Fodor Ferenc: Magyar vízimérnököknek a Tisza-völgyben a kiegyezés koráig végzett felmérései, vízi munkálatai és azok eredményei (Tankönyvkiadó, Budapest, 1957)

A Tisza-völgy felmérése és szabályozása - 1. A Tisza folyó

A TISZA-VÖLGY FELMÉRÉSE ÉS SZABÁLYOZÁSA 1. A Tisza folyó A Duna felmérése és szabályozása részben birodalmi és főleg osztrák célt szolgált. Éppen ezért érthető, hogy a Duna térképezése ]ova megelőzte a Tiszáét, s hogy ott már jóval korábban indultak meg bizonyos kisebb védelmi munkálatok is. A Tisza vízügyeinek rendezése kizárólag magyar feladat volt, s Széchenyi volt az aki kiemelte a tiszai megyék hatásköréből, s felismerte, hogy a megol­dás csak országos feladat lehet, s hogy az egyetlen lehetséges és járható út az érdekeltségek megszervezésével adódik. A Tisza-felmérést magyarok hajtották végre, nagyrészt ma­gyar iskolában kiképzett magyar mérnökök, s szabályozásában is a legnagyobb magyar vízmérnöknek, Vásárhelyinek szelleme érvé­nyesült, s a tanácsadásra meghívott idegen Paleocapa sokkal ke­vésbe ismerte fel ennek a legmagyarabb folyónak hidrológiáját, mint a magyar szakemberek. Nem kétséges, hogy a kiegyezés ko­ráig ez volt a legnagyobb magyar műszaki teljesítmény, s hogy a Tisza-szabályozás egyike a legnagyobb európai folyószabályozások­nak,. s megoldása jóval tökéletesebben sikerült, mint sok más nyu­gat-európai folyóé, jóllehet egyike volt a legnehezebb műszaki fel­adatoknak. A tiszai munkálatok szervesen két részre tagolhatok, ti. a fel­mérés és a szabályozás munkálataira. Ezek azonban id’őbelileg is meglehetősen összekeverednek, s csak a végén válnak el egymástól két külön feladatra. A munkálatok történetét logikusabb ezért a kö­vetkezőképpen tagolni. a) Régi megyei felmérési és védelmi munká­latok. b) Huszár Mátyás Körös-völgyi és részben tiszai felmérési munkálatai, c) Lányi Sámuel vezetése alatt történt nagy tiszai fel­mérés és térképezés munkálatai, d) Vásárhelyi Pál szabályozási ter­vei. e) Keczkés Károly vezetése alatti szabályozási munkálatok, f) Az abszolutizmus alatt végzett szabályozási munkálatok. 144

Next

/
Oldalképek
Tartalom