Horváth László (szerk.): Halbiológia és haltenyésztés (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2000)
2. Tenyésztési alapok - 2.1 Horváth László–Urbányi Béla: Tógazdasági haltenyésztés
2. Tenyésztési alapok 2.1. Tógazdasági haltenyésztés 2.1.1. A halhús mint táplálék jelentősége és hazai helyzete A halhúst mai ismereteink szerint a korszerű táplálkozásban az egészséges tápanyagforrások között tartjuk számon. Magas biológiai értékét elsősorban a telítetlen zsírsav-tartalma adja, amely a szív- és érrendszeri megbetegedések, az érelmeszesedés ellen az egyik leghatékonyabb táplálék eredetű védőanyag, amely a vízi táplálékhálózatban képződik. A halhúsnak magas a fehérjetartalma és a benne található fehérjék értékes amino- savakból épülnek fel. Nagy víztartalma miatt könnyen emészthető, sok és fontos ásványi anyagot is tartalmaz. Az egy főre eső évenkénti átlag az egész világ összlakosságára vetítve 13 kg körüli érték, mig a legfejlettebb, tengeri és édesvízi forrásokkal egyaránt rendelkező országokban ennek többszöröse is lehet (pl. Japánban, a mediterrán országokban stb.). Általában a halhús fogyasztásának mértéke jól jelzi az adott ország népességének korszerű táplálkozási színvonalát. A halhúsfogyasztás mértékét a természeti adottságok is erőteljesen befolyásolják. Vannak olyan délkelet-ázsiai országok és óceánokkal körülvett szigetországok, ahol a halhús a legfontosabb állati eredetű fehérje, és a lakosság élelmezésének egyik alapvető forrása. Sajnos hazánkban a halhúsfogyasztás elítélendőén alacsony szinten áll. Napjainkban az egy lakosra eső éves halfogyasztás nem éri el a 3 kg-ot. A hazai halfogyasztás legnagyobb hányada tógazdaságokban tenyésztett halból származik. Az utóbbi években az importliberalizálás következtében jelentősen nőtt a halhúsválaszték, például a tengeri halakból és más állati eredetű akvakultúrás termékekből (pl. rák, kagyló stb.). Fontos népegészségügyi feladat, hogy állami eszközök segítségével is növeljük ennek az igen értékes és egészséges táplálékforrásnak az arányát a hazai lakosság táplálkozásában. A halhús fogyasztása hazánkban erősen szezonális jellegű: főként a nagy keresztény ünnepek (karácsony, húsvét) idejére korlátozódik. Ennek okai közül a legjelentősebb a vallási hagyomány, ami a középkori szigorú vallási előírásokra (böjt) vezethető vissza. Halfogyasztásunk területi eloszlása nem egységes, a városi lakosság több halételt fogyaszt, mint a vidéki. Vannak régiók, ahol a népesség erősen őrzi a korábbi évszázadok halfogyasztáshoz kötődő hagyományait, például Baja környékén statisztikailag igazolt, hogy az egy főre eső halfogyasztás az évi 22 kg-ot is eléri. Itt a családok asztalán minden héten legalább egyszer van halétel. A világstatisztikák elemzései szerint egészségünk védelmében optimális esetben hetente több napon is kellene halételt fogyasztanunk. 214
