Fejér László: A Közép-Tisza-vidék vízgazdálkodásának utolsó évtizedei (1975-2010) (Vízügyi Történeti Füzetek 19. Szolnok, 2013)

A vízgazdálkodás elmúlt négy évtizede hazánkban - Az ezredforduló vízügyi kihívásai és a hazai lehetőségek

A „Magyarország vízgazdálkodása az ezredfordulón" címlapja

A vízügyi szolgálat ennek keretében már 1992-ben megkezdte az ún. „holtág-rehabilitációs", és 1995-ben pedig a Tiszán az ún. „zöld folyosó" programot. Ezek célja a Tisza árvizeinek visszatartására szóba jöhető lehetőségek vizsgálata, részben a holtágak felélesztésével, részben a mentett oldalra történő vízkivezetéssel, az ottani természeti értékek növelése érdekében. Nem titkolt része volt ennek a programnak az ökoturizmus fejlesztése is.25

Miközben a sajtóban időről-időre a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer építéséből való magyar visszalépésről, az ezzel kapcsolatos hágai perről, a vízügyi lobbiról, a felelősök kereséséről folyt a vita, addig a két legnagyobb magyarországi folyó, a Duna és a Tisza árvizei nem okoztak rendkívüli helyzeteket, hosszan tartó védekezéseket egészen 1998-ig, amikor a Felső-Tisza vidékén kellett rendkívüli árvízvédelmi helyzetet kihirdetni. Ezt követően 2002-ig minden évben jelentkezett a Tisza egymást felülíró szintekkel levonuló árvize.

A Közép-Tisza vidéke minden alkalommal nagy veszélyben forgott. A sikeres védekezést a rendkívüli emberi és anyagi erőfeszítések mellett a békés időjárás is segítette.

A fenyegető helyzet elemzésekor derült ki, hogy 2000-ben Szolnoknál az - addig meghatározó kiindulópontnak tartott - 1970-es tiszai árhullámhoz hasonló vízhozam közel egy méterrel magasabb szinten vonult le. Mindez ráirányította arra a figyelmet, hogy a tiszai árvízi mederviszonyok az elmúlt évtizedekben jelentősen átalakultak, s a további töltéserősítések (magasítások) nem jelenthetnek megnyugtató árvízi biztonságot a jövőre nézve.

25 Dr. VÁR ADI József: A virágzó Tisza-vidékért. http://epa.oszk.hu

23