Fejér László: A Közép-Tisza-vidék vízgazdálkodásának utolsó évtizedei (1975-2010) (Vízügyi Történeti Füzetek 19. Szolnok, 2013)
A Közép-Tisza vidék víziközmű helyzetének fejlődése az utóbbi négy évtizedben - Kényszeres erőfeszítések - a VI. ötéves tervidőszak víziközműves egyenlege
alatt elfogadott határozata34 is megerősítette: „A társadalom és a népgazdaság egyre érzékenyebb a vízhiányokkal, a vízminőség romlásával és a vízkárokkal szemben. Ugyanakkor a hasznosítható vízkészletek a szükségletekhez mérten - területenként eltérő mértékben - korlátozottak, szélsőségesen ingadozók és minőségük a fokozódó használat hatására romlik. A vízigények és a vízkészletek egyensúlyban tartása a népgazdaság erőforrásainak növekvő igénybevételével jár. Ennek következtében a víztermelő, kezelő és elosztó létesítmények fejlesztésének, működtetésének ráfordítás- és energiaigényessége erőteljesen növekszik. A társadalom növekvő vízszükséglete alapvetően szükségessé teszi a vizekkel való takarékosabb gazdálkodást, a számos esetben pazarló kitermelés és felhasználás korlátok közé szorítását, valamint a szennyeződést megelőző aktív védekezést." A kormányprogram három súlypont köré csoportosította a tennivalókat:35 • a víztakarékosság műszaki-gazdasági-szervezeti megoldásai és a termelésitechnológiai kérdések hozzáigazítása a víztakarékos használathoz; • az ágazati és ágazatközi szabályozás, olyan eszközrendszerek kifejlesztése, amelyek a víz racionális használatát és a vízminőség védelmét hatékonyabban szolgálják, beleértve ebbe az ár és díjrendszert, az ösztönzést és szankcionálást egyaránt; • végül a vízgazdálkodás tervezési módszereinek továbbfejlesztése, hogy biztosítható legyen az ország vízpotenciáljának sokoldalú és takarékos használata és az ehhez szükséges ágazati koordináció pénzügyi feltételei. Az újabb ötéves terv derekán a szakemberek számára az is kiderült, hogy az addig használt vízbázisoknál egyre gyakoribbá vált az ammónia, nitrit, nitrát szennyezés, melyet főként a szakszerűtlen hulladéktárolás következményének tudtak be. Ezért általánossá vált az a vélemény, hogy az első vízadó rétegre, mint vízbázisra már nem számíthatnak.36 Egyértelmű volt, hogy a szennyezők eltávolítására nyugaton már használatos, ám eléggé drága módszerekkel előbb-utóbb nálunk is élni kell. Kényszeres erőfeszítések - a VI. ötéves tervidőszak víziközműves egyenlege A vízellátás, csatornázás és szennyvíztisztítás növekvő súlyát jelezte hazánk vízgazdálkodásán belül, hogy a vízügyi ágazat mintegy 190 milliárd forint értékű állóeszköz-állományának több mint felét itt kötötték le, és ezen a területen tevékenykedett az ágazat dolgozóinak többsége!37 A gazdasági megszorítások a 80-as évek első felében egyre jobban rányomták bélyegüket a közműves beruházásokra. Mindez bizonyos mértékig kedvezett az ivóvízellátási program folytatásának, hiszen a vízműves beruházások kevesebb pénzből sokkal láthatóbb eredményeket produkáltak, mint a csatornázások, a szennyvíztisztítás beruházásairól (és annak költségeiről) már nem is beszélve. 34Ld. „A vízzel való takarékos gazdálkodás és a víztisztaság fokozott védelmének programjáról" szóló határozatot! 35 [Kovács Antal]: A közművesítés helyzete és feladatai. Magyar Vízgazdálkodás, 1984/2. 36Az okokról Kovács Antal OVH elnök eléggé önkritikusan szólt az országgyűlési beszámolójában: „Következménye mindez annak is, hogy a gazdálkodás szinte valamennyi ágában engedményeket tettünk vízkészleteink rovására." (Az országgyűlés megtárgyalta a vízgazdálkodás időszerű kérdéseit. Magyar Vízgazdálkodás, 1982/7.) "Vízgazdálkodási és Közművesítési Konferencia Budapesten. KovAcs Antal államtitkárnak, az Országos Vízügyi Hivatal elnökének előadása. Magyar Vízgazdálkodás, 1985/7. 209
