növekedése nehezen ellenőrizhető, ezért ha azt akarjuk, hogy a harcsák ne fogyasszák a haszonhalakat, a méreteket úgy kell megválasztanunk, hogy a különféle halfajok csaknem azonos nagyságúak legyenek.

Elképzelhető olyan tennelési szerkezet is, amikor a célunk az, hogy a harcsában értékesüljön a kevésbé értékes, de olcsón előállítható haszonhalhús, (pl. fehér busa mint táplálékhal). Ilyenkor a népesítendő korosztályok méreteit úgy kell megválasztanunk, hogy a harcsa még éppen zsákmányul tudja ejteni a haszonhalat, és ez a viszony az egész tenyészszezonban fennmaradjon. A túlságosan nagy méretkülönbség azért nem kedvező, mert az aránytalanul nagy harcsa zsákmányul ejtheti akár a teljes haszonhalállományt, és a tó biológiai termelőképessége így kihasználatlan marad.

Különösen a fiatal korosztályokkal fordul elő, hogy előnevelt vagy egynyaras harcsaivadékot telepítve másod- vagy harmadnyaras pontyok közé, a harcsa érthető módon ilyenkor lassabban nő, esetenként táplálékkonkurencia is felléphet, megmaradása gyenge lesz. Ez a fajta fordított irányú, de szintén nagy méretbeli különbség sem kedvező tehát a harcsák tavi nevelésében.

A harcsa, ha számára a környezet kedvezőtlen, rendkívül érzékeny a vízmozgásra. Mind az elfolyó, mind a ráfolyó vízből szökik, igyekszik a tóból kijutni. A műtárgyak eltömése és a sűrű, hibátlan rács megléte ezért igen fontos.

Ősszel a pontyfélékkel együtt a harcsaállományokat is lehalásszuk, és a válogatás során a többi fajtól elkülönítjük. A teleltetés alatt a következő szempontokat tartsuk szem előtt:

— ne teleltessünk egy telelőben nagyon eltérő méretű egyedekből álló állományokat, mert a nagy példányok zsákmányul ejtik a kisebbeket,- fontos szabály az is, hogy a harcsákkal együtt mindig kell olyan méretű táplálékhalat is tárolni a telelőkben, amelyeket a harcsák folyamatosan fogyasztani tudnak, így a súlyos kannibalizmus elkerülhető.

2. A tavi nevelés mellett lehetőség van a harcsa intenzív, iparszerű nevelésére is. A harcsát tehát nemcsak a hagyományos tavi környezetben lehet étkezési méretig nevelni, hanem pisztráng mintájú monokultúrás rendszerben is. A monokultúrás nevelés is folyhat kisebb, bő vízátfolyású tavakban vagy akár betonmedencékben, kádakban, ketrecekben stb. E nevelési módszert a harcsáknak az a tulajdonsága teszi lehetővé, hogy nemcsak élő halat fogyasztanak, hanem könnyűszerrel rászoktathatok a granulált vagy pelletált tápokra is. Ez a melegvízi ragadozó halak között a harcsaféléknek csaknem egyedülállóan előnyös tulajdonsága.

Az intenzív, iparszerű nevelési módszer fontos szempontja, hogy a nagy egyedsű- rűségben tartott állományok számára gondoskodjunk a teljes értékű, megfelelő méretű takarmányról, elegendő oldott oxigénről, egészséges vízi környezetről. Fontos tevékenység az állományok időszakos átválogatása is és a kiugróan nagyra növő, kannibál egyedek eltávolítása. Napjainkban már megteremtődtek azok a műszaki-tudományos feltételek, amelyek alkalmasak a pisztrángnevelő üzemek mintájára szervezett iparszerű harcsanevelő üzemek létesítésére, mint arra több nyugat-európai or331