Fodor Ferenc: Magyar vízimérnököknek a Tisza-völgyben a kiegyezés koráig végzett felmérései, vízi munkálatai és azok eredményei (Tankönyvkiadó, Budapest, 1957)

Magyar vízimérnökök

Vauthier Zsigmondot, aki 1792 körül született Luxemburgban. Ok- levelét az Institutumban 1819. március 19-én kapta meg. Valószínű hogy a két név azonos személyt takar, s talán csak kettős kereszt- nevről van szó. 1836-ban a Kulpa felmérésén dolgozott mint hajózási mérnök. 1846-ban már mint horvátországi kir. igazgató-mérnök a Mura hosszszelvényeit vette fel.

529. Vavrik János. Oklevelét az Institutumban kapta 1801. november 9-én. 1800-ban és 1815-ben Quits Ferenccel a Sárvíz egyik hosszú szakaszát vette fel Szekszárd közelében, nagy kiterjedésű mocsarakkal, különböző morotvákkal s két csatornával.

530. Vay Miklós, báró. 1802. április 29-én született Alsózsolcán. Középiskolái elvégzése után a pesti egyetemen jogot hallgatott, majd joggyakornokoskodott. 1823-ban a bécsi polytechnikumon folytatott mérnöki tanulmányokat. Hazatérve közigazgatási tisztségeket viselt, majd kir. biztos lett a Felső-Tisza szabályozásánál. Itt komolyan és szakszerűen foglalkozott vízépítési problémákkal. 1894. május 14-én halt meg Budapesten. Mint kir. biztos egy árapasztó csatornát tervezett, amely Vásárosnaménytól kiindulva Szolnokig vezette volna a Tisza vízfeleslegét.

531. Vedres István. 1765. szeptember 22-én született Szegeden. Itt végezte középiskoláit, majd a pesti egyetemen bölcseletet hallgatott és az Institutumban oklevelet szerzett. Ezt 1786. február 10-én vette kézhez. Kiváló készültségű mérnök volt, aki .mérnöki tanulmányait megelőzőleg a felsőbb matézisből is vizsgálatot tett 1784-ben, majd pedig gyakorlatot szerzett a Dunántúlon. Oklevele megszerzése után mérnöki kinevezést kapott Szegedre. Az akkor folyó I. katonai (jozefinista) felméréseknek hathatósan segítségére volt a környéken. Városa környékén számos lecsapolási és kiszárítási tervet készített. így egy 3600 holdnyi mocsarat szárított ki Szeged határában, itt települt Vedresháza község. E területről egy térképe is fenmaradt az Ószentiván és Gyála közti mocsarakkal, amelyet Pálfy István másolt le. 1805-ben írta »A Tiszát a Dunával ösz- szekapcsoló új haj ókázható csatorna iránti értekezés« c. művét (újból kiadták 1932-ben), amelyben a Pest—Szeged közti csatorna gondolatát dolgozta ki. 1830-ban jelent meg egy nagy jelentőségű értekezése »A’ túl a’ Tiszai Árvizek eltéríthetésérül egy két szó«. Ebben rámutat arra, hogy töltésekkel nem lehet véglegesen megakadályozni a tiszai árvizeket. Bizonyíték erre Torontál megye, ahol 25 év alatt 7—8 mf árvédő töltést emeltek az addigi vízszinteknél jóval magasabbra, s ennek ellenére 1817-ben az addig el nem öntött helyek is árvizet kaptak. A folyók medrének feltöltődésével ugyanis a töltések magasságát is állandóan emelni kellene, ha a folyónak nincsen eléggé megfelelő sebessége. (Ez Vásárhelyi későbbi elmélete.126