Fodor Ferenc: Magyar vízimérnököknek a Tisza-völgyben a kiegyezés koráig végzett felmérései, vízi munkálatai és azok eredményei (Tankönyvkiadó, Budapest, 1957)
A Tisza rendszeres felmérését megelőző vízi tervek, rendelkezések és munkálatok országos áttekintése
2. Morva. 3. Vág. 4. Garam. 5. Ipoly. 6. Tisza. 7. Maros. 8. Körösök, 9. »Bega-csatorna«. 10. Temes. 11. Alibunári, Illancsi, Verseci mocsarak. 12. Karas, Berzava, Birda folyók. 13. Lajta. 14. Rába, Rábca. 15. Balaton lecsapolása. 16. Dráva, Mura, 17. Száva. 18. Kulpa. 19. Eszék __Bród-csatorna. 20. Fiumei kikötő. 21. Bród—Vukovár-csat orna. 22. »Pest körüli s’ egyszersmind kikötőkkel, s’ hajógyárakkal összekötendő csatorna«. 23. Pest—Szeged vagy Duna Tisza-csa- torna. Ebből a kimutatásból tudjuk, hogy a Morvát 1842—43-ban, a Vágót a Duna-térképezéssel kapcsolatban, az Ipolyt még Beszédes József a Tiszát 1833—35-ben, a Marost 1841—44-ben, a Korosokét 1818 és 1823 között, a Begát 1817 és 1841 között, a Temest 1840 előtt a Lajtát 1840—41-ben, a Rábát 1833-ban, a Drávát 1842 es 1847 között, a Szávát 1840 és 1842 között, a Kuipát 1834 és 1841 kozott mérték fel. A Balaton felmérésére nem került sor. A magyar vízi tervezéseknek és a folyók szintezésének nehézségei között a legnagyobb nehézséget az okozta, hogy nem volt abszolút magassági fixpont. Ezen a nagy hiányon segített Vásárhelyi Pál, amikor az Adria szintjét a Karszton át szintezve áthozta a Kulpára, a Szávára, a Dunára és a Tiszára, s ezek mellékfolyóira. Wallandt Henrik fentebb említett tanulmányában kimutatást közöl az ország nevezetesebb folyói vízszínmérése alkalmával meghatározott főpontjának magasságáról. Ezek szerint 1862-ben a Dunán 114 pont tengerszín feletti magassága volt meghatározva és megjelölve, a Tiszán Máramarosszigettől Titelig 40 pont, a Maroson az erdélyi határig 17 pont, a Szamoson Mohától Ócsvaapátig 10 pont, a Bodrogon Bodrogkeresztúrtól Imregig 4 pont, a Laborcon Abará- tól Deregnyőig 2 pont, a Sajón Girincstől Alsózsolcáig 4 pont, a Her- nádon Hídvégtől Tiszabeőig 9 pont. „ Ami vízügyeink rendezése terén 1862-ig történt, előttünk tálán nem tűnik kielégítőnek. Wallandt azonban idézi Streffleurt. az akkor legkiválóbb osztrák kartográfust, aki 1852-ben a következőket írta a bécsi akadémia közleményeibe: »Magyarország a külföldön terra in- cognita-nak tartatik; azonban ott a folyamok mérnöki felvételén az utolsó 30 év alatt a legfeszültebb szorgalommal dolgoztak, és e részben Európának talán egyetlen országa sem mutathat fel olyan tökéletes munkálatokat«. Ez az osztrák, legilletékesebb helyről jövő elismerés (1852-ben) Huszár, Vásárhelyi, Lányi és a nagyszerű magyar mérnöki kar tehetséges és lelkes munkáját igazolja. A magyar Duna-völgy térképezésében és szabályozási munkálataiban részt vettek idegenek is, de a Tisza vízügyeinek rendezése kizárólagos magyar feladat volt. Éppen ezért a többi magyar folyó közül elsősorban a tiszai munkálatokat emeljük ki. 143
