Galli László: Az árvízvédelem földműveinek állékonysági vizsgálata (OVH, Budapest, 1976)
II. Az árvízvédelem földműveinek vizsgálata - 6. Védvonalak vizsgálati rendszere
megállapíthatók legyenek. Ilyen megbízhatóságú alapadatokat azonban — mint az, az első bekezdésből látható volt — még a legrészletesebb feltárások és talajmechanikai vizsgálatok sem tudnak biztosítani. Védvonalaink állékonysági biztonságának az értékelésnél tehát a +10—15%-os minimális vizsgálati hibahatárral mindig számolni kell. Magyarország árvízvédelmi töltései már majdnem teljes mértékben kiépültek. A védett területek értéke azonban az iparfejlesztések, a mezőgazdasági művelés korszerűsítése, stb. miatt folyamatosan növekszik. Az árhullámok magassága pedig a vízgyűjtőterületeken végzett lecsapolások, belvíz- rendezések, öntözések, stb. hatására lassan emelkedik. Az árvízvédelmi követelmények tehát növekednek. Ezzel szemben a töltések védképessége az elöregedés miatt folytonosan csökken. Védvonalaink tehát még jelentős mértékű fejlesztésre, megerősítésre szorulnak. Ezért a védvonalak vizsgálatának a célja Magyarországon ma már majdnem kivétel nélkül az,' hogy az újabb követelmények igényeinek megfelelően hol, milyen módon és milyen mértékig kell a védvonalainkat megerősíteni. Ezekhez a vizsgálatokhoz kellene tehát a vizsgálatok első lépésében a meglevő védvonalak állékonysági biztonságát megállapítani. Az n = 1 körüli meglevő biztonság és a vizsgálatok + 10—15%-os minimális hibahatárai miatt azonban ez, mint a fentiekből látható, ma még nem lehetséges. A megerősítések szükségességének, leggazdaságosabb módjának és mértékének a megállapítására tehát valamilyen más módszert kell alkalmazni. Egy ilyen lehetséges gazdaságosan alkalmazható és bizonyos szempontokból megbízható módszert jelentenek az „összehasonlító” vizsgálatok. A vizsgálatok alapelvei Egy-egy helyesen lehatárolt azonos jellegű adottságokkal rendelkező védvonalszakaszon, az előzők szerint egy-egy vizsgálati szakaszon, az altalaj rétegsorának és a töltés minőségének azonos jellegű adottságai miatt, az árvíz alatt a szakasz minden szelvényében azonos jellegű szivárgásoknak kell kialakulnia (szabályos keresztszivárgás, talpszivárgás, vagy konturszi- várgás, töltés alatti szivárgás egy- vagy többrétegű altalajban, stb.) és csak a szivárgások méretei, vagy erőssége fog változni a szakasz egyes szelvényeiben, a szelvények méreteinek a kisebb-nagyobb változásai szerint. Feltételezhető tehát, hogy a vizsgálati szakasz bármilyen átalakítása vagy megerősítése, a szakasz minden szelvényében azonos vagy közel azonos módon és arányban fogja egy-egy folyamat méretét vagy erősségét, esetleg jellegét és ezzel a veszélyességét is befolyásolni. Meg van tehát a lehetőség arra, hogy egy-egy vizsgálati szakasz csak bizonyos számú, elméletileg csak egy, de megfelelően kiválasztott jellemző szelvényében vizsgálva a szelvény eredeti, majd a különböző módon történő megerősítés után várható különböző állékonysági és fakadóvíz mutatóit, a mutatók %-os növekedése, vagy csökkenése, mint átlagos érték az egész vizsgálati szakaszra elfogadható legyen. A fenti összehasonlító módszer alkalmazásánál, ha a vizsgálatok mindkét esetben, tehát az eredeti és a megerősítettnek feltételezett szelvény vizsgálatánál is, azonos rétegződési adatokkal és azonos feltételezéseken ala131
