Fejér László: A Közép-Tisza-vidék vízgazdálkodásának utolsó évtizedei (1975-2010) (Vízügyi Történeti Füzetek 19. Szolnok, 2013)
A Közép-Tisza vidék víziközmű helyzetének fejlődése az utóbbi négy évtizedben - Fő feladat a biztonságos ellátás és a vízminőség javítása - az 1990-es évek programja
duplázódott, a hálózatba bekapcsolt települések száma 42-re, a csatornázott lakások aránya közel negyven százalékra nőtt. Néhány esztendő alatt harminc településen 20 milliárd forintot meghaladó fejlesztés történt. Eközben a szennyvízhálózat kiépítésére két térségi program is készült.96 A 14 települést felölelő Jászsági Projekt 15 milliárd forintos költséggel, míg a 22 települést érintő Tiszántúli Program 22 milliárd forint költséggel számolt. Az eredeti elképzelések szerint a beruházások ISPA-támogatással valósultak volna meg, de a tervekkel szemben a pályázatot kiírók ellenvéleményeket fogalmaztak meg, így az érintett önkormányzatok csak a hazai pályázati forrásokra számíthattak. A kormány-jobb hiján - először a kistérség legnagyobb lélekszámú településeinek szennyvízfejlesztési programját támogatta meg. Az első körben - 2003-as indítással - a jászapáti, jászárokszállási, jászberényi, jász- kiséri és jászszentandrási fejlesztésekhez járult hozzá a kabinet 3,9 milliárd forinttal, a teljes bekerülési összeg 50%-ával, ill. a törökszentmiklósi szennyvízközmű építéséhez közel 1,2 milliárd forinttal. A jelentős állami támogatás dacára a településeknek (a lakosságnak) még így is komoly gondot jelentett a szükséges önrész előteremtése. A jászsági települések még a Vízügyi Célelőirányzatból is részesültek további 900 millió forinttal. A beruházások megvalósítására az érintett településeken megalakultak az önkormányzatokkal és a kivitelezőkkel kapcsolatot tartó víziközmű társulatok. A felszíni és felszín alatti vízbázisok védelmét szolgáló beruházások is folytatódtak, így tovább záródott a „közműolló". A csatornahálózat hosszának bővülése együtt járt a tisztítókapacitás növekedésével, több településen épült új tisztítómű. Ennek eredményeként a fogyasztóktól elvezetett szennyvíz az új évezred első éveiben már majdnem teljes egészében tisztítottan jutott a befogadókba. Ugyanakkor jelzi a problémákat az is, hogy sokan a magas csatornadíjakra hivatkozva nem (vagy „feketén") kötöttek rá a hálózatra, ami nem ritkán a rendszer gazdaságtalan üzemeltetéshez vezetett. Csak összehasonlításul, míg 2002-ben Budapesten száz kilométer vízvezetékre 97 km csatorna jutott, addig a Közép-Tisza vidékén csupán 39 km, kevesebb, mint az országos átlag. További problémát jelentett, ha egy település állami támogatással megépült szennyvíz- hálózatára nem csatlakozott rá az ingatlanok legalább 60%-a. akkor az állam a támogatás összegét visszafizettethette a várossal, községgel.97 Az illegális rákötés csökkenésében segített a környezetvédelmi terhelési díj törvényi bevezetése, amelynek révén talajterhelési díjat fizettettek azokkal, akik a műszakilag rendelkezésre álló közcsatornára nem kötöttek rá, és helyi vízgazdálkodási hatósági engedély alapján helyezték el szennyvizüket. Magyarország uniós csatlakozásának előkészítése során a Kormány rendeletet adott ki,98 amely előírta, hogy 2009-re hazánk minden településén ugyanolyan „tiszta" víznek kell folynia a csapból, mint az Európai Unióban. A rendelet megalkotásának idején a hazai lakosság csak nem egészen 60%-a élt olyan településen, ahol az ivóvíz minősége megfelelt az új előírásoknak. E tekintetben az egyik legrosszabb helyzetben az Észak-Alföldi régió volt, ezért a regionális fejlesztési tanács támogatásával elindult egy Ivóvízminőség-javító Program. 2002-ben elsősorban azokon a településeken készültek el a vízművek korszerűsítésének tervei, ahol az ivóvízben a két legmérgezőbb anyag, az 96T. J.: Tervek támogatás nélkül - A szennyvíz jövőre is gondokat okoz majd. Új Néplap, 2002. december 28. ?7Laczi Zoltán: Záródik a közműolló. Új Néplap, 2003. január 23. 98 Az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről szóló 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet. 227
