Horváth László (szerk.): Halbiológia és haltenyésztés (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2000)
2. Tenyésztési alapok - 2.4 A hazánkban tenyésztett halfajok
késő estére) az ikrák oxigénigénye megnő, ezért ekkor az ikrát 0,04-0,05%-os pro- teáz enzimoldattal kezeljük 4-5 percig, aminek hatására az ikra ragadóssága megszűnik. A ragadósságtól megfosztott ikra az alulról beáramló vízben, kedvező oxigénviszonyok között szabadon lebeg. A harcsaikra ragadósságát más módszerekkel is meg lehet szüntetni. Például egy- harmad arányú sós-karbamidos oldatban duzzasztva is kedvező termékenységet és ragadósságmentességet lehet elérni (Hortobágyon alkalmazott módszer). Újabban alakult ki a ragadósság megszüntetésének egy igen gyors eljárása, miszerint a termékenyülés tóvízzel történik, majd sós-karbamidos termékenyítőoldatban feloldott, szobrászagyagból készült, finom, tejeskávé színű agyagoldattal keverjük össze a frissen termékenyített ikrát néhány percre. Ezt követően üvegbe helyezhetjük az ikrát. Az agyag parányi kolloidszemcséi ráragadnak az ikrahéjra és megszüntetik a ragadósságot. így az ikra apró marad és minden ikraszem szabadon lebeg (Dinnyési eljárás). A ragadósság megszüntetésének ezt az útját kisebb módosítással más, ragadós ikrájú halfajok esetén is használhatjuk. Néhány perces keverés után az ikra üvegbe helyezhető. A harcsaikrát naponként egyszer vagy kétszer malachitzöld-kezelésben kell részesíteni a penészedés megelőzése céljából. A kelés megindulásakor, amikor az első szabadon úszó lárvák megjelennek a keltetőüvegben, az üveg tartalmát gumicsövön, kis nyomáskülönbséggel, óvatosan lapos tálba szívjuk. Ennek hatására a kikelés előtt álló, vékony héjú ikrák legnagyobb része felszakad, és a kelésre érett embriók kiszabadulnak. A fiatal harcsalárva rendkívül sérülékeny, a kelés idején még úszni sem tud, ezért kockázatos erősen áramló vízben tartani (legkönnyebben a farka és a szikhólyagja sérül meg). A frissen kikelt lárvát a tálból óvatosan 30x40x60 cm-es szitaszövet ládákba öntjük. Egy ládába egy üveg tartalmát, vagyis körülbelül 20-25 ezer darabot tehetünk, és ott állandó vízátfolyás mellett tartjuk azokat 4—5 napos korukig, amíg a táplálkozás megkezdődik. Ha nem rendelkezünk ilyen ketrecekkel, a lapos, nagy felületű műanyag medencék is megfelelnek a lárvatartás céljainak. A pontylárva tartására alkalmas óriás Zuger-üvegekben csak abban az esetben lehet a frissen kelt harcsalárvát tartani, ha biztosítani tudjuk, hogy azok nem tudnak összeállni nagyobb csomókba, mert az összezsúfolódott tömeg belsejében lévő lárvák menthetetlenül elpusztulnak. Megfelelő vízáram beállítása és a szűrőfelület folyamatos tisztán tartása mellett a harcsalárvát eredményesen tarthatjuk az óriás Zugerekben is. Ivadéknevelés A nem táplálkozó lárva életszakaszban a kisharcsák gerincoszlopa fokozatosan megszürkül, a szikhólyag részben felszívódik. A kisharcsák ebben az időben kezdenek a felszínre úszni a tartók fala mentén, ahonnan az eleséget várják. Célszerű először a tartókban etetni a kis halakat. Az első etetéskor nagyon apróra vágott tubifexet vagy apró, gyűjtött zooplanktont használjunk. A táplálkozó lárvát Rotatoriára vagy apró Cladocerára előkészített ivadéknevelő tóba helyezzük, monokultúrában vagy azonos korú pontyfélékkel kombinált népesítésben. Ilyenkor a pontyfélék ivadékai a gyorsabban növő harcsaivadék táplálékhalaiként szolgálnak. E célra legalkalmasabb a compóivadék, amely lassú növekedése miatt sosem nő nagyobbra a harcsa szájánál, és így az egész nevelési időszakban 329
