Fejér László: A Közép-Tisza-vidék vízgazdálkodásának utolsó évtizedei (1975-2010) (Vízügyi Történeti Füzetek 19. Szolnok, 2013)
A vízgazdálkodás elmúlt négy évtizede hazánkban - A rendszerváltozás és a vízügyi szolgálat
felvenni a harcot akkoriban, és még később is hazafias cselekedetnek számított. A határ túloldalán ezzel szemben a vízlépcsőrendszer melletti fellépés számított sokáig a hazafi- ság próbájának. Amikor a NÉMETH-kormány - kihátrálva saját minisztere, dr. Maröthy László mögül - felfüggesztette az addig nagy erőkkel folytatott vízlépcső-beruházást, a tárca vezetője lemondott megbízatásáról. Feladatait dr. Varga Miklós államtitkár vette át, reménytelenül küszködve azokkal a problémákkal, amelyek megoldására a minisztérium eszközei - az általános kormányzati elerőtlenedés miatt - immár alkalmatlanokká váltak. A vízügyi szolgálat lojális állami szervezetként felőrlődött ebben a számára szokatlan politikai küzdelemben, s társadalmi megbecsültsége töredékeivel ért a rendszerváltás küszöbére. A VII. ötéves tervben foglalt vízgazdálkodási célok megvalósulása 1990- ben már szinte senkit nem érdekelt. A rendszerváltozás és a vízügyi szolgálat Amikor 1990 tavaszán lezajlott a rendszerváltozást hozó országgyűlési választás, az először induló ellenzékiek elsöprő sikert arattak. Pártjaikból került ki a kormánypárti koalíció (MDF, FKgP, KDNP) és annak hatékony ellenzéke (SZDSZ, Fidesz). Az MSZMP utódpártja kénytelen volt megelégedni a karanténba zárt ellenzék szerepével. A rendszerváltozás következményeként a gazdasági és társadalmi érdekek tisztábban jelenhettek meg a politikai színtéren, s mindez megkívánta az új körülményekhez való ágazati alkalmazkodást is. A vízügyek sorsát illetően korán kiderült, hogy a győztes pártok vajmi kevés elképzeléssel rendelkeztek arról, mi történjék a hazai vízgazdálkodás állami irányításával. Egy darabig ott hányódott a feladat a nevében már csak a környezetvédelmet felvállaló Környezetvédelmi Minisztériumban, s hónapokig tartó bizonytalanság után a szakfeladat végül is az infrastrukturális tárca szervezetében talált helyet. Az Országgyűlés által 1990. október 15-én elfogadott LXVIII. törvény alapján megalakult a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium Keresztes K. Sándor, valamint a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium Siklós Csaba vezetésével. Az előzetes egyeztetések során még a tárca elnevezésében sem akarták szerepeltetni a „vízügyi" szót, és egy darabig az „örüljetek, hogy átvettünk benneteket!" mentalitás jellemezte a tárca vezetőjének szemléletét.'8 A fentiekkel összhangban az egyik első kormányzati intézkedés a környezetvédelem és a vízügy közigazgatási szempontú szétválasztása volt.18 19 A megosztás értelmében megszűnt a vizek minőségi és mennyiségi kezelésének szakigazgatási eszközökkel történő egységes szabályozása, ami pedig a közel egy évszázad alatt kialakult vízgazdálkodási szervezetrendszer lényeges eredményének számított.20 Az akkori politikai közhangulatban „a vízügyesek", mint pártállami „fekete bárányok" szerepeltek, a környezetvédők pedig a rendszerváltozás politikai győzteseinek 18 Dr. Nagy István visszaemlékezése. 19 Az 1990. augusztus 13-án kelt 1018. sz. kormányhatározat rendelkezett a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok átszervezésével kapcsolatos teendőkről. 20A kormányzat 1979-ben utalta egyértelműen az OVH feladatkörébe felszíni és felszín alatti vizek mennyiségének és minőségének védelmével összefüggő tevékenységek ágazati irányítását. 79
