Horváth László (szerk.): Halbiológia és haltenyésztés (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2000)
1. Biológiai alapismeretek - 1.3 Váradi László: Halgenetika
létrehozták termelési célú hibridjeit is. A ponty mint amphitetraploid faj kiválóan alkalmas az intenzív tartási, takarmányozási körülmények és az erős beltenyésztettség elviselésére is, bár izraeli kutatók kimutatták, hogy a ginogenetikus vonalakban és a 10 nemzedéken túli testvér-testvér párosításnál megjelennek a beltenyésztettségi leromlás tünetei. Hazánk viszonylag kevert állományaiban még egyelőre nem kell félni ezen tünetek megjelenésétől. A megelőzésre viszont gondot kell fordítani, vagyis lehetőség szerint nem csak a legnagyobbra növő egyedek párosítása, hanem a környezethez alkalmazkodott teljes állomány random párosítása lenne a célszerű. 1.3.3. Az ivar kialakulása Az állat- és növényvilágban általánosan a gonochorizmus (ivaros szaporodás) jelensége tartja fenn a fajok genetikai változékonyságát. Ez a női és a hím ivar egyértelmű szétválását, illetve utódnemzés céljából történő párosodását jelenti. Hogy az ivar öröklődése mennyire nem stabilizálódott, kiválóan mutatja, hogy az emlősöknél a lemmingek között is van kivétel. Egy mutáció okozza, hogy a XX, XX* és a X*Y ivari kromoszómával rendelkező egyedek a nőstények, és csak az XY-os egyedek a hímek. Más fajoknál is kimutatták autoszomális mutációk ivarbefolyásoló hatását, ilyen például az egérnél az Sxr mutáció. A halaknál az eddigi kutatások nyolc ivaröröklődési rendszert tártak fel, illetve ezenkívül sok, tudományosan nem megalapozott vélemény, feltételezés terjedt el. Az ivararány általában a halaknál is 1:1, de a végleges ivararány kialakulását sok genetikai és környezeti tényező befolyásolhatja. Alapvetően három fő ivaröröklési típust írtak le. I.3.3.I. Polifaktoriális ivaröröklődés Az ivar kialakulását nagy mennyiségű, különböző mértékben, de együttesen ható autoszomális gének határozzák meg. Ezek aránya adja meg, hogy az ivadék milyen neművé fog fejlődni. Feltételezhető, hogy vannak ivari kromoszómák (M-nek és F- nek nevezve), amelyek jelentősen erősebbek, mint az autoszómákon lévők. A szerző nem tudta megállapítani, hogy az F és M alléi egy génhez tartozik-e vagy két különböző gén determinálja. E feltevést az elevenszülő fogaspontyokon megfigyelt jelenségekre alapozták (mexikói kardfarkú hal). 1.3.3.2. Az ivari kromoszómák megléte, saját ivarszabályzó rendszerrel A halaknál az általános, legalábbis a legtöbb fajra érvényes öröklésmenet az emlősök ivaröröklődését követi, vagyis a XX a homogametikus nőstényeket és az XY a hete- rogametikus hímeket jelenti. Azonban sok esetben még az sem tisztázott, hogy léte- zik-e ivari kromoszóma. Egyes fajoknál leírták (pl. szivárványos pisztráng) a létezését, míg más fajoknál csak feltételezik, hogy létezik, de morfológiailag nem tudták megkülönböztetni az autoszómáktól. Az 17. ábra szemlélteti napjaink leginkább elfogadott és a legtöbb halfajra érvényes ivaröröklődési rendszerét. 102
