György István (szerk.): Vízügyi létesítmények kézikönyve (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1974)

III. Építésszervezés

111-100 ÉPÍTÉSSZERVEZÉS — úgy díjleszállításnak van helye. Ugyanez az eset áll fenn, ha a hibák kijavítása után sem teljes értékű a létesítmény. Az átadás-átvételi jegyzőkönyv alapján lehet építményenként számlát, illetve végszámlát be­nyújtani. Nagy létesítményeknél, egy-egy létesítmény ren­deltetésszerű használatba vehető szakaszolt át­vételére is lehetőség nyílik. Az alvállalkozói munkák átadás-átvétele Az alvállalkozótól való átvétel nem minősül átadás­átvételnek, az inkább az állag számbavétele, hogy az alvállalkozó elvégezte-e a rendeltetésszerű hasz­nálatba vételhez szükséges munkát. Az alvállal­kozó szavatossága is a fővállalkozói munka átadás- átvételének befejezésével kezdődik. A fővállalkozó minden hiánypótlást vagy hibát, ami az alvállalkozói munkával kapcsolatban fel­merül, átháríthat. A felek megállapodhatnak előzetes használatba adásban. Ez nem azonos a végleges átadás-át­vétellel. Az Építési Napló külön mellékleteként kell rögzíteni az adott időpontban a létesítmény álla­potát, hogy az addig elvégzett munkán a használat következtében előálló károsodás vagy természetes elhasználódás ne terhelje az alvállalkozót. Ilyen esetek fordulnak elő pl.: — utak forgalomba vételekor (a padka, a rézsűk, úttartozékok még nem készültek el); — a társ-fővállalkozók egymás mellett végzett munkáit illetően, ha az egyik fővállalkozó kény­telen közbenső munkaterületként átadni az addig végzett munkát, majd amikor a másik fővállalkozó saját munkáját befejezte, újból visszaveszi további munkavégzés céljából. Az átadás-átvétel során meg kell teremteni a műszaki, műszaki-gazdasági és jogi tevékenységek összhangját. 656

Next

/
Oldalképek
Tartalom